Várakozás

December, tele izgalommal, várakozással: Karácsony, jönnek Katusék miközben itt növekszik bennem valaki...
Nézem a szépen gömbölyödő pocakomat, próbálom elképzelni - megismerni ezt a kis személyt, aki hamarosan új családtag lesz, akit úgy szeretünk majd, mint egymást.
Ó mennyit agyaltam én ezen, hányszor próbáltam eldönteni, hogy kell-e nekem gyerek, vagy nem... És most, hogy eldőlt ez a kérdés, olyan boldogok vagyunk!

Sok mindent hallottam már a terhességről, de azt senki sem mondta nekem, hogy milyen nagyszerű hormonokat termelek majd. Egy csodálatos könnyű felhőben ülök most, miközben hagyom, hogy a világ kiszolgáljon.

Szilvi&Endre képe

Karácsony

Már novemberben állt a fánk! Egyik reggel Alex izgatottan keltett fel bennünket - engem és Caroline-t, a francia lányt, aki nálunk lakik pár hétig - hogy beszerezzük életünk első közös karácsonyfáját. (Első karácsonyunkhoz első lakásunkban.)
Minden meg volt tervezve. Helyes kis angol falukon keresztül autóztunk girbe-gurba utakon, mire elérkeztünk egy farmra, ahol rénszarvasok és fenyőfák vártak bennünket. Mi voltunk az első vásárlók.
Gondos megfontolással választottuk ki a mi fánkat, amit a farmer előttünk vágott ki. (Kicsit sajnáltam szegény fát, de mégsem vehettünk műfenyőt első közös karácsonyunkra (első közös lakásunkban)

Alex igazi karácsony szakértő! Ez családi hagyomány náluk. A díszítés oroszlánrészét is ő csinálta és borzasztó elégedettek voltunk az eredménnyel. Úgy várjuk a karácsonyt, mint a gyerekek!

Család - a legszebb szó

Világéletemben irigység tárgya voltam... meglepő módon még a legszánalmasabb pillanatokban is.
Hogy miért - mert mindig feltétel nélküli szeretet árasztott el. Mert mindig volt családom. A két húgom.
Sokan, akik ismernek minket, nem is vacakolnak azzal, hogy külön vegyenek bennünket, hanem csak "Henterlányoknak" hívnak bennünket - akkor is, ha kétharmadunk már új névnek örvend. Amikor sikerül megnevettetnem valakit, akkor "Ti Henterlányok, olyan viccesek vagytok", ha netántán valami okosat mondok, akkor "Ti olyan bölcsek vagytok" stb stb :) Nincs olyan nap, hogy ne beszélnék egyik vagy másik "Hentertestvéremmel". Mindkettőt imádom, mindkettő én vagyok.

Katival és Zsuzsival készülünk a bankba :)

Szerencsém van az új családommal is, a Weddell-ekkel. Alex szülei hihetetlenül szuper fejek, Amikor először találkoztam Alex-szal, olyan szeretettel beszélt róluk, hogy még mielőtt beleszerettem volna a férjembe, már imádtam a leendő anyósomat és apósomat.

Deb-bel

Mexikó

A gólyahír nagyon felgyorsította az eseményeket. Miután meglátogattuk az otthoniakat Budapesten, már meg is volt a jegyünk Mexicóba, hogy személyesen megosszuk a hírt Alex testvérével Eloise-zal és a család többi tagjaival is.

Carmen La Playa - ahol megszálltunk - olyan gyönyörű volt, hogy egy hét nyaralás és felfedezés után becsukott szemmel feküdtem bent a nyaralóban, nehogy az érzékeim felrobbanjanak. A Karib tenger, a zöld bokrok és fák, az ételek, illatok, a szálláshelyünk, a családi együttlét öröme teljesen megbolondította az amúgy is bolondos hormonjaimat.

Nem sok izgalmasat csináltunk ebben a két hétben, de voltak olyan pillanatok, amik biztosan megmaradnak örökre - főleg, ha le is írom őket ide:

- Éjszakai fürdőzés teliholdban. 

- Vacsora a kedvenc helyünkön bájos pincérnőkkel és reggie zenekarral. Az utolsó esténket is itt töltöttük. 

- Kirándulás Eloise-zal, biciklizés és úszógumizás a folyóban.  Búvárkodás (és dzsungel járás búvár felszerelésben) (Azért mégiscsak elég sok érdekeset csináltunk)

- Családi móka az állatkertben - Lorenzóval. (Érdemes végig nézni a videot, ahol Lorenzo megszólal)

- Timeshare villásreggeli a móka kedvéért. (Alexnak még munkát is ajánlottak) 

- BBQ a teraszon és úszás minden este. Alex nagyszerű szakács volt, két hétig főzött ránk. 

- Élőzene a kompon egy kis sziget felé, ahol a termékenység és gyermekáldás Istennője lakozott. 

- Nos és a tenger!

Új élet - I rész

Mióta búcsút mondtunk az OUCH-nak, az életünk teljesen megváltozott. Alex gyorsan talált munkát (többet is), én pedig beindítottam a magántanár vállalkozásomat.
Mióta félretettem a rakenrollt, azóta mondhatni fellendült a festő karrierem, vagyis úgy néz ki, Karácsonyig rendesen el leszek látva munkával. (Három megbízást is kaptam)

Élvezzük az együtt töltött időt az én drága urammal, hogy van türelmünk egymáshoz, a családhoz, és nem stresszelünk kiszámíthatatlan dolgok miatt. Esténként összebújva elnyúlunk a tévé előtt, vagy már 8-kor az ágyban olvasunk! Főzünk, terveket szövünk, kirándulunk, felkeressük a barátainkat, akiket ezer éve nem láttunk...

Új életet kezdtünk szó szerint is, hiszen nagy örömmel megosztom Veletek is a hírt: Februárra kisbabát várunk. :)

Szurikáta biztosító - azaz Alexander és Szergej

Már többször írtam az angol humorról, de nem a merev lárpurlár féléről, hanem arról, hogy általában milyen fontos a viccelődés itt nálunk. A humor az egyik legnagyszerűbb közös vonás a magyarok és angolok között, mert mindketten szeretjük a szarkasztikus, vagy szóviccre épülő tréfákat.

Angliában ezért nagyon gyakran használják a viccelődést a reklámokban is, az egyik kedvencem a comparethemeerkat.com, ami a "meerkat", mint szurikáta elferdítéséből alakult. Vagyis a market helyett meerkat lett a nevük és ezek a vicces meerkatok: Alexander és Szergej orosz akcentussal vesznek rá bennünket, hogy náluk találjuk meg a legjobb biztosítási lehetőséget.

Nem rég vettünk autót, és mi is nálunk kötöttünk meg a kötelező biztosítást. Hálájuk jeléül kaptunk tőlük ajándékba egy Alexander plüssállatot, aki még nem érkezett meg, de folyamatosan küldözgeti nekünk az e-mailt, hogy éppen hol és merre jár.

Hát többek között az ilyen kis apróságok miatt szeretem én az angolokat.

(Ez a dal gyanúsan hasonlít az Ebony and Ivory (Stevie Wonder/Paul McCartney) című csudára init? :) )

Énekórák

Nem is említettem még Nektek, hogy évek óta van egy hihetetlenül bájos tanítványom, akit énekelni tanítok. Mivel nem értek a zene elmélethez, sosem gondoltam, hogy valaki kifejezetten tőlem szeretne tanulni, de úgy alakult, hogy Shanila barátnőm anyukáját, Saminát nem lehetett lebeszélni erről a szándékáról.
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy bevállaltam. Ezek az órák nem csak az éneklésről szólnak, hanem a női lélekről, a szabadságról, a szeretetről, és gyakran végződnek mélyről feltörő könnyekkel.

Az énekhang attól a legcsodálatosabb hangszer, hogy nem lehet elbújni mögé, aki énekelni tanul, kénytelen őszintén megnyílni a tanárja - és később a közönég előtt - máskülönben nem működik. Zenében az emberi lélek olyan helyre utazik, ahova mindenki vágyik, ezért szerencsés az, aki énekelni "mer".

Nagyon örülök, hogy taníthatok, mert így mindig marad zene az életemben, akkor is, ha éppen pihenek, és  ezek a találkozások mindig nagyon feltöltenek mindkettőnket.  Samina nem vágyik énekesi babérokra, csak arra, hogy a hangja ne ütközzön lelki vagy testi akadályba. És én büszkeséggel hallgatom szombatonként ezt az egyre féktelenebb, erőteljesebb szépségs hangot.

Budapest

A haza látogatások mindig egyre jobbak és jobbak. Ezt a legutóbbit Katus szülinapjára tettük, jókat ettünk, ittunk, mulattunk, ettünk! :)
Tudom, hogy nem egyszerű otthon az élet, nagyon sokan panaszkodnak a munkanélküliségre, a megkergült kormányra, az általános depresszióra, de "túristaként" teljesen más ám ez. A város rengeteget fejlődött az elmúlt pár évben, és bár tudom az otthoniaknak nem könnyű ez a nemzeti tudat-fejlődést átélni, nekünk nagyon jó érzés egy olyan haza érkezni, amiről immáron sugárzik az identitás, a büszkeség és gyönyörű!

Nem fárasztalak Benneteket személyes érzelmi túlkapásokkal, hanem fogadjátok helyette szeretettel ezt a fotóalbumot, amit a fészbukra tettem. IDE vagy a képre kattintva meg tudjátok nézni őket.

X Factor - az értékvesztett tehetség?

Úgy veszem észre, hogy főleg ezeknek a vetélkedőknek köszönhetően - mint a BGT, az X Factor vagy a The Voice -egyre kevésbé leszek libabőrös a nagyszerű fekete énekesektől, a csodálatos hangú 12 éves nimfáktól, vagy a mélyérzeésű, molett sanyarú sorsú tehetségektől.
Milyen sokat változott a világ!
Míg a 80-as 90-es években (az én időmben) még a legtehetségtelenbbekből is sztárokat csináltak, ma már annyi tehetséges fiatal van a piacon, hogy mondhatni értékét vesztette? Amíg régen a menő és a tökéletes/érdekes volt az alap sztár qualitás, ma inkább az emberformájú és emberi hibákkal megáldott de valóban tehetséges előadókat kedveljük. (Akik pár hónap után vérszemet kapnak és lám ugyanolyan menők lesznek, mint a többiek).
Ebbe az új sztár elvbe természetesen nem tartoznak bele a tínédszereknek gyártott örökzöld prototípusok mint a One Directon, ami cseppet sem módosult sem zenéjében, sem  megjelenésében a mi jó New Kids On The Block-unktól. (Na jó beismerem a brit One Direction-image inkább Beatles kópia, de zenéjüket és tehetségüket nem hasonlíthatjuk a valaha szintén volt huszonéves géniuszokhoz: Lennonhoz és McCartney-hoz)

Manapság mindenki tehetséges - főleg Brightonban. És már nem elég a tuti sikerhez, hogy 8 éves gyönyörű csodagyerek légy, vagy egy 11 oktávot éneklő formás amerikai szépség. Aki panaszkodik, hogy a világ minősége csak romlik, az hasonlítsa össze a mai énekeseket - főleg Magyarországon - az elmúlt pár évtized sztárjaival. Hiába született anno sok remek dal, szép szöveg és tehetséges zenekar, ha az énekeseink mára már hallgathatatlanná váltak - legalábbis a magamfajta vájtfűlűek számára. Hálistennek az igénytelen frontemberekkel együtt eltűntek a tátogó szépfiúk is, és a mesterien összerakott lányegyüttesek között is legalább a fele kitűnően énekel.

NKOB - emlékeztek még rájuk?

Ennek a csodálatos zenei evolúciónak sajnos vannak negatívumai is. Amíg a popvilágban az énekesek egyre jobbak lesznek - addig - ha minden ebben az irányban halad - a zenészek lassú kipusztulását prognosztizálom. A mai fiatal zenésztanoncok még mindig Guns and Roses szólókat tanulnak, mert az elmúlt pár évben kiűztek minden tisztességes gitár vagy egyéb hangszeres szólót a szigorú rádiók. Való igaz azonban, hogy a koncertek többségét - még a legtriviálisabb pop énekeseknél is - élő zenével kísérik, ezzel kompenzálva azt a tényt, hogy a 21. század szólóistáinak a nevére a kutya sem fog emlékezni.

A modern rock zenekaroknak eladott nyálas hangszeres együttesek (pl Coldplay vagy Kings of Lion) is csak "riffekre" kaptak engedélyt, ha valaha a rádióban akarnak szerepelni. Ebban a kutyaütő világban a producereké és az énekeseké - és esetleg a singer-songwritereké - az érdem, a zenészek meg maradjanak nyugton, legyenek szépek, viccesek, cool-ok, de semmiképpen se virtúózkodjanak - legalábbis a stúdióban ne! Ettől függetlenül sok hihetetlenül jó pop-rock zenekar hallható, látható és fordult meg nálunk is az Ouch bárban. Olyanok, akiket egy pár évtizeddel ezelőtt ki és berobbanó ifjú tehetségekként megismert volna a világ. 15 évesek 30 éves hanggal és hangszertudással, okos szövegekkel, profi zenei fordulatokkal teleszőtt fülbemászó dalokkal, precízen összerakott színpadi mozgásokkal.

A "ház zeneara" Lianne vezetésével

Magam sem értem, hogy vajon miért van az, hogy míg ezek a tehetséges előadóművészek mindent beleadva öntik a közönség elé életük hatalmas történeteit, én csak állok, és hallgatom őket bambán - mint egy kiégett öreg zenész - mindenféle libabőr nélkül.

Angolórák

Már több, mint két hónap is eltelt, mióta nincsen meg az OUCH. Nincsen éjszakázás, stressz, izgalom, 12 órás munkanapok... Azt hittem, mindez jobban fog hiányozni.

De az életünk nélküle is izgalmas, sőt talán még izgalmasabb, mert mindketten kíváncsian várjuk, hogy mit hoz még ez az új, nyugis, "normális" periódus, ami így szépen komótosan ránk telepedett.

Ami a munkát illeti, nekem felpörögtek az angol óráim, amit nagyon élvezek, és ezen keresztül az angol nyelvbe is újra beleszerelmesedtem. Mint egy izgatott gyerek nap mint nap a diákjaimmal együtt rácsodálkozok valami újra, és minden egyes óra után "lebegek".  Talán az angol nyelv az egyetlen dolog az életben, aminek hajlandó vagyok a "merev" szabályai előtt meghajolni. És talán az egyetlen olyan "művészeti ág" amit több, mint 20 éve alázattal és rendületlen lelkesedéssel gyakorlok. 

Csináltam egy honlapot is, amit szeretettel ajánlok mindenkinek:

www.brightonangol.info

Egészségügy

Az angol és magyar egészségügy is sokmindenben különbözik egymástól, de ezúttal be kell valljam, egyértelműen angol párti vagyok.
Nem csak azért, mert Angliában ingyenes a fogamzásgátló - csak be kell menni a körzeti orvoshoz, hogy felírja - a munkanélkülieknek és terhes anyukáknak minden gyógyszer ingyenes, sőt a fogorvos is. Nem csak azért, mert a paracetamolt és alap gyógyszereket fillérekért (pennikért) be lehet szerezni, és szinte minden közértben kapható - bele értve az egyfontos boltot. És nem is csak azért, mert a közellátásra mindenki jogosult, nem küldenek haza tajkártyáért - és aki dolgozik, annak is csak 3-4 fontot vonnak le havonta a fizetéséből - amennyiben az nem halad meg bizonyos összeghatárt. Hanem azért is, mert angliában sokkal kedvesebbek az egészségügyi  dolgozók és doktorok, mint otthon.

Az angol közkorházak elsőre éppen olyanok, mint otthon, nagyok, randák, sötétek. De amint megszólal a recepciós hölgy csilingelő angol hangján, máris megkönnyebbülünk - de jó, itt nem gyűlölik a betegeket. (Legalábbis itt nem szabad kimutatni negatív érzéseket soha sehol). Az orvosok, nővérek, és minden kórházi dolgozó arra van kiképezve, hogy a lehetőségekhez képest jól érezzük magunkat-  és ne még rosszabbul. Nem éreztetnek a pácienssel lelkiismeretfurdalást, amiért az meg merészelt betegedni, és ezért még többet kell dolgozniuk a kevéske fizetésért. Borravalót, hálapénzt nem foganak el, sőt nem is fogadhatnak el.

De az is igaz, hogy otthon nagyon rossz tapasztalataim voltak az egészségüggyel, itt pedig szinte alig volt bármilyen tapasztalatom. No meg az is igaz, hogy utoljára akkor voltam otthon kórházban, amikor még flegmán bagóztak a nővérkék a szobáikban, mit sem törődve a folyosó végén bagózó rákos betegekkel...

Oktatás és egészségügy

Balzsamos nyári estéken sokszor fejtegetjük egymás között az angol és magyar oktatás és egészségügy közötti különbségeket. Akinek még új ez a téma, azzal most sok szeretettel megosztom a "tényeket".

Talán a legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazi a helyzetet, hogy míg Magyarországon már alsó tagozattól a a tudásra és a sikerre fektetik a hangsúlyt, addig Angliában az önbizalomat és a gyerek boldogságát tartják szemelőtt a közoktatásban. Mindkét esetben sikerült egy kicsit a szélsőségekbe jutnunk, így nem csoda, ha Magyarország tele van megnemértett zsenikkel, Anglia pedig nagyképű idiótákkal.

Míg Magyarországon egy egyszerű középiskolai érettségivel műveltség terén bárki bárhol megállhatja helyét, az angoloknál nagy "rés" található az egyetemet végzettek és a nem egyetemet végzettek között, mivel a 14 és 18 év közöttiek oktatása Magyarországon nem "gyerekjáték". Ugyanakkor míg mi 14 éves korunkig élvezzük a gyermeki élet zavartalanságát, az angliai nevelés "illedelmes" koraérett kisfelnőtteket képez a 6 éves gyerekekből.

Angol kisfelnőttek iskolás egyenruhában

Amíg otthon egyre drágulnak a tandíjak, addig aki Angliában él, az szerencsésen válogathat olcsó, vagy ingyenes kurzusok között és akár egy pár hét alatt kitanulhat egy mesterséget az interneten, és még  hivatalos "diplomát" is kap hozzá.
Bár az angliai oktatási rendszer tele van birokratikus papírtöltögetéssel, az órák praktikusak, humorosak és stresszmentesek. Mindig csak dícsének, sosem szídnak senkit, és sokszor megesik, hogy a szakember nem is annyira szakember, mint az a papírján áll, mert az internetes oktatásból bizony hiányzik a gyakorlat. Ezért sokszor inkább fordulunk a brittek is a jól bevált "Janihoz" villanyszerelésért, mint egy hivatalos "friss diplomás" angolhoz, aki nem csak hogy nem érti még a dolgát, de háromszor annyit is kér el érte. Természetesen, ha ezek az ifjoncok kigyakorolják a villanyszerelést, akkor minden rendben, de nem árt azért vigyázni velük.

Mivel az angol egyetemek 3-4 ezer font éves tandíjnál kezdődnek, a tudás a jómódú családok kiváltsága maradt. Míg otthon azért a szegényebb sorsú családokban is megengedhetik maguknak hogy legalább egy gyerek egyetemre menjen. Sajnálatos tény azonban, hogy ezek a nagytudású magyar egyetemisták nem mindig találnak munkát otthon, és kénytelenek Angliában árulni  a bigmekket..

Az egészségügyről ide kattintva olvashattok

Végreittanyáár!!!

Már többször említettem, hogy senki nem értékeli úgy a napsütést, mint az angolok. (Hiába panaszkodnak, hogy megsülnek, akkor is az első bátortalan napsugár érkezésekor az ország több részéről  tömegével érkeznek Brightonba, hogy végre egy kis pírt vigyenek fehér testükre a tengerparton.) Mert a nap nagy áldás itt (kéremszépen), hirtelen érkezik, és hirtelen távozik.

Viszont idén nagy meglepetés ért bennünket! Idén lett nyár! Sőt már hetek óta csak nyár van!
Az emberek pedig még mindig nem untak rá. Szépen lassan mindenkinek megjelentek a fürdőbugyogós képei a fészbukon. Vagy a lábukat fényképezik a tengerparti kavicsokon, vagy hatalmas kolbászt és műanyag söröspohárt szorongatva pózólnak rákvörös vigyorral az arcukon.
Visszatért a vidámság ebbe a városba, és mindenkit megferőzött! :)

Házas élet

Sokan kérdezik, kérdezitek tőlem, hogy milyen a házasélet.
Nekem az első szó, ami eszembe jutott, amint a két szív egybekelt, hogy biztonság.
Ez a szó Brighton óta hatalmasat nőtt a szememben, azelőtt nem is nagyon tudtam létezéséről, hiszen az érzelmi és anyagi bizonytalanság addig ismeretlen volt számomra. És amink van azt ugyebár nem becsüljük...

Amikor kijöttem ide, az értékek megváltoztak, és ahogy egyre zavarosabb lett minden a sokszor emlegetett családi tragédiák és egyéb nehézségek miatt, már lassan úgy éreztem magam, mint egy tébolyult hajótörött, aki arcára fagyott vigyorral úszik és úszik mert a nagy semmi mögött is látja a homokos tengert és a pálmafákat.
Egy hajótöröttnek nincs szüksége egóra, gitárra, cizellás holmikra, csak egy biztonságot adó ölelésre. Még a képzeletében is. Így történt, hogy a biztonság és a szeretet visszatért a szükségletpiramisom csúcsára, és a mai napig sem mozdult el onnét.

A házassággal nem csak egy remek férfit kaptam, hanem egy új családot -  meg egy vicces új nevet. Már nem vagyok Henter - csak a  tökéletes, mélabús és megzakkant művésznevem maradt az. Kaptam új szülőket, nagyszülőket és tesókat, és egy csomó képeslapot, ha szülinapom van.

Most már bármilyen bénán, frusztrálón vagy értelmetlenül is sikerül egy nap, a végére mégis csak értelmét nyeri ha az ember annak bújik az ölébe, akit a legjobban szeret. És hiába ülünk most a langyos semmittevés nihiljében mint friss munkanélküliek, mégiscsak van értelme az egésznek. Vagy nem is tudom, mert már régen nem keresem az értelmét semminek... Mert most nincs szükség rá...

Móni miért nem zenész má'?

Habár jó sok vállalkozásba belefogtam már brightoni életem során, a zene mindig is megmaradt. A zene mindig is fontos volt és fontos maradt, és pontosan ezért nem foglalkozok vele hivatásszerűen.
Tudjuk jól, hogy Brighton egy koncentrált zenei város, ahol mindenki zenész - hacsak nem más művész. Amikor elszőször ide jöttem, úgy éreztem, hogy ez lesz a paradicsom, hiszen mindenki gitárt cipel a hátán és épp olyan könnyfakasztó dalokat ír mint én.
Ahogy kijöttem mindenki megértette a lelkem húrját, lett egy managerem, és minden különösebb ok nélkül sztárnak neveztek. És ekkor jött a kiábrándulás. Az a kiábrándulás, ami nélkül talán még mindig a többi őrült-tüzes tekintetű zenészszhez hasonlóan keresném a megváltást. Extázisban  dalolnék alkoholt és marihuánát kóstolgatva egy lepukkant próbateremben, vagy éppen egy puccos sztár stúdióban, ahol a producer elfásultan litániázik a nála megfordult hírességek rettenetes szokásairól.

Hatalmas csodálattal és féltéssel figyelem azokat, akik még mindig követik a hírességgel kecsegtető utat, és minden tiszteletem az övék, mert előbb utóbb biztosan megtalálják számításaikat. Remélem.

Nekem a zene sosem volt rokenroll vagy hírnév orientált. A zene inkább amolyan természetes önkifejezés, ami a bennem felgyülemlő érzelmeknek ad szabad folyást. Ha minél jobban sikerül elkapni az érzés grabancát, annál nagyobb az extázis, ha végre megszületik a dal. És ha mindezt sikerül  szép csomagolásban tálalni, az megérint másokat is, így az extázis még nagyobbat robban.

Nekem minden dal - még a Hétvégi Zsombor is - egy lelki tornádó eredménye - hiába csak vicces-kedves, ő sem lett csak úgy rávetve a papírra. Emlékszem, amikor még eljártunk dizsibe - rettenetesen idegesített, hogy ennyi a magát megjátszó szerencsétlen férfi, és senki nem lát át a szitán, és mondja meg nekik jól! Én pedig annyira de annyira meg akartam mondani, hogy kénytelen voltam dalra fakadni.
Így született meg a Zsombor, akire éppen annyira büszke vagyok, mint a Me and My Sisterre.
És most még büszkébb vagyok arra, hogy az Instant Groove zenekar, akivel annó felvettük a Zsombort az elmúlt években hatalmasat fejlődve megalkotta és megírta ezt a dalt. Különösen büszke vagyok Katus tesvéremre, aki énekel és a dal szövegét megírta. Hallgassátok szeretettel az "Almalét"

Mártír Magyarok

Megosztok Veletek egy újabb szociológiai felfedezést a brightoni magyarokról.

A már születésünktől - de inkább történelműnktől belénk kódolt mártír magatartás igen termékeny talajra lelt itt Brightonban is. A mártír magyarok általában azok a hölgyek (ritkábban urak), akik különböző okonál fogva úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy ez az ország befogadja őket, kétszer annyit kell dolgozniuk, mint egy lónak. (Gyanítom, hogy ők az a réteg, akik miatt nem szívesen alkalmaznak angolokat és más átlagos teherbírású munkaerőt). Ezek a szorgalmas emberek Magyarországon általában a jelenleginél sokkal "okosabb" munkát végeztek, és ebből adódóan a lelkiismeretes és profi hozzáálláson nem változtatnak a wc-k takarítása közben sem. (A világhírű egyetemeinken csiszolt intelligenciát nem zavarja a tény, hogy itt már nincs szükség a szolgálataira...)

A magyar márítok azok, akik sokszor valamit kompenzálnak - általában a tökéletes angoltudás hiányát, vagy a korukat, vagy egyéb mondvacsinált hátrányosságaikat, pl hogy nem születtek angolnak. Hálásak, hogy befogadja őket egy ország, hogy dolgozhatnak.

