Ego restauráció
Amikor 2008-ban Thaiföldön jártam, egyik buddhista templomból a másikba keveredve, gyönyörű vidékeken, homokos tengerparton heverészve, arra kellett rádöbbennem, hogy még nem vagyok érett a „megvilásosodásra”. Ez az élet annak való, aki már megszenvedte a magáét, elérte az álmait, vagy van annyira bölcs, hogy el tudja dobni őket. (Nem csoda, hogy annyi angol nyugdíjas lakik arrafelé!)
Hányszor próbáltam már megszabadulni a zene keresztjétől is, és mindentől, amit „személyes küldetésnek” képzelek. De amint látjátok nem sikerült. Mocorog bennem valami, valaki izgága világmegváltó, valószínű ezért keveredtem vissza Angliába.
Mikor idejöttem, egyből kiderült, hogy mívész vagyok. Ezt a helyiek állapították meg, én meg kezdem elhinni nekik. Magyarországon nem lehettem mívész, mert ott mindig az vagy, amiből a számlákat fizeted. Én irodavezető voltam. „Csak akkor lesz belőled zenész, ha máshoz nem értesz, vagy ha van, aki a számlákat fizeti helyetted.” Az a profi zenész, aki hajókon zenél, és abból fizeti a gyerektartást. A zenében nincs család; a zene magánügy, hobbi, vagy anyád szerint zörgés.
Brightonban sem egyszerű a mívész élete, de legalább fel lehet vállalni. Kezdjük ott, hogy itt mindenki mívész. Mindenkinek van ideje alkotni, ha úgy érzi, hogy alkotnia kell. Vannak helyek, ahova kiaggathatja a műveit, vagy kedvére gitározgathat közönségnek anélkül, hogy fél gyakorlóidejét a szervezésre kellene áldoznia. Brighton jó hely arra, hogy ingyen mutogassuk magunkat abban reménykedve, hogy a közönség soraiban ül majd a szoni.
A brightoni zeneiskolában a fiatalokat sztároknak képzik, nem tengődő vendéglátós zenésznek. Fura volt elfogadni azt, hogy itt nem igazán zenélnek hobbiból (nincsenek frusztrált pályát váltott zenészek), hanem az aki egyszer gitárt ragadott, komoly ambíciókkal rendelkezik és hiszis bennük. Ez azért van, mert itt van reális esély a „befutásra”. A zenész egy elfogadott szakma.
Még mindig nehezen ocsúdok fel a tudattól, hogy én is művész vagyok. Még akkor is, ha annyit kerestem a mívészettel amit egy balatoni nyaraláson simán eltapsoltam. Ki tudja, egyszer talán egy tisztességes nyugati vakációra is telik majd belőle. Bencének hála már van zeneanyag, amit nem kell megmagyaráznom, hogy miért lett szar. Brightonnak hála, vannak segítők, akik helyettem is hisznek bennem.
Most az egómat restaurálom, és élvezem ezt az újfajta zsongást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése