A baj óta

gyakorlatilag együtt élünk A-val. Miuátán megbeszéltük, hogy egyikünk sem áll készen egy kapcsolatra, felajánlotta, hogy lakjak vele. Így beköltöztem hozzá és 3 barátjához (köztük a "jóképű merev táncoshoz") Hove egyik leglepukkantabb negyedének leglepukkantabb lakásába. A boldogságunkat nem lehet szavakba ölteni! (És ezen mi csodálkozunk a legjobban).

Lánybulik

És így is lett. Legújabb barátnőmtől kaptam az üzit, hogy menjünk el a jazzklubba, de végül egy kis pubban kötöttünk ki. De hogy ne legyen nagyon kínos a dolog, elhívtam még egy ex osztálytársamat a lengyel Mártát, aki hozott magával még egy pár barátot, így 5-en vígadtunk és énekeltünk együtt a fiúval, aki az összes brit kocsmadalt és popslágert el tudta játszani egy szál gitáron. (Néha becsatlakozott mellé egy zavarba ejtően jól éneklő fekete lány, ezért én nem is erőltettem az éneklés dolgot, csak tapsoltam és ügyesen kerültem az A témát.

Ebből a buliból és társaságból fejlődött ki aztán egy rendszeres lánybuli keddenként. Együtt szívtuk a cigiket sutyiban, ittuk a cidereket és beszélgettünk a lelkünkről meg a férfiakról. Amíg meg nem történt baj...

A kép csak illusztráció, a szereplők nem hitelesek - ezen pl vannak fiúk is ami nem jellemző a lánybulikra. :)
(Brunswick Jazzklub)

Brazil party

Az ölelős történet után rájöttem, hogy az életem egy nagy vicc. Főleg miután kiderült, hogy A széptekintetű kocsmárosnak - ezentúl nevezzük őt A-nak - van barátnője, aki nem más, mint Brighton egyik legdögösebb, legnagyobb mellű és legformásabb fenekű ausztrál gyöngyszeme. Egy brazil partiban mutatott be minket egymásnak, ahova természetesen egyedül érkeztem annyira kiöltözve, hogy magam is szégyelltem. Persze ez a gyöngyszem nem csak szép volt, de roppant jófej és okos is, (és okos előrelátással kitalálta, hogy barátkozzunk, járjunk el együtt a jazz klubba és elkérte a telefonszámomat). A brazil buliban így hát mindenkivel táncoltam aki csak igényelte, sőt magam próbáltam becsatlakozni a csoportban táncolók közé szambát mímelve. Végül egy jóképű de merev angol fiúnál kötöttem ki, aki A lakótársa volt egyben.

(Annyi baj legyen, végülis szereztem néhány jóbarátot!!)

Big Hug

Már írogattam szerintem a nagy ölelésről, ami az angol és egyéb amerika-inspirált népek kedvenc örömszerző tevékenysége. Itt nincs nagyon puszilgatás (max egy félig levegőben hagyott puszi jár ha már nagyon jóban vagytok), hanem egy kedves, jól megtermett öleléssel üdvözlik egymást az angol népek. Nekem ez nagyon bejön, és viccesnek találom, ahogy az elméletileg hűvös angol népek zavarba hozzák így a mifélénket.

Ezzel a módszerrel sikerült túltennem magam az Anyuska dolgon, és ezzel a módszerrel kerültem közelebb a lejjebb említett széptekintetű és ügyesen ölelgető kocsmároshoz, aki valójában az ouch bár tulajdonosa.

Az történt ugyanis, hogy egyik este kosaramban borocskával útban egy kedves barátnőmhöz - visszafoghatatlan késztetést éreztem arra, hogy beugorjak a bárba hozzá egy ölelésért. Persze nem fontoltam meg eléggé a döntésemet, és elég ciki volt arra a kérdésre, hogy What can I get you? azt válaszolni, hogy hmm hhmm egy hug please!! (Perzse annyira suttogtam, hogy többször meg kellett ismételnem mire megértette). Majd készségesen kiugrott a pult mögül, és mindenki szeme láttára megölelt. Én szépen megköszöntem és távoztam. (A barátnőmmel jókat kacarászva koccintottunk a történetemre, miután beszédültem hozzá borocskás kosarammal)

A Homeless és a Barátok

Sokszor gondolkoztam azon, hogy ha nem lennének barátaim, én is könnyen hajléktalanná válhatnék. Ez sokkal egyszerűbb, mint azt az ember gondolná. Főleg itt Brightonban, ahol nincs munka, mégis sokan jönnek ide szerencsét próbálni.

Nekem nagy mázlim volt, és Veráék befogadtak mikor megkezdtem brightoni kalandjaimat. Befogadtak akkor is, amikor elváltunk Zozival, és tudom, hogy bármikor befogadnak, ha úgy alakul az életem.
Sokan vagyunk szerencsések, van hova mennünk amikor beüt a krah! Valahonnét csak elő tudunk kotorni egy kis pénzt, hogy mégse haljunk éhen. Van egy B terv, egy jóbarát, egy nagynéni, vagy egy kis titkos tartalék, ami megmenekít bennünket az utcától. 

De mi van azokkal, akiknek nincsen ilyen szerencséjük? Keresgélhetnek a rosszabbnál rosszabb munkák között, és ha "szerencséjük" van találnak egy remek állást a kentaki frájcsikenben. De ha nincs akkor mehetnek az utcára. Sok megdöbbentő és szívbe markoló történetet hallottam az "utca embereitől", és sok megdöbbentő és szívbe markoló történetet, amely azt igazolja, hogy ki lehet törni ebből a kilátástalan helyzetből, ha segítünk egymásnak.

Az egy dolog, ha a kalandra éhes magyar pár évig kihúzza a világ legborzalmasabb munkahelyein egy szebb jövőről álmodva - mert egy szebb jövőkép csodákra képes! De a legtöbb hajléktalannak már álmai sincsenek.

Látogató

Sokan látogattak már meg minket itt Brightonban, és ez mindig nagyon izgalmas! Egyrészt, mert ilyenkor magunk is turistákká válunk, és újra rácsodálkozunk a tengerre, a jópofa helyekre, az időjárásra és egymásra. Másrészt mert ilyenkor hirtelen ráérünk és megengedhetjük magunknak, hogy együtt legyünk szép helyeken, dumálgassunk/sörözgessünk és sok kis közös kalandot éljünk át.

Nagyon örültünk hát, mikor kaptunk az sms-t Edutól, az egyik imádott unokatesónktól, hogy meglep bennünket. Nemsokkal az üzenet után már itt is volt velünk  és együtt buszoztunk el a Seven Sisterhez, keringtünk a nemrég épült Brighton Wheelen (ami a London Eye kis rokona) és élveztük a tengeri herkentyűket.

Olyan jó, hogy felnőttünk. Furi, hogy amikor gyerekek vagyunk akkor megy a harc, a rivalizálás, a sok butaság a tesók és unokatesók között. De amint "megérünk" rájövünk, hogy mennyire szeretjük egymást.

Anya Apa

Az ouch! nevű bárban ücsörögtem egy este, amikor elkapott valami erős szentimentális érzés. Talán a bortól, talán a zenétől, az is lehet, hogy a "kocsmáros szép tekintetétől", de úgy éreztem, muszáj beszélnem anyuékkal. Normális esetben az ember ilyenkor felhívja a szüleit, de persze én csak sms-t tudtam küldeni nekik. Naná, hogy hülyén éreztem magam, de mégis megtettem, és könnyek között írtam mindkettőjüknek.

Jogos a feltevés, hogy miért írok sms-t halottaknak...
Olyan volt ez, mint amikor az ember először imádkozik. Kicsit furcsa, nem igazán hisz abban, hogy meghallgatásra talál, de azért egy próbát megér. Az imádkozó embert sem nézik hülyének, ha egy fal előtt bólogat vagy egy "semmihez" beszél (sokszor hangosan), vagy egy kereszten lógó majdnem meztelen halott férfi faszobrához panaszkodik. Az én szent szüleim (akik valljuk be nem voltak szentek, de jézusnak is voltak botlásai) legalább valós emlékeket és érzéseket hagytak bennem, amivel kapcsolódni tudok a csodálatos istenhez.

Hát így vagyunk mi most Anyával és Apával.

