Dj Heavensent

Ügyesen kitaláltam, hogy a csütörtöki Language Social napokat dobjuk fel egy dj-vel, hogy az emberek ne menjenek haza 11-kor ha már úgyis 2ig nyitva vagyunk. Egyébként is egyre jobbak és jobbak a csütörtökök a bárban, így hihetetlen lelkesedéssel és önbizalommal kezdtem bele a tuningba...

A Gumtreen feladott hirdetésremre nagyon sok dj jelentkezett, főleg a zenészekhez hasonlatos a földtől kissé elrugaszkodott lassan beszélő népek és egy két furcsa találkozás és interjú után - midőn kezdtem feladni a reményt - egyszercsak végre felhívott Ő!

A kedves, értelmes, lelkes Dj, tele ötletekkel, nem más, mint Nathaniel azaz Dj Heavenstent volt! És valóban az égiek küldték őt, mert az első találkozásunk óta egy olyan lelki és üzleti társra leltem benne, ami igen ritka kincs; heteken keresztül együtt ácsorogtunk a Preston Street tetején szórólapokat osztogatva. A szórólapokat is együtt terveztük természetesen. 

A kitartó munkának és a pozitív hozzáállásnak meg is lett az eredménye; csak úgy pezsegnek az éjszakák nálunk csütörtökönként.
Ráadásul már nem én tartom az ingyen angol órákat, hanem Jack, aki igazi brit angol, és nagyon jópofa játékokat szokott hozni. Én is alig várom már ezeket a Language Social napokat, mert este hozzánk csapódak a "mulatós barátnőim" és együtt ropjuk hajnalig Dj Heavensent mennyei zenéire. 

Mivel a promóció alatt a számítástechnikai tudományom is sokat fejlődött egy kis filmet is összehoztam róla, amit szeretettel ajánlok mindenkinek, aki járt vagy még nem járt nálunk. 

Goodbye Portland Road!

Már alig vártam ezt a napot. Pedig bizony kemény nap volt ez! Több, mint négy évi mocskot sikáltam ki - a három fiú után - a Portland roadi lakásból, hogy szépen hagyjuk ott a "landlordnak". Több, mint hat órát töltöttem ott térdepelve, nyújtózkódva, sóhajtozva, átkozódva, majd elégedetten néztem szét a makulátlan ex otthonban. Segítettek a többiek is persze, de mégiscsak magamra vállaltam a feladat oroszlán részét, hogy ezzel is megháláljam az akkori befogadást, és hogy elviselték és női szeszélyeimet kényelmes és rendetlen kis életükben.

A portland roadi "rendetlenek" - és a barátnők

 Mindehhez erőt adott még a szebb élet reménye, a Cricket pálya mellett ránk váró új otthon! Mióta beköltöztünk ide, én nem is megyek sehova, csak tologatom a székeket, és cserélgetem a képeket a falon. (Sőt a képkeretekben is cserélgetem a képeket.)  Megint csak bazi nagy szerencsénk volt nem csak a lakással de a bútorokkal is. Alex egyik kedvenc nagynénje (a gazdag londoni gyermektelen Sandra, aki mellesleg annó Paul McCartney egyik filmjének - a Give My Regards to Broad Street-nek volt a promóciós managere) éppen eladta a vidéki házát és az összes bútort ami benne volt nagylelkűen nekünk adományozta. Ezáltal a mi brightoni lakáskánk most tele van fenséges "vidéki ház bútorokkal" és egy két lepukkant portland roadi hagyatékkal. Imádom!

 De mégis milyen érdekes - a fürdőszoba lett a kedvencem. Nem akarok nagyképű lenni, de két fürdőszobánk is van! Egy fiú és egy lány. A lány fürdőszoba immáron a sok szeretetnek köszönhetően vetekszik egy kínai bordélyház hangulatával, míg a fiúk fürdőszobája sivár és praktikus. (Nem csoda hogy Alex mindig át akar jönni az én! fürdőszobámba, mert az sokkal szebb) Sandrának és az esküvői ajándékoknak köszönhetően egy pár növényen és díszpárna huzaton kívül semmit nem kellett vennünk (a pár növényből is egy párat a drága barátnőimtől kaptam a lakásavatóra)
Már az első naptól teljesen otthonomnak éreztem.

A csodálatos fürdőszoba. Az ott egy kád balra!