A City College-ban, ahol fodrászkodni tanulunk, van egy beauty department is (és még millió más osztály), ahonnét időnként lenéznek hozzánk a tanulók, és óra közepén megkérdezik, hogy nincs-e kedve valakinek fejmasszázshoz, pedikűrhöz, manikűrhöz, szőrtelenítéshez stb. Ilyenkor aztán az osztály fele eltűnik. Egyik ilyen alkalommal én is eltűntem egy jó kis pedikűrre, ahol megmondták, hogy túl rövid a lábkörmöm, majd jól kifestették pirosra. Az angol nőknél alapkövetelmény a színes lábköröm!
Brightoni életem nem a testi szépségről szól, amikor szélvihar közepette nagykabátban lavírozok a biciklim tetején, orromig lehúzva a sapka, alatta csapzott frizurával, s ha kisüt a nap ugyanez mackónadrágban.
Nehéz dolog szépnek lenni.
De úgy döntöttem, ezen változtatni fogok. Ez a döntés mindig tavasszal születik meg, amikor nem lehetetlen a kivitelezés. Bevállaltam hát egy arckezelést is. A bjúti dipartment olyan hangulatú volt, mint egy kórház, a pácienseket ágyakra fektetik, nyakig betakarják és nagy csönd van. Az én kozmetikusom egy szőke, szeplős néger lány volt :), akinek csak annyit mondtam, bármit, csak hagyjatok aludni. Bekapcsolta a rilax rádiót, és mire felébredtem, szép lettem. Mint kiderült, álmomban bedajjerolták a szempillámat!
Ui:
Szerdánként – suli előtt – Én napot tartok. Ilyenkor szoktam nővé válni, magamat tutujgatni és feltöltődni. Véleményem szerint be kellene vezetni – a nehéz nap mellé - az Én napot is minden nő naptárába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése