A minap elmentünk egy magyar barátnőmmel státusz szimbólumot venni. Neki már nem jó a tavalyi telefon, hanem új kell hiába tudja ugyanazt, amint az előző, meg ugyanúgy is néz ki – szerintem.
Még itt is sok magyar kütyüvel ékesíti magát, hogy némileg enyhítsen kisebbségi érzésén. De még mindig kevésbé vagyunk felszereltek, mint azok a barátaink, akik látogatnak minket. Ebben a kis világban már nem számítanak annyira a kütyük. És az angolok sem hencegnek annyira kütyüikkel előttünk, hiszen tudják, hogy nyomorultak vagyunk.
(ahogy te sem provokálod a koldust zaftos pizza-szelettel a kezedben, inkább szégyenlősen eldugod vagy megosztod vele kincsedet.
De ha már kütyük, akkor Angliában a státusz szimbólum sokszor öntelt hazaszeretettel párosul, ami bevallom nekem nagyon tetszik. A jómódú angol Rolls Royse-szal, Bentley-vel vagy Jaguárral jár. De mit tehet egy magyar? Nincs még olyan magyar termék, amivel pökhendien végigvonulhat az utcán a tisztességes hazafi.
De félsiker, ha egy jó Tokai borral érkezik a házibuliba.
Van egy még fontosabb státusz szimbólum az angolok körében, ami ráadásul ingyen van.
A beszéd!
Anglia megszámlálhatatlanul sokféle akcentust használ, és ezzel mindenki könnyen besorolható. Nekem úgy tűnik, hogy nincsenek hierarchiák az akcentusok között, egyszerűen egymás beazonosítására használják.
„A magyar ember szégyelli, ha „vidékiössen beszél”, de Angliában a mindennapi élet része az akcentusok iránti érdeklődés, és azok fejtegetése. A mi magyar akcentusunk is nagy népszerűségnek örvend.
A különböző angol akcentusokról
itt találhattok több infót.
Egyfajta akcentus azonban mégiscsak mindenek fölé emelkedik. Ez pedig a „posh”, azaz a „tökéletes, irodalmi, kifinomult” beszéd, amit a királyi család is használ. Ezt a beszédet kell megtanulnod ahhoz, hogy bekerülj a körökbe és nagy elismerésnek örvendj. Addig nem is érdemes Rolls Royse-ra költeni.