Sokszor azért lesznek mártírok, mert nagy álmaik vannak, és úgy gondolják, hogy ha kétszeres sebességgel takarítanak, akkor az álmok is kétszeres sebességgel válnak valóra. Sokszor szomorkás sorsukat próbálják elfelejteni ezzel a hozzáállással, és őszinte lelkesedéssel fogadják el a tényt, hogy az otthoni tanári fizetés négyszeresét tehetik zsebre itt wc sikálással. Mindemellett, amíg otthon a kutya sem értékelte őket, itt szárnyakra kapnak a jó fizetéstől és a dícséretektől.

Édesanyák, nagymamák, fiatal lányok hagyják el otthonukat, hogy az angolok piszkát vakarják. Elégedettek, bizakodóan néznek a jövőbe, egy jobb életre gyűjtögetnek.
Egy egy ilyen "sikertörténetet hallgatva gyakran könnybe lábad a szem és bizony elgondolkodik az ember: "Vajon tényleg olyan "szar" otthon?"

OUCH Búcsúbuli

Évi és én már hetek óta izgatottan készültünk a nagy visszatérés koncertre, jó sok barát és ismerős ígérte, hogy eljön. Akkor még nem  tudtuk, hogy ez lesz az utolsó buli az OUCH-ban. :(

Az idő nagyon szép volt, száz ágra sütött a nap, ki tett magáért, akárcsak Sergió a brazil szakács barátunk aki finomságokat főzött és Dj Heavensent, aki félmesztelenül táncikálva nyomta a zenét. Alex és én szépítgettük a helyszínt a partira. Alex jól bírta, de nekem hatalmas gombóc nyomta a torkomat, és szívem szerint lemondtam volna az egészet. Nem tudtam abbahagyni a bőgést, és amikor megérkeztek a barátok, piros béka szemekkel ölelgettem őket azt hazudván, hogy minden oké.
Nem mondhattuk el senkinek.

A koncert jól sikerült, mindenki nagyon feldobódott, és engem is teljesen magával ragadott az izgalom, stressz és varázslat amivel egy ilyen előadás jár. Alex-szal időnként titokban elézékenyült pillantást loptunk egymástól - akárcsak az esküvőnk napján - és örültünk, hogy egy ilyen klassz buli emlékével távoznak majd az emberek. És mi is.

Az utolsó este folyamán volt Brazil-Angol meccs nézés, ujjongás, táncolás, beszélgetés, jókat ettünk ittunk majd hozzánk keveredett egy portré rajzoló spanyol sármőr is, aki a nagy dáridó közepette megörökítette ötünk piruló arcvonásait. Hajnalig táncoltunk, még kettőkör is tele volt a bár. Zsuzsival halálra röhögtük magunkat, ahogy vidéki asszonyok módjára roptuk a semmiből előkeveredett fiatalokkal, akik minden idiótaságunk ellenére kitartóan udvaroltak nekünk.

Az est folyamán összesen 6 panasz érkezett hangzavarra a szomszédoktól.. Aztán Alex mindenkit szépen hazatessékelt, s egy sóhajjal bezártuk az ajtót.

Még egy Henter lány elkelt!!

No hát képzeljétek az én csodás, tehetséges, vicces és szórakoztató ici pici aranyos tündérke Katuska testvérem is férjhez ment! Én olyan de olyan boldog vagyok!

Nem is találhatott volna jobbat, mint a szintén csodás és tehetséges Lacit, aki tenyerén hordja őt, és akit mindannyian nagyon szeretünk.

A lánybúcsún fátyollal hülyülünk

Vannak pillanatok, amikor az ember majd eldurran a sok élménytől. Hát ilyen volt a legutóbbi hazalátogatásunk is, ahol ismét együtt volt a család, sok régen látott jóbarát, sejehuja dínomdánom és a menyegző.

Nekem folyton az jutott eszembe, amikor Kati kicsi volt, és pelenkából menyasszonyi fátylat varázsolt a fejére, és azzal rohangált körbe a szobában. Persze semmit sem látott mögüle, ezért elég gyakran nekiment az ajtófélvának szegény.

A ceremónia, a templomi esketés - amit a közkedvelt és közismert Pálferi atya vezényelt le sokunk nagy örömére - és a "mennyegző" fántásztikusan jól sikerült. 

Mindvégig elérzékenyült büszkeséget éreztem, de nem csak a nap nagysága miatt, hanem azért is, mert minden jól sikerült családi összejövetel megerősíti a hitemet abban, hogy a "pindurpandúrok" legyőzték a szomorú karmájukat, és a már isteni gondviselőkké változtatott és gyönyörűszép mennyei szüleink segítségével - úgy ahogy élő családtagjaink (akikkel egyre szorosabb és egészségesebb viszonyt sikerült kialakítani) pátyolgató szeretetével,  - szépen kezdünk mindhárman révbe érni. 

Az esküvői mulatság Római Fürdőn volt egy hajón

Ezúton is sok boldogságot kívánok az ifjú párnak!


A képre kattintva találtok még fotókat ->

Hogyan tovább...

Mint annó munkanélküli koromban, bárcsak tudnám élvezni a munkanélküliséget. De nem könnyű ez. Alex-nak már vannak tervei, de velem mi lesz.

Úgy, mintha csak  magamnak tenném - leírom hát ide az opciókat. De ki tudja, talán valamelyik kedves blog olvasóm ráakad a horogra :)

- Angol tanítás felturbózása. Miért is ne, hiszen imádok angolt tanítani és vannak is tanítványaim. Közben elvégeztem egy TEFL angoltanár kurzust is, itt az ideje, hogy megnézzük mennyire volt hasznos. Tehát ha valaki szeretne angolt tanulni tőlem, akkor jelentkezzetek, nagyon szívesen bevállalok még egy pár tanítványt.

- A weboldal és egyéb grafikai munkáim - amikkel annó a bárt segítettem és gazdagítottam is igen jó referenciák lehetnek ha ebben az irányban mozognék tovább. Ha valaki szeretne szép weboldalt vagy szórólapot vagy bármit amit rajzolni kell, az is forduljon hozzám bátran.

- Esetleg kamatoztathatnám elfeledett fodrász ambícióimat is. Főleg fiú hajakat szeretek várni, és e témában is szívesen várom a jelentkezőket. (Ja és melírozni is szépen tudok!!)

- Alex szerint nem kellene dolgoznom soha többet, helyette inkább bontakoztassam ki hatalmas festői tehetségemet. Ő szegény nem tudja, hogy mekkora lúzerek a festők. Kivéve ha szobák falait festi az ember. Ahhoz pedig nincs kedvem.

- Esetleg írhatnék egy könyvet. De az még ráér. Túl fiatal vagyok hozzá.

- ÁÁÁÁÁ

Volt Ouch - nincs Ouch!

Először teljesen magam alatt voltam, amikor Alex és a tanácsadók úgy döntöttek, hogy bezárjuk a boltot. Három napig nem ettem nem ittam, s csak gubbasztottam sötét elmémben, hogy akkor most mi lesz. (Na jó ettem is, ittam is bőven, de közben tényleg nagyon szomorúan gubbasztottam) Annyi tervem volt, és olyan hirtelen történt a döntés. Mi lesz a Language Social barátaimmal, mi lesz Dj Heavensenttel, mi lesz velem? Olyan szépen felépítettük együtt életünk értelmét, és hoppá, holnap már nincs hova menni dolgozni.

Ugyanakkor én is úgy gondolom, hogy a csúcson kell abba hagyni. A szomszédok nem bírták a remek bulijainkat tovább. Vagyis egy bizonyos szomszéd volt az utolsó csepp a pohárban, aki több mint egy éves távollét után ismét visszaköltözött szuterén lakásába, ahova a föld alatti csövek vezették el a zenebonát, és amit semmilyen hangszigeteléssel nem lehetett segíteni. És mivel az elmúlt pár hét megugrott profitja mind a nagyobb hangzavarnak és dínom dánomnak köszönhető, ezért nem volt más út, csak a kifelé.

Alex jobban viselte mint én, és 3 nap után én is el kezdtem terveket szőni, hogy s mint lesz akkor tovább. No majd meglátjuk.
Nagyon sok embertől kaptunk kedves és meghökkent sorokat e hír hallatán, így a kitartás és optimizmus nem csügged. Alexszal elmentünk egy pár napra pihenni és gondolkozni a szülőkhöz Newburybe majd Cornwallba a régi főnőkéhez - aki szintén megjárta már ezt saját cégével. Én élveztem, hogy az agyam teljesen kiürült és kutyák, macskák, birkák és tehenek között gondolkozok a nagy semmiről.

Egy jó kis szülinapi buli kép. Viszlát csütörtöki vidámság!

Konyhatündér

Mióta van új otthonunk, azóta a főzicskézés lett az egyik kedvenc kreatív tevékenységem (a photoshopon és a movie makeren kívül). Amikor egyedül laktam még Pesten, akkor mindannapi örömforrás volt ez, de Brightonban valahogy elkényeztettek a férfiak, és csak akkor főztem, ha valami oknál fogva egyedül maradtam.

Egy párszor már el kezdtem megfogalmazni magamnak az élet apró örömeit. Ha netán egyszer arra vetemedek, hogy az élet apró örömeiről írjak egy listát, akkor a főzés mindenképpen benne lesz - ezer más dologgal együtt.
Azért is szeretek főzni, mert Anyura emlékeztet. Ezért hogy még jobb legyen, anyu féle dolgokkal próbálkozok, mint például a tojásos nokedli vagy a paprikás krumpli és levesek. Alex természetesen nagyon bátorít ebben az újra kibontakozó szenvedélyemben :)

Ez egy régi felvétel Alex-szal a régi lakásban - matyóhimzéses kötényben

Nagyon ügyes kezdeményezés a Brightoni Konyhatündérek oldal a fészbukon, amit az itteni főleg csajszik töltenek fel remek ötletekkel, receptekkel és képekkel. És úgy látom, nem utolsó sorba remek barátságokat is kovácsol.

Dj Heavensent

Ügyesen kitaláltam, hogy a csütörtöki Language Social napokat dobjuk fel egy dj-vel, hogy az emberek ne menjenek haza 11-kor ha már úgyis 2ig nyitva vagyunk. Egyébként is egyre jobbak és jobbak a csütörtökök a bárban, így hihetetlen lelkesedéssel és önbizalommal kezdtem bele a tuningba...

A Gumtreen feladott hirdetésremre nagyon sok dj jelentkezett, főleg a zenészekhez hasonlatos a földtől kissé elrugaszkodott lassan beszélő népek és egy két furcsa találkozás és interjú után - midőn kezdtem feladni a reményt - egyszercsak végre felhívott Ő!

A kedves, értelmes, lelkes Dj, tele ötletekkel, nem más, mint Nathaniel azaz Dj Heavenstent volt! És valóban az égiek küldték őt, mert az első találkozásunk óta egy olyan lelki és üzleti társra leltem benne, ami igen ritka kincs; heteken keresztül együtt ácsorogtunk a Preston Street tetején szórólapokat osztogatva. A szórólapokat is együtt terveztük természetesen. 

A kitartó munkának és a pozitív hozzáállásnak meg is lett az eredménye; csak úgy pezsegnek az éjszakák nálunk csütörtökönként.
Ráadásul már nem én tartom az ingyen angol órákat, hanem Jack, aki igazi brit angol, és nagyon jópofa játékokat szokott hozni. Én is alig várom már ezeket a Language Social napokat, mert este hozzánk csapódak a "mulatós barátnőim" és együtt ropjuk hajnalig Dj Heavensent mennyei zenéire. 

Mivel a promóció alatt a számítástechnikai tudományom is sokat fejlődött egy kis filmet is összehoztam róla, amit szeretettel ajánlok mindenkinek, aki járt vagy még nem járt nálunk. 

Goodbye Portland Road!

Már alig vártam ezt a napot. Pedig bizony kemény nap volt ez! Több, mint négy évi mocskot sikáltam ki - a három fiú után - a Portland roadi lakásból, hogy szépen hagyjuk ott a "landlordnak". Több, mint hat órát töltöttem ott térdepelve, nyújtózkódva, sóhajtozva, átkozódva, majd elégedetten néztem szét a makulátlan ex otthonban. Segítettek a többiek is persze, de mégiscsak magamra vállaltam a feladat oroszlán részét, hogy ezzel is megháláljam az akkori befogadást, és hogy elviselték és női szeszélyeimet kényelmes és rendetlen kis életükben.

A portland roadi "rendetlenek" - és a barátnők

 Mindehhez erőt adott még a szebb élet reménye, a Cricket pálya mellett ránk váró új otthon! Mióta beköltöztünk ide, én nem is megyek sehova, csak tologatom a székeket, és cserélgetem a képeket a falon. (Sőt a képkeretekben is cserélgetem a képeket.)  Megint csak bazi nagy szerencsénk volt nem csak a lakással de a bútorokkal is. Alex egyik kedvenc nagynénje (a gazdag londoni gyermektelen Sandra, aki mellesleg annó Paul McCartney egyik filmjének - a Give My Regards to Broad Street-nek volt a promóciós managere) éppen eladta a vidéki házát és az összes bútort ami benne volt nagylelkűen nekünk adományozta. Ezáltal a mi brightoni lakáskánk most tele van fenséges "vidéki ház bútorokkal" és egy két lepukkant portland roadi hagyatékkal. Imádom!

 De mégis milyen érdekes - a fürdőszoba lett a kedvencem. Nem akarok nagyképű lenni, de két fürdőszobánk is van! Egy fiú és egy lány. A lány fürdőszoba immáron a sok szeretetnek köszönhetően vetekszik egy kínai bordélyház hangulatával, míg a fiúk fürdőszobája sivár és praktikus. (Nem csoda hogy Alex mindig át akar jönni az én! fürdőszobámba, mert az sokkal szebb) Sandrának és az esküvői ajándékoknak köszönhetően egy pár növényen és díszpárna huzaton kívül semmit nem kellett vennünk (a pár növényből is egy párat a drága barátnőimtől kaptam a lakásavatóra)
Már az első naptól teljesen otthonomnak éreztem.

A csodálatos fürdőszoba. Az ott egy kád balra!

Vissza a valóságba

Nem volt olyan vészes a visszatérés. Volt olyan szerencsénk, hogy a szülők felvettek bennünket a Heathrow-n és jet lages-álomkórosan elmentünk velük a Marinába ebédelni, ahol nagy meglepetésünkre az amerikaihoz hasonló remek kiszolgálásban volt részünk. De aztán minden világos lett, amikor kiderült, hogy a felszolgáló egy magyar srác volt, ráadásul egyik barátnőm őccse! - de a jet lag, az álomkór és a remek angolja miatt nem esett le egyből. :)

Nászút IV rész - Disneyland

Óriási szerencse hogy nem volt nálunk (még) gyerkőc, mert a Disney világban a sorok igencssak hosszúak, sokszor egy óráig is el tartott amíg a sorra kerültünk.. Éppen olyan sokáig, hogy mikor végre odaértünk az izgalom kapujához, infantilis extázisban törtünk ki. Nem emlékszem, hogy volt-e valaha olyan (kellemes) élményem az életben, amelyek mind a mai napig folyamatosan visszatérnek álmomaimban. Nos a három napos Disneyland - Universal Studio - Disney Adventures kalandok, be kell hogy valljam, kitörölhetelen "addiction"-né váltak számomra.

Ahogy ott álltunk és vártunk hosszú percekig és aztán végre beültünk egy csinos kis kocsiba ami egy varázslatos vagy félelmetes - de mindenképpen lenyűgöző világba vitt bennünket, vagy egy előadásra, ami öt dimenzióban kötötte le az összes érzékünket, egyből megértettem minden szenvedélybeteget!
Én is alig vártam, hogy egyik világból a másikba keveredjünk. Egy giccses, egy félelmetes, egy giccses egy félelmetes... A kedvenceim talán az Indiana Jones volt, meg a karib tenger kalózai, meg a "Splash Mountain" - egy hajó, ami szinte szabadesésben csobbant a vízbe egy több mint 10 perces negédes utazás után. Tetszettek a 3-4-5D-s műsorok is, mint a Simpsons vagy a Bugs' life, és a giccses romantikusak is mint a Kishableány meg az aranyosak mint a Monster Inc. és a Mici mackó.

És én azóta is csak  erről álmodok. Hogy újra felüljek egy ilyen "ride"ra. Hogy rám csukódjon a csinos kis kocsi védőkorlátja és elvigyen mesés helyekre.

Nászút - III rész HAWAII

Kicsit csalódott voltam, hogy nem kaptunk rózsafűzért a nyakunkba, viszont kellemes meglepetés volt az, hogy nem volt útlevél mizéria mivel Amerikán belül utaztunk. (Habár élveztem már a schengen féle utazást azelőtt, de sosem érkeztem még úgy reptérre, hogy egyből ki lehetett sétálni az ajtón). És az is kellemes meglepetés volt, hogy a taxis aki egyből felajánlotta a szolgálatait nem vágott átt bennünket.

Hawaii-i szállásunkra hajnal 5 körül érkeztünk meg, így rengeteg időnk volt a rózsaszín fényben úszó tengerparton feldolgozni a megérkezés-élményt. Megkerestük a legolcsóbb reggeliző helyet és a finom hűvös homokban fogyasztottuk el a finom szendvicset és a rossz kávét. A bázisunk Waikikiben (Oʻahu szigetén) volt, és onnét utaztunk mindenfelé. Örömmel fedeztük fel az 52-es buszt, ami kb 2 és fél dollárért körbe vitt minket a szigeten. (Ha ügyesek voltunk még vissza is hozott ugyanazzal a jeggyel). Az emberek - őslakók - kedvesek, egyszerűek és szegények. Kicsit olyan volt Oʻahu, mintha valamilyen ázsiai országba keveredtünk volna, kínai és ausztrál túristákkal. Mi voltunk az egzotikus angolok. (A magyarokról még nem hallottak - és szerencsére én sem hallottam őket arrafelé)

Sajnos csak tíz napunk volt a paradicsomban, de abba a tíz napba mindent bele préseltünk amit tudtunk:

- Első nap motort akartunk bérelni, de csak egy Hello Kitty kocsit engedtek meg nekünk, mert nem volt megfelelő jogsink.
- Interneten talált helikopterezést fél áron. (Eredetileg úgy volt hogy 15 perces lesz az utunk, de volt ott egy másik pár, akik a félórásra fizetett be, ezért mi is addig maradtunk.). Életem egyik legizgalmasabb élménye volt egy óriási vízesés fölött lebegni, ami másképpen nem látható, mert veszélyessége miatt senkit nem engednek oda.
- Ingyen bejutottunk egy luau fogadásra bbq vacsorával és tánc előadással mert meghallgattunk egy "holiday share" előadást. Ott bezzeg kaptunk szép virágfüzért!
- Ingyen bejutottunk a Polinéz Kultúrális Központba (mert belógtunk véletlenül)
- A megspórolt pénzünkön befizettük magunkat jet sky-zésre
- És hajókirándulásra delfinekkel. (A vízeséshez hasonló megdöbbentő élmény volt látni a delfineket úszkálni alattunk és körülöttünk)

A hawaii kirándulást nehéz szavakba ölteni, viszont készítettünk két videot is:
Ezen főleg a luau vacsora látható...


-

Ezen pedig különböző utazásaink láthatóak:

Nászút II rész - VEGAS

Amikor megérkeztünk a vegasi reptérre és átmentünk a határon (és ott hagytuk az ujjlenyomatunkat az "immigration officernél") akkor pont úgy éreztem magam, mint ahogy gondoltam hogy fogok. Nem éreztem semmit. Csak néztem, és elkezdtem a naplóírást a fejemben. Az amerikaik olyan angolok, akik idegesítően kedvesek és furán beszélnek, és nem mondják egyfolytában, hogy sorry. Aztán megdöbbentem egy dolgon: Amerika a régi Angliára emlékeztetett, amikor még nem volt semmi sem lehetetlen és nem volt mindenhol health and safety meg rengeteg papírmunka. A döbbenet nem is ebben volt annyira, hanem abban hogy rájöttem mennyire megváltozott Anglia. Már egyáltalán nem olyan szabad, tisztelettudó és cool ország, mint régen.. De lehet, hogy csak én ismertem meg jobban. Ki tudja a lényeg az, hogy Amerika sokkal szabadabbnak tünt - egy túrista szemszögéből - mint hittem volna. És egyetlen egyszer sem mondtak nemet semmire - minden apró cseprő bajunkra kifogásunkra és leginkább kérésünkre "Sör maam that is possible" volt a válasz. Fantasztikus!

Az időjárás volt a másik tényező, ami miatt megszerettem Vegast, és a széles utakat, magas pálmafákat. Ahogy kiléptünk az utcára szikrázó napsütés fogadott és hatalmas tér! Még a taxiban is hatalmas tér volt.
És a szállodánk (Monte Carlo) egyszerűen gyönyörű volt, habár a kaszinó, ami a szállodánkhoz tartozott megintcsak a régi Angliába röppentetett vissza, azokba a csúnya füstös pubokba, ahol csúnya szőnyegeken csúnya játékgépeken csúnya emberek játszottak!!! (Alig hittem a szememnek, hogy ott még lehet bent dohányozni)
De aztán ahogy jobban felfedeztük a várost megismertük a mesés-giccses-szép kaszinó-bevásárlóközpontokat is, és jó volt látni az Eiffel tornyot és Velencét egy rakáson.

Élveztük a "jet lagünket" - hogy hajnal 3kor keltünk és este 7kor már aludtunk. A nagy főutcára néző ablakunkban ülve élveztük a napfelkeltét és naplementét. Mc Donaldsot reggeliztünk és óriási hamburgereket és fűszeres csirkeszárnyakat ettünk ebédre - cider híján kólát ittunk mellé. (Érdekesség, hogy Vegasban mindig ingyen és kérés nélkül újra töltötték a poharunkat ha elfogyott a kólánk. Valószínű, hogy ettől híznak meg annyira - mert bizony való igaz, hogy sok kövér ember van arrafelé)

Alex olyan ügyes volt, hogy pár száz dollárral gazdagabban távoztunk. Jó volt ez a Vegas de már alig vártuk, hogy felüljünk a Hawaiian Airlines gépére..

Nászút I. rész

Már régóta ábrándoztam arról, hogy egyszer jól felfedezem Amerikát. Igazából New York, San Francisco meg Philadelphia voltak a terítéken, mert azokat már ismertem a filmekből. De amikor Alex Las Vegast javasolta - amit bár szintén ismertem a filmekből de soha nem gondoltam, hogy egyszer eljutok oda- úgy véltem: hagyjuk ezeket máskorra, és helyette nézzük meg mi van ennek a bazi nagy országnak a messzi nyugati féltekén. Sajnos San Franciscora nem jutott idő (pénz) ezért viszont helyette két nagy álmom is valóra vált: Disneyworld és Hawaii.

(Néha jól esik emlékezni arra, amikor egy bőrönddel és egy gitárral megérkeztem Brightonba. Egy vasam sem volt, mert mindent a lakáshitelnek kellett adományoznom, és majdnem egy hónapi munkanélküliség és önbizalomhiány után végre fülig érő szájjal kevergettem a gravy-t a kfc-ben. Én már akkor is abban reménykedtem, hogy rám talál a nagy szerencse és csoda. Sajnos kicsit tovább kellett várnom erre, mert helyette inkább a szerencsétlenség és bánat jött amikor mindkét szülőmet elvesztettem. De ahogy túl voltunk minden rémálmon az ég szépen lassan kiderült, és alig két évvel később már habos babos menyasszonyi ruhában illegettem magam...)

Szóval nászút. Aki nem nagy rajongója a házasság intézményének, az nem veszi számításba a nászút adta rengeteg kiaknázható lehetőséget. Bárhova mentünk mindenhol "upgrade"-ltük magunkat azzal a mágikus jelszóval, hogy "honeymoon couple" vagyunk. Pezsgő a repülőn (kár hogy pont mögöttünk ült egy rakás legénységét búcsúztató hangos szörnyszülött, akik miatt azóta is pereljük a Virgint), ingyen pezsgő és vacsora a hotelokban, a szobáink mindig a tengerre néztek és a fürdőszobáink mindig dugig voltak cuki suvenir samponokkal  - amiket később szétosztottunk a barátaink között. 

Természetesen ez a rengeteg szuper kaland nem jöhetett volna létre a családunk és barátaink nagyvonalúsága nélkül. (Még egy remek ok az esküvőre hihi). Mi bizony az összes borítékban talált fontot, dollárt és forintot a nászútra költöttük!

Az esküvő

Éééés megtörtént! Tökéletes, vidám, izgalmas, vicces, szeretettel, boldogsággal és sok finomsággal megtömött sűrű nap volt ez! Aki kíváncsi a részletekre, azoknak nagy szeretettel ajánlom az eskűvői weboldalt ami a képre kattintva megnyitható. (Itt van millió kép, leírás, köszönetmondás stb stb)

 

Lánybúcsú II rész - Budapest

Igazán pompásan sikerült a Budapesti Lánybúcsúm is. A lila parti másnapján és másnaposságán indultunk haza Zsuzsival nagy lelkesen.

Először is Zsuzsi szépen felszerelt mindenféle kiegészítőkkel: paróka, szivecskés hajráf a hajunkba, rózsaszín itatós pohár a nyakba, és a biztonság kedvéért a vonaton még jól ki is festettük magunkat. Az ember életében csak egyszer (vagyis csak kevésszer) adatik meg, hogy búcsúztassa lányságát, és ha már így van, akkor érdemes mindent beleadni, főleg ha Angliából repül haza az ember. (Errefelé ugyanis hatalmas kultusza van a "Hen Nightoknak", és fillérekért lehet beszerezni a nagyszerű kellékekkel)

Hülyülgetés a reptéren

Természetesen már a hazaút is jó hangulatban telt, és még jobb volt, mikor megérkeztünk. A lányok már vártak minket izgatottan, felkészülve sütikkel, finomságokkal, és szivatós feladatokkal.

Miután megettünk és megittunk mindent, vicces kérdésekre kellett válaszolnom Alex-szal kapcsolatban, és ha nem sikeredett jól a válasz, akkor kaptam egy egy megalázó feladatot. Est végére több mint 10 kellemetlen kihívás várt rám. (Többek között koton húzás banánra csukott szemmel, ugyanennek a banánnak az elfogyasztása tejszínhabbal és kéz nélkül, wc papírból menyasszonyi ruha készítése, idegenek interjúvolása az utcán, és még sok egyéb. Szívesen megosztom veletek a lánybúcsún készül képeket, amiket ide