November

November általában az év legkevésbé izgalmas és leginkább utálatos hónapjaként él az emlékezetemben. Brightonban ilyenkor vízszintesen esik az eső, a nap sosem süt, hideg van,  mindenki álmos és sokat eszek. Ez a november azonban másképp alakult.

Az idei november egy kihívásokkal és szeretettel teli hónap lett. Talán ez volt a legkedvesebb életem novemberjei közül. Voltak olyan napok amikor a tengerparton sütkéreztünk és hunyorogtunk a napsütésben, vagy kabát nélkül szürcsöltük a kávénkat az utcákra kipakolt székeken. Novemberben minden bánatomat elfeledtem. Azt hiszem bezsongtam egy cseppet :)

Szabadság

Furcsa dolog, hogy azok akik sokat beszélnek a szabadságról általában a szabadságot keresik, nem pedig megélik. Sokszor az a gondolat foglalkoztat minket, ami hiányzik az életünkből: szabadság, szerelem, pénz, siker, szex... és erre keressük a megoldást mindenféle perverz álmokat szőve.  Nekem a zene volt sokáig a vesszőparipám. Vajon miért olyan nehéz harc ez az egész zenebiznisz? Miért nem vesznek észre az emberek, miért kell bohócnak öltözni ahhoz, hogy figyelmet kapjon a nagyszerű mondanivaló. Miért kell kiabálni ahhoz, hogy meghalljanak, és olyanokkal megküzdeni, akik nem hisznek bennünk.

Amikor Angliába érkeztem, felkészültem a harcra, de ehelyett nyitott ajtók vártak. Mintha belecsöppentem volna egy megvalósult álomba, és minden addigi küzdelem és heves párbeszéd elvesztette jelentőségét. Élveztem a lehetőséget és figyelmet ami körül vett, és boldoggá tett, hogy otthon is felfigyeltek rám.

Lassan levedlettem harci vértemet, és újra el kezdtem élvezni a zenét. Az én zenémet. És nem is vágyok többre ennél.

Szlovénia

Amint utaltam rá, sok változást történt az életemben, és mivel egész jól viselem a változásokat, töretlen nyugalommal és bizakodással tekintettem az újabb kihívások elé.
De persze könnyen beszélek olyan barátokkal körülvéve, mint Ti!!!

Mindenek előtt szeretnék köszönetet mondani Neked Zozi az elmúlt évekért, és ezért a remek utolsó nyaralásért Szlovéniában!! Még mindig csipkedem magam, hogy feldolgozzam a csodaszép tájakat, és az élményeket, amit Veled a Szüleiddel, Katussal és Lacival éltünk át.

Kirándulásunk első állomása Koper volt, ahova igen körülményesen (de zökkenőmentesen, mert ügyesek voltunk) jutottunk el.  Brightonból Lutonba vonattal és metroval, majd onnét repzivel Ljubljanai reptérre, onnét busszal a városba, majd onnét ismét vonattal keveredtünk Koperbe). A vonaton szundikáltam majd mikor felébredtem gyönyörű felhőket találtam az égen.

felhők!

Koper minden tengerparti kirándulós igényünket kielégítette, voltak itt remek bárok, hajók, strand, a szállodai szobánk tökéletes volt, és a reggeli is ami mindehhez járt. Én talán a még mindig nyárias időnek örültem a legjobban, mindannyian vidáman csatlakoztunk a fürdőzők sorába.

koperi kikötő - itt láttam utoljára ezt a szép sálat..

Másnap éjjel Katusék is megérkeztek, Magyarországról kocsival vezettek idáig, nem is részletezem mekkora boldogsággal ugrottunk egymás nyakába. Együtt fedeztük fel a környékbeli a kikötőket, pizzázókat, fagyizókat, városkákat és várakat.


A további fejleményeket képekkel mondom el Nektek!

kocsikázás Piránban - kilátással

Katus Lacus és ééétel! 

boldog nővérek

A csapat

Koper by night

Katusékkal utaztunk tovább Ljubljanába, ahol összefutottunk a szülőkkel. Ljubljana, Szlovénia fővárosa leginkább egy bájos kisvárosnak nevezhető folyóval ,várral, parkokkal, finom fagyival.

Jlubljana 

én is ott voltam :)

Szlovénia Főterén

folyóparti éttermek

kilátás a várból

kislány :)

még egy kilátás

lakatok

Majd elkirándultunk a bledi tóhoz

deszép!!

üdv Bledből!

hattyúk és kacsák

Még egy ismeretlen faluba is betévedtünk!

így viccelődök :)

a fiúk

nyamm!

Köszönök mindent!!!

Zenekar!!

Elkészültek a legújabb zenekari felvételek. Idén már nem nagyon lesz koncertünk, de jövőre belecsapunk a húrok közé ígérem! :) Jó kis banda ez, a gitáros srác csupán 19 éves és sokkal jobban játszik, mint e felvételen látható. Ennek bizonyítására hamarosan újabb felvételt közlök, de addig is hallgassátok ezt szeretettel!

Békében váltunk el

Most is sokat gondolkozom azon, hogy vajon mi ment végig a lelkében a tökéletesen nyugodt arc mögött. 3 évig éltünk együtt harmóniában, szeretetben, veszekedés és viták nélkül. És harmóniában, szeretetben, veszekedés és viták nélkül vetettünk véget közös életünknek az Alexandra Villában.

És a nagy kérdések mellett itt vannak ugye a kisebb kérdések, például, hogy ezentúl hol fogok lakni? 

De ez is meg fog oldódni, ahogy eddig minden. Mióta Anyu meghalt, nem idegesítem magam semmiségeken...

Párizsi kaland

Sokat utaztam régen, és vállalkoztam spontán kirándulásokra, amit némiképp felelőtlen kalandvágyból tettem. Ez a párizsi kiruccanás is hasonlónak ígérkezett, és nagy lelkesedéssel ücsörögtem a Londonba tartó buszon, hogy onnét Franciaország ígéretes földjére érkezzek.

Azért nem mentem telesen készületlenül, hiszen az eastbourne-i magyaroktól kaptam egy méretes zászlót, hogy majd azt lengessem a bajnokságon. Szívem tele volt izgalommal, (olyannyira, hogy Brighton és London között összehoztam egy dalt is.) Alig vártam, hogy találkozzak végre Kennyvel a jótevőmmel, és Roopával, a szállásadómmal, akit a Couchsurfingen találtam megérzéseimre támaszkodva. (A couchsurfing olyan weboldal, ahol vállalkozó szellemű szállásadókkal lehet találkozni, akik ingyen megosztják a kanapéjukat teljesen ismeretlen személyekkel. Mindig is ki akartam próbálni, s mivel egy fityingem sem volt szállásra, így ez a megoldás tűnt az egyetlennek).



London és Párizs között összebarátkoztam egy Párizsban élő iráni lánykával, aki próbálta a fejembe tömni a francia társalgás alapszavait, de már attól elfáradtam, hogy az erős akcentusát hallgattam. Nagyon bájos lány volt egyébként és a kompon együtt festettük ki magunkat, hogy méltóképpen érkezzünk ebbe a pompázatos városba.

Ebben a szép sminkben érkeztem meg a buszpályaudvarra, ahol Kenny az általa megígért nagy öleléssel fogadott. (Isten áldja az angolok /és skótok/ jó szokását, mert az ölelés a legjobb gyógyír minden bajra). Kenny kísért el Roopához, a kedves indiai/amerikai hölgyhöz, aki bár egy ötössel idősebb nálam, de pont ennyivel néz ki fiatalabbnak is egyben. Így hármasban beültünk egy tipikus kis párizsi kávézóba, hogy első ízben koccintsunk a világbajnokságra és az új barátságra.

Párizsban mindig otthonosan mozgok, talán azért, mert többször bejártam már a várost és mert sokmindenben Budapestre emlékeztet. A világbajnokság az Eiffel torony lábánál volt, és jó volt újra találkozni a magyar csapattal és Jon Reglerrel, a HWC egyik legendájával, akiről már meséltem Nektek. Beckyvel, Jon menyasszonyával szépen elücsörögtünk a padon , aki boldogan villantotta meg a gyűrűjét, amit az Eiffel Torony tetején kapott Jontól. Megismerkedtem több ország játékosaival is, és különösen szívembe fogadtam Cindy-t Ausztráliából, akiről kiderült hogy nagy rajongóm, mert mikor meglátott hatalmasat sikoltott :) A levegő tele volt izgalommal, örömmel és nem kevésbé szerelemmel. Párizs mindig megdobogtatja a szívemet.

Amikor éppen nem a fiúknak és lányoknak szurkoltam magyar zászlóba csavarodva, akkor Roopával beszélgettünk, sétálgattunk vagy ettünk. Ő egy kórusban énekel, Párizsban pedig nagyon sok zenész próbál szerencsét. Habár az emberek többségét idegesítik ezek a "zenélő koldusok", én élveztem a let it be együtt éneklését a metrón - Roopa lelkes társaságában.

Egyik este dalszövegeket írtunk, pizsamában, szépen bevackolva az ágyunkba. Mint a tinik. És némi önteltséggel segítettem új barátnőmnek, hogy miként írja ki magából mindazt, ami nyomasztja lelkét. Élményekkel, érzésekkel és bagettel jól megtömve búcsúztam Párizstól néhány nap után. Éreztem, hogy mérföldkő volt ez a kirándulás az életemben, de arra nem gondoltam, hogy ennyi minden megváltozik, mire hazaérek.

Párizs - előszó

Az egész ezzel a festménnyel kezdődött. Párizs, a kávézó tulajdonosa megbízott egy újabb műremekkel, aminek szépen neki is álltam, amint Zozi hazament egy időre, és úgy éreztem, hogy az általa hagyott űrben el fog férni az A0 lap, és a hozzá tartozó rengeteg művészi eszköz a kis lakásban. Több mint egy héten keresztül hajladoztam  felette, szeretgettem, csinosítgattam őt.

Nagyon élveztem az alkotás minden pillanatát, és hogy izgalmasabb legyen, a műremek születését a fészbukon is dokumentáltam, annak reményében, hogy építő kritikákkal tökéletesíthetem. Az alkotó folyamat közben egyre inkább éreztem, hogy el fogok jutni oda, ahol ez a hölgy álldogál, hiszen Párizs mindig is szívem csücske volt, ráadásul a közelgett a párizsi Hajléktalan Világbajnokság időpontja is.

Ekkor ismekedtem meg Kenny-vel. Kenny, a Hajléktalan Világbajnokság edinbourgh-i headquaterjében önkénteskedik, és igen nagy elismeréssel követi fáradozásaimat a világ megmentése érdekében. Végül is ő volt az, aki újabb izgalmat hozott az életembe és megajándékozott egy buszjeggyel.

(hamarosan folyt köv)

Jótékonysági Koncert a Hajléktalan Világbajnokság Ünneplésére

Július 21-e különleges nap volt. A mintegy két hétig tartó vidám stresszet és álmatlanságot követve végre úgy éreztem a színpadon, hogy készen állok a harci feladatra. Két héttel a koncert előtt még nem volt zenekarom és nem tudtam a dobosunk Kaf létezéséről sem. Kaf a kedves madagaszkári fickó csatlakozott Benhez (basszusgitár) és Danielhez (gitár) hogy együtt játsszunk az első közös koncertünkön. 

a zenekar

Nagyon sok támogatást kaptam - főleg a helyi magyaroktól. Balogh Zsuzsa pogácsákat sütött, Vizes János is beugrott kicsit dj-zkedni. Különleges tombolanyereményeink is voltak, mint pl egy hivatalos labda a Hajléktalan Világbajnokságtól és egy póló, amit Lewis Hamilton írt alá még a 2009. évi bajnokságon. (mert éppen ott volt a közelben)

a díjak

A helyszíntől kaptunk egy üveg jóféle pezsgőt, egy kedves fiatalember Paul segített a hangosításban, Phill pedig nagyon klassz balkán zenéket tolt a szünetben. Sok kedves barát segített, s az est folyamán fellépett egy Black Lamp Fall nevű afrikai zenekar is. 

Black Lamp Fall főleg Senegalból

Különleges vendéget is köszönthettünk Jonathan Regler személyében, aki a Street Revolution elnöke és Oxfodból érkezett hozzánk, hogy szívmelengető beszédével inspiráljon bennünket ilyen-olyan jótettre.

Jon beszéde sokunkat meghatott

Végül 100 fontot sikerült összeszednünk, amit a nagy napon átadtam a magyar csapatnak a párizsi világbajnokságon. Borzasztó jól sikerült és emlékezetes volt az esemény, amiről hamarosan írok bővebben.

Rákos Andrással az Oltalom SE elnökével, az edzővel és a többi önkéntessel Párizsban

Azt hiszem Apus igazán büszke lenne! :)

Párhuzamos univerzum

Jelenleg két síkon élem az életemet: az egyik az a világ, amiben a testem van, a problémák, a múlandóság, dolgok, pénz, munkakeresés stb. A másikban pedig angyallá változott szüleim terelgetnek egy boldogság réten.Talán sosem voltam még ilyen vidám és kiegyensúlyozott, mint mostanában. Vannak emberek, akik a vallásba menekülnek, vannak akik a drogokhoz, vagy agyzsugorítóhoz, valaki egyszerűen csak kimenekül a világból, ha beüt a krah. Nekem ez az új világ ad segítséget, és teszi teljessé az életemet.

Szerencsére tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen művészlélek, aki így éldegél.

Frida

Okulva az előbb leírtakból, lázasan belevetettem magam az önkifejezésbe, és elkezdtem megint festeni. Már nem is értem, hogy tudtam eddig várni, hiszen a festegetés mindig nagyon boldoggá tesz, és a zenéhez hasonlatos csoda-módon születnek meg a "remekművek" a kezem alatt. Ráadásul, sokkal kevesebb felelősséggel jár, mint a zenélés, hiszen szinte teljes mértékben a Jóisten felügyeli a munkálatokat, ha papírra vetek valamit. Talán azért, mert sosem tanultam ezt, s talán azért is, mert nem számít, hogy mi lesz belőle. Nem kell semmilyen általam vagy mások által megteremtett minőségnek megfelelnem, csak festek, mint egy ősember, a nagy kép előtt térdepelve orromig festékesen.

Zsuzsi hívott, hogy menjünk el Csicseszterbe Frida Khalo kiállításra. Két ötvenes hölggyel, akik a kocsiban ordíttatták a Khalo film zenéjét és közben izgatottan kérdezgettek minket sorsunk felől. Gyönyörű napsütéses idő volt, tökéletes nap egy kirándulásra, és arra, hogy a múzeum kis kertjében kapuccsínó mellett kibeszéljük a szegénysorsú festőnő magánéletét.

A kiállítás is megihletett, és ismét rádöbbentett arra, hogy nem olyan rossz a mi életünk. Érdekes, hogy mennyien irigylik a zseniket, miközben azok csak arra vágytak, hogy normálisak legyenek. A tehetség nem mindig áldás, hanem egyszerű kompenzáció.. Nem az a legfontosabb az életben, hogy végre sikerüljön remekművet alkotnunk, hanem hogy magát az alkotást élvezzük. 

Fura álmok

Mostanában nem alszom túl jól. Pörgök még álmomban is. Gyakran kísértenek a szüleim fura művészien rém-álmokban. De az utolsó sem volt piskóta.

Térdelve hánytam egy night club előtt, és mindenféle dolgok jöttek ki belőlem, mit pl: kisautó, ébresztőóra. Azt hiszem többet kellene kommunikálnom mostanában..

Sej haj!

Ugyan még egy kicsit döcögősen, magam sem hiszem, és még a papírom sem érkezett meg, de akkor is fodrász lettem! Az első vállalkozásaim Brightonra jellemzően cserekereskedelemmel indultak. Hajvágás mikrofon állványért, hajvágás dobolásért (az egyik londoni koncerten), hajvágás fényképezésért vagy masszázsért... Aztán jöttek a hálapénzek, majd tegnap már igazi sikerélményben volt részem. Megcsináltam az első privát melíromat egy ms-es (multiple sclerosis) néninek, ami annyira jól sikerült, hogy az ápolónője is megirigyelte, s az ő haját is levágtam. Talán soha nem volt még ilyen boldog  kuncsaftom, mint ezek ketten - az összes tudományomat egybevéve.

Gyertek el, ha tudtok, mert nagyon készülünk!!! :)

És ami a legfontosabb, lesz pogácsa, sós kifli és linzer!!!!!

Brightoni Zenészek

Elég sok tapasztalatot sikerült szereznem e téren az elmúlt 2 és fél évben, s úgy vélem, ideje megosztanom Veletek a tényeket. A a brightoni zenészek a következő fajokból állnak:

Lelkes tínédzserek a helyi zenesuliból, teli ambícióval és kedvességgel. Sokszor ezek a vékony pattanásos félresöpört hajú kisfiúk vidékről érkeznek, és úgy érzik, hogy ővék a világ. (nem meri senki sem megmondani nekik, az igazságot, hogy a világ kegyetlen, mert a szüleik nagyon sokat fizettek a suliért)

Jellegtelen session zenészek, akik jó pénzért mindent bevállalnak. Általában mindenhol őket lehet látni, legyen az fanki, jazz, vagy rokk. Ezekből vannak énekesek is. 

Afrikai és egyéb színesbőrű kóborló lelkek, akiknek nem számít semmi, csak a zene meg a Jóisten. Úgy élnek, mintha mindig sütne a nap, és mindemellett kedvelik a marihuánát.

Kiábrándult zsenik, akik valaha a popszakma csúcsán dolgoztak, de rájöttek, hogy az egésznek semmi köze a  zenéhez, és most drogok hatása alatt pazarolják el zsenialitásukat valamilyen gitárboltban vagy az utcán.


A tinizenekaromat most az utolsó két kategória vegyületével bővítettem ki. Meglátjuk mit hoz a nagy nap!

Me and My Sisters :)

Idén is eljött hozzánk Katus tesó látogatóba, ilyenkor mindig úgy érzem, hogy én is nyaralok. Jó sok remek programot találtunk ki magunknak, pl zenés házibulival indítottunk, mert rájöttünk, hogy minket s a barátainkat összetéve pont egy zenekart alkotunk. (Zozi gitározott, Laci basszerozott, Rikárdó dobolt mi pedig énekeltünk).

"We are Family"  (Pinczés László képe)

Eztán Katussal felmentünk Londonban énekelni Marta Mariával, aki egy csuda aranyos metálénekes lány, mellesleg ő rendelkezik a világon a legnagyobb hangterjedelemmel a Guiness Rekordok Könyve szerint. (Kár, hogy a koncertünkről lemaradtak a barátaink, de legalább újra együtt voltunk a színpadon, és dalolás után jókat koccintottunk a pubban a barátainkkal, akik lemaradtak rólunk.)

Katussal énekeltük a Brunswick jazz pubban is, ahol mellesleg nagyon finom büdös cidert lehet kapni. Annak, aki még nem tudja: a cider egy frissítő alkoholos ital, hangulatában a sörhöz hasonlít, de almabornak hívják magyarul.

Katussal tündöklünk a színpadon - (File Gabi képe)

És voltunk Rottingdeanben is, hogy megnézzük egyik barátunk zenekarát. Nos a kirándulás a következőképpen alakult.

Felpattantunk egy buszra (a Brighton stationnél 2 fonttért lehet kapni napijegyet, ami elvisz jó messzire), és minket is elvitt jó messzire, nem egészen oda, ahova terveztük. Így hát sétáltunk egy nagyot a tengerparton esőben. Mikor Rottingdeanbe értünk kiderült, hogy a barátunk Olaszországban nyaral - de szerencsére a zenekar azért játszott. Elmentünk hát megnézni őket a helyi pubban, ahol addigra már a környék összes lúzere összegyűlt ez alkalomból. Kicsit féltünk, és szépen elvonultunk a sarokba, és úgy terveztük, hogy addig iszunk, amíg hozzájuk nem idomulunk.

A koncert első részében mindenki a bárpultot vagy egymást támasztotta. De szünet után aztán megtört a jég. A banda, akik általában jók, de aznap este nem volt az - Paul McCartney Band on The Run-jával kezdte meg a második kört, amit még sosem hallott azelőtt a világ ilyen zenekar feldolgozásában. Valószínű, hogy éppen ezét pattant fel mindegyik a pult támasztásból és kezdett el ugrálni tánc gyanánt hirtelen. A társaság átlag életkora 50 körül lehetett, azért csak 50, mert a helyi tréningruhás fiatalok is becsatlakoztak. Nagyon jól sikerült mulatság volt, még engem is megpörgetett a Zozi.

