A lánykérés

Megállt a taxi a házunk előtt - az igazi angol forma, amibe hátul kell beülni és golyóálló üveg van az utas és a vezető között ezért csak mikrofonon keresztül tudunk beszélni egymással. Sejthettem volna, hogy nem üzleti út lesz ez - ahogy az nekem Alex állította - mert időnként elkaptam egy huncutkás mosolyt a taxishölgytől a visszapillantó tükörben. Csak amikor megálltunk a "Bandstand" előtt (Bandstand az a szép kis kilátó vagy színpad, ami a tengerparton van,  Brighton egyik legújabb büszkesége) kezdett gyanússá válni ez a cécó. De akkor is csak azt sejtettem, hogy biztos nem üzleti ebéd lesz ez!

Az utasítás szerint felmentem a lépcsőn, ahol egy dobozka várt engem:

És most egy kicsit utazzunk az időben.

Tini koromban nem voltam valami szociális jellem, csak a legszerencsétlenebbekkel mertem barátkozni, vagy inkább velük sem, és a nap fénypontját jelentő  ebédszünetet a gimnázium lépcsőjén ülve töltöttem egy kakaóscsigával. Néha beszólt a pedellus bácsi, hogy fel fogok fázni, de ennél több kommunikációban nem igazán volt részem. Mikor ezt elmeséltem Alexnak, ő azt mondta, hogy ilyen szomorú történetet még sosem hallott. (Mert a többit még nem tudja hihi). Az ő javaslatára egyetértettünk abban, hogy ezekben az időkben csakis egy szép angol lovagról ábrándoztam, aki természetesen nem lehetett más, mint ő maga.


A dobozon rajta volt a nevem, és amikor izgatottan kinyitottam egy képeslapot és egy csokis péksütit találtam benne. A képeslapon a világ legszebb sorait találtam, amik ezzel zárultak:
"Ezentúl sosem kell egyedül ülnöd a lépcsőn". Most már bizonyára Ti is kitaláltátok, hogy a csokis süti a kakaóscsigát szimbolizálta.
Amint ott meghatódva gugoltam a lépcsőn, Alex a hátam mögé lopózott és a térdeire rogyva megkérte a kezem. Nem tudom mikor voltam ilyen boldog utoljára - vagy valaha.

Később hugaimmal és barátaimmal hatalmas murit csaptunk, és egész nap csak szédelegtem a boldogságtól.

(Az esküvő Márciusban lesz ugyanitt Brightonban.)

Ingyen angolórák Brightonban

Az adta az ötletet arra, hogy ingyen angolórákat adjak Brightonban, hogy esténként elkezdtem dolgozni az Alex bárjában, (a már jó sokszor emlegetett Ouch!-ban), és volt egy szabad órácskám a "shiftek" között. Ezt gondoltam kitölteni valami hasznossal (a Western roadon való csavargás helyett)

Mindig is szerettem tanítani, büszkén mondhatom, hogy a véremben van (Anyu, mindkét Nagyanyó és egy Nagyapó is ezt művelte, nem beszélve Katus hugomról, aki óvónő lett, és akinek én is nyomdokaiba léptem, amikor a Tanítóképzőbe jelentkeztem)

De az is benne volt a pakliban, hogy mióta Brightonban élek, egyfolytában azon agyalok, hogy hogyan lehetne minden eszközt bevetve az angol-magyar kapcsolatot erősíteni; az angolokkal megismertetni a mi fantasztikus dolgainkat, és a magyarokkal pedig megértetni azt, hogy milyen fantasztikusak is az angolok. Ebből az ideológiából született a Brightoni Magyarok Kiállítása, a Vörösiszap Segélykoncert és a Magyar - Lengyel fotókiállítás is, amiket nagy lelkesen szervezgettem. Nagymamám ezekkel a szavakkal méltatott a minap (csak azért írom le, mert mondta, hogy föltétlenül jelentessem meg a blogban): "Elvesztettem az unokámat, de találtam egy Szürke Eminenciást a hazámnak: Téged" . (Szürke eminenciás = Pozícióval nem rendelkező "tanácsadó" réteg, amely a társadalom "szeme" elõl lényegében rejtve marad)

A fotókiállítás megnyitóján

Szóval... így lett aztán a következő lépés az angoltanítás.
Az órákon nem csak angolul tanulunk, hanem sokat beszélünk az angol és magyar hasonlóságokról, különbségekről, érdekességekről, félreértésekről stb. Első lecke természetesen a please, sorry és thank you "szavak" fontossága volt. (Ha ezeket szépen használjuk, már gyakorlatilag be is illeszkedtünk az angol társadalomba. Például errefelé akkor is mondani illik azt hogy "sorry", ha a másik lépett rá a lábunkra..)

Ezután helyre tesszük az alapvető nyelvtant, végigpörgetünk néhány népszerű kifejezést, és megbeszéljük, ha valakinek van valami kérdése. (Pl örök misztikum a present perfect vagy a feltételes mód) Mindemellett az órák nagyon jó lehetőséget adnak azoknak, akik az első lépéseket és kapcsolatokat próbálják kialakítani itt Brightonban. Mindig jó érzéssel tölt el, ha a tanulók óra után még ott maradnak, telefonszámot cserélnek hogy tudjanak kapcsolatot tartani vagy segíteni egymásnak.

Büszkeséggel és örömmel tölt el az, hogy több baráti és munkahelyi szál alakult ki ezeken az órákon, amelyek sokszor a nyelvtannál is értékesebbek - időnként életmentőek - azok számára, akik mostanában érkeztek a városba és kissé meg vannak még szeppenve... De azoknak is nagyon jó, akik szívesen töltik a kedd estéiket jó hangulatú, kedves magyar társaságban.

Szóval az angol órák keddenként 6 és 7 között tartatnak az Ouch Bárban, ahova mindenkit nagyon sok szeretettel várok.

egy jól sikerült angolóra 

A facebookon is megtalálható az esemény ezen a linken:  INGYEN ANGOL BRIGHTONBAN