Új élet - I rész

Mióta búcsút mondtunk az OUCH-nak, az életünk teljesen megváltozott. Alex gyorsan talált munkát (többet is), én pedig beindítottam a magántanár vállalkozásomat.
Mióta félretettem a rakenrollt, azóta mondhatni fellendült a festő karrierem, vagyis úgy néz ki, Karácsonyig rendesen el leszek látva munkával. (Három megbízást is kaptam)

Élvezzük az együtt töltött időt az én drága urammal, hogy van türelmünk egymáshoz, a családhoz, és nem stresszelünk kiszámíthatatlan dolgok miatt. Esténként összebújva elnyúlunk a tévé előtt, vagy már 8-kor az ágyban olvasunk! Főzünk, terveket szövünk, kirándulunk, felkeressük a barátainkat, akiket ezer éve nem láttunk...

Új életet kezdtünk szó szerint is, hiszen nagy örömmel megosztom Veletek is a hírt: Februárra kisbabát várunk. :)

Szurikáta biztosító - azaz Alexander és Szergej

Már többször írtam az angol humorról, de nem a merev lárpurlár féléről, hanem arról, hogy általában milyen fontos a viccelődés itt nálunk. A humor az egyik legnagyszerűbb közös vonás a magyarok és angolok között, mert mindketten szeretjük a szarkasztikus, vagy szóviccre épülő tréfákat.

Angliában ezért nagyon gyakran használják a viccelődést a reklámokban is, az egyik kedvencem a comparethemeerkat.com, ami a "meerkat", mint szurikáta elferdítéséből alakult. Vagyis a market helyett meerkat lett a nevük és ezek a vicces meerkatok: Alexander és Szergej orosz akcentussal vesznek rá bennünket, hogy náluk találjuk meg a legjobb biztosítási lehetőséget.

Nem rég vettünk autót, és mi is nálunk kötöttünk meg a kötelező biztosítást. Hálájuk jeléül kaptunk tőlük ajándékba egy Alexander plüssállatot, aki még nem érkezett meg, de folyamatosan küldözgeti nekünk az e-mailt, hogy éppen hol és merre jár.

Hát többek között az ilyen kis apróságok miatt szeretem én az angolokat.

(Ez a dal gyanúsan hasonlít az Ebony and Ivory (Stevie Wonder/Paul McCartney) című csudára init? :) )

Énekórák

Nem is említettem még Nektek, hogy évek óta van egy hihetetlenül bájos tanítványom, akit énekelni tanítok. Mivel nem értek a zene elmélethez, sosem gondoltam, hogy valaki kifejezetten tőlem szeretne tanulni, de úgy alakult, hogy Shanila barátnőm anyukáját, Saminát nem lehetett lebeszélni erről a szándékáról.
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy bevállaltam. Ezek az órák nem csak az éneklésről szólnak, hanem a női lélekről, a szabadságról, a szeretetről, és gyakran végződnek mélyről feltörő könnyekkel.

Az énekhang attól a legcsodálatosabb hangszer, hogy nem lehet elbújni mögé, aki énekelni tanul, kénytelen őszintén megnyílni a tanárja - és később a közönég előtt - máskülönben nem működik. Zenében az emberi lélek olyan helyre utazik, ahova mindenki vágyik, ezért szerencsés az, aki énekelni "mer".

Nagyon örülök, hogy taníthatok, mert így mindig marad zene az életemben, akkor is, ha éppen pihenek, és  ezek a találkozások mindig nagyon feltöltenek mindkettőnket.  Samina nem vágyik énekesi babérokra, csak arra, hogy a hangja ne ütközzön lelki vagy testi akadályba. És én büszkeséggel hallgatom szombatonként ezt az egyre féktelenebb, erőteljesebb szépségs hangot.

Budapest

A haza látogatások mindig egyre jobbak és jobbak. Ezt a legutóbbit Katus szülinapjára tettük, jókat ettünk, ittunk, mulattunk, ettünk! :)
Tudom, hogy nem egyszerű otthon az élet, nagyon sokan panaszkodnak a munkanélküliségre, a megkergült kormányra, az általános depresszióra, de "túristaként" teljesen más ám ez. A város rengeteget fejlődött az elmúlt pár évben, és bár tudom az otthoniaknak nem könnyű ez a nemzeti tudat-fejlődést átélni, nekünk nagyon jó érzés egy olyan haza érkezni, amiről immáron sugárzik az identitás, a büszkeség és gyönyörű!

Nem fárasztalak Benneteket személyes érzelmi túlkapásokkal, hanem fogadjátok helyette szeretettel ezt a fotóalbumot, amit a fészbukra tettem. IDE vagy a képre kattintva meg tudjátok nézni őket.

X Factor - az értékvesztett tehetség?

Úgy veszem észre, hogy főleg ezeknek a vetélkedőknek köszönhetően - mint a BGT, az X Factor vagy a The Voice -egyre kevésbé leszek libabőrös a nagyszerű fekete énekesektől, a csodálatos hangú 12 éves nimfáktól, vagy a mélyérzeésű, molett sanyarú sorsú tehetségektől.
Milyen sokat változott a világ!
Míg a 80-as 90-es években (az én időmben) még a legtehetségtelenbbekből is sztárokat csináltak, ma már annyi tehetséges fiatal van a piacon, hogy mondhatni értékét vesztette? Amíg régen a menő és a tökéletes/érdekes volt az alap sztár qualitás, ma inkább az emberformájú és emberi hibákkal megáldott de valóban tehetséges előadókat kedveljük. (Akik pár hónap után vérszemet kapnak és lám ugyanolyan menők lesznek, mint a többiek).
Ebbe az új sztár elvbe természetesen nem tartoznak bele a tínédszereknek gyártott örökzöld prototípusok mint a One Directon, ami cseppet sem módosult sem zenéjében, sem  megjelenésében a mi jó New Kids On The Block-unktól. (Na jó beismerem a brit One Direction-image inkább Beatles kópia, de zenéjüket és tehetségüket nem hasonlíthatjuk a valaha szintén volt huszonéves géniuszokhoz: Lennonhoz és McCartney-hoz)

Manapság mindenki tehetséges - főleg Brightonban. És már nem elég a tuti sikerhez, hogy 8 éves gyönyörű csodagyerek légy, vagy egy 11 oktávot éneklő formás amerikai szépség. Aki panaszkodik, hogy a világ minősége csak romlik, az hasonlítsa össze a mai énekeseket - főleg Magyarországon - az elmúlt pár évtized sztárjaival. Hiába született anno sok remek dal, szép szöveg és tehetséges zenekar, ha az énekeseink mára már hallgathatatlanná váltak - legalábbis a magamfajta vájtfűlűek számára. Hálistennek az igénytelen frontemberekkel együtt eltűntek a tátogó szépfiúk is, és a mesterien összerakott lányegyüttesek között is legalább a fele kitűnően énekel.

NKOB - emlékeztek még rájuk?

Ennek a csodálatos zenei evolúciónak sajnos vannak negatívumai is. Amíg a popvilágban az énekesek egyre jobbak lesznek - addig - ha minden ebben az irányban halad - a zenészek lassú kipusztulását prognosztizálom. A mai fiatal zenésztanoncok még mindig Guns and Roses szólókat tanulnak, mert az elmúlt pár évben kiűztek minden tisztességes gitár vagy egyéb hangszeres szólót a szigorú rádiók. Való igaz azonban, hogy a koncertek többségét - még a legtriviálisabb pop énekeseknél is - élő zenével kísérik, ezzel kompenzálva azt a tényt, hogy a 21. század szólóistáinak a nevére a kutya sem fog emlékezni.

A modern rock zenekaroknak eladott nyálas hangszeres együttesek (pl Coldplay vagy Kings of Lion) is csak "riffekre" kaptak engedélyt, ha valaha a rádióban akarnak szerepelni. Ebban a kutyaütő világban a producereké és az énekeseké - és esetleg a singer-songwritereké - az érdem, a zenészek meg maradjanak nyugton, legyenek szépek, viccesek, cool-ok, de semmiképpen se virtúózkodjanak - legalábbis a stúdióban ne! Ettől függetlenül sok hihetetlenül jó pop-rock zenekar hallható, látható és fordult meg nálunk is az Ouch bárban. Olyanok, akiket egy pár évtizeddel ezelőtt ki és berobbanó ifjú tehetségekként megismert volna a világ. 15 évesek 30 éves hanggal és hangszertudással, okos szövegekkel, profi zenei fordulatokkal teleszőtt fülbemászó dalokkal, precízen összerakott színpadi mozgásokkal.

A "ház zeneara" Lianne vezetésével

Magam sem értem, hogy vajon miért van az, hogy míg ezek a tehetséges előadóművészek mindent beleadva öntik a közönség elé életük hatalmas történeteit, én csak állok, és hallgatom őket bambán - mint egy kiégett öreg zenész - mindenféle libabőr nélkül.