Drága Katus nagyon hiányzol, gyere máskor is!

És itt is van! :)))

A "hogyan készült" filmet is érdemes megnézni. Szerintem egész vicces lett :)
A videoklippért hatalmas köszönet Tóth Daninak, Rolinak és Shanilának, akiket a lenti filmben megismerhettek

Új videoklip

El is felejtettem említeni, hogy július 4-én, hétfőn mutatjuk be a Happy Song új videoklipjét.

Boldog Szülinapot Apus!

Talán az egyik leglenyűgözőbb különbség az angol és magyar mentalitás között az, hogy míg otthon folyton azt hallgattam, hogy miért nem lehetek sikeres, itt még a legelborultabb vagy legírrálisabb tervemnek is vannak támogatói. 

Ezért viselkedek úgy, mint a csodalámpából kiszabadult Dzsinni, s vagyok képtelen meglátni a korlátaimat. Persze sokszor visszhangzik még bennem saját kishitűségem - amit Magyarországon neveltek belém - és sokszor megtorpanok, de mégis minden nap új erővel folytatom ennek a kitágult világnak a megismerését. (...)

Érdekes, hogy még a legnegatívabb angliai magyarban is megszületett valami ilyesmi, ezért ragaszkodik Angliához akkor is, ha folyton panaszkodik. Mert legalább azt tudja, hogy ha sokat dolgozik, akkor sok pénze lesz, és nem feleslegesen gürcöl.

Én is minden nap kapok olyan impulzust, bíztatást, amivel értelmet nyer ez a furcsa kis élet. És egyre többen vagyunk, akik keresgéljük egymást ebben a kitágult világban. Talán mert még egy kicsit meg vagyunk szeppenve tőle.

Amszterdam II. rész

Szóval ott tartottam, hogy mágikus muffin.

Egy nagyon kellemes coffeeshopban fogyasztottuk el - kettőnk között megfelezve Zozival az egy embernek való adagot. Nekem a muffin is nagyon ízlett - finom csokis volt - és a hely is nagyon tetszett. Olyan volt, mint egy varázsbarlang és egy budapesti teázó keveréke. Titkon arra számítottam, hogy kitágul majd a tudatom, és minden harapással bölcs megvilágosodást fogok magamba táplálni.

"kávézó" mézillatú gyertyákkal

Ehelyett azonban egyszer csak azon vettem észre magam, hogy órák óta üldögélünk egy mexiókói étteremben.  Olyan volt, mintha percenként álmomból ébredtem volna, és mindig meg kellett kérdeznem, hogy amit mondtam, tényleg kimondtam-e, vagy csak álmodtam. Ezért elég gyakran ismételtem magam. Éppen ahogy Drew Barrymore  újra és újra rácsodálkozott Adam Sandlerre az 50 első randi című  filmben, én is percenként ébredtem rá a valóságra. Csak az én esetemben, akkor sem tűnt valóságosnak, hogy felébredtem, hanem olyan volt, mint azok az álmok, amikből mindig csak egy újabb álomba ébredünk. Ettől pesze rámtört a paranoia és úgy éreztem magam, mint egy bolond, akit senki sem ért meg.

lássuk be, hogy az étterem dekorációja sem segítette a tisztánlátást

No aztán meg jött a "nagyothallás", amivel egy tőlem távoli beszélgetést tudtam követni kristálytisztán. De lehet, hogy csak képzeltem. Habár sokan megerősítettek, hogy ők is hallották, hogy magyarul szaval valaki mögöttünk,  az ő szavahihetőségüket is befolyásolta a csokis muffin. És mindeközben megállt az idő. Mentünk ide, mentünk oda, folyton csak elaludtam-felébredtem, és vártam a tisztulást. Szerencsére jó kezekben voltam, akik ügyesen elnavigáltak rémálmaim közepette, de az tuti, hogy soha többet nem eszek ilyet. És Ti se tegyetek ilyet kedves olvasók!! :)