Anyák Napja

Amikor kicsi voltam, és megkérdezték mi leszek, ha nagy leszek, habozás nélkül rávágtam, hogy Anyuka! Azóta már voltam minden: bébiszitter, titkárnő, pénzügyi menedzser, portás, virágárus, énekes, takarítónő, fodrász, festőművész és modell, minden csak éppen anyuka nem. Talán az Angliában eltöltött két és fél év bébiszittelés rémisztett el ettől a felelősségteljes „szakmától”, mert ha jól számolom, egyik hozzám hasonló barátnőmből sem lett anyuka. Én 19 éves voltam akkor, és úgy tűnik idő előtt megtanultam a gyereknevelés csínyját bínját, felelősségeit, és hálát adtam az égnek, hogy a munkaidőm egyszer csak lejárt, és nem kellett az elkényesztetett porontyot „kiszolgálnom”. Még a legjobb bébiszitternek - vagy ahogy minket hívtak: au-pairnek - is sokszor megfordult ilyesmi a fejében.

De az is meglehet, hogy egocentrikus művészi életem halványította el bennem a gyermek iránti vágyat. Vagy a családi háttér, ahova senki sem kívánt még egy „szerencsétlent”. Az is lehet, hogy egyszerűen még mindig nem nőttem fel a feladathoz, vagy mert szeretném még előtte körbeutazni a világot.

Sokan mondjátok, Tök jó, hogy ilyen jól érzed magad, de mikor lesz már gyereked??!!! Mintha gyerek nélkül nem is lenne Nő a nő! És igazatok van! Az anyaság iránti vágyat nem lehet megúszni! Remélem, hamarosan az én lappangó kis vágyam is valósággá válik, de addig is hadd meséljek Nektek az én Édes Anyukámról!

Remélem örömmel fogadod e sorokat Édesanyám!

Emlékszem, amikor oviban, meg iskolában anyukáinknak rajzoltunk anyák napjára. Pufi ujjacskáink között bizonytalanul tekerget a tompa ceruza, és izgalommal gondoltuk ki a versikéket. Tőlem telhető ügyességgel próbáltam az iránta érzett szeretetet és rajongást belevésni a papírba, és ennek megfelelően minél több virággal díszíteni.
Ugyanezt az izgalmat érezem minden anyák napján, most is, 2010-ben! Izgultam, amikor nézegettem a képeslapokat, kiválasztottam a legnagyobbat – mintha a méret számítana - és izgultam akkor is, amikor Zsuzsival versengve írtunk bele kedveskedő szavakat (s mellé az elmaradhatatlan csiricsáré rajzokat).

Karácsonykor Anyu mindig azt monda, hogy az a legszebb ajándék, amit mi csinálunk neki, és a csúnya papírangyalkák minden évben boldogan mosolyogtak rá a fáról. Bármit is alkottam – beleértve az első bili sikerélményt – Anyu mindig nagy örült neki. Ez adott erőt és kitartást ahhoz, hogy nem sikerült teljesen lemondani az álmaimról. Anyu sosem tartott vissza – akkor sem ha túl nagy hülyeség, vagy merészség volt terítéken.

Az én Anyukám képes osztozni a mi boldogságunkban, sokszor el is felejtem, mennyire nehéz az Ő élete. Az is csak néha jut eszembe, hogy mennyire nehéz volt Neked elengedni minket (ide), és milyen nehéz nem mondani ezt. Rengetegen csodálunk és szeretünk optimizmusod miatt! (Jajj már picsogok is)!
Köszönöm Édes Anyácskám, hogy boldog embert neveltél belőlem! Nagyon nagyon szeretlek!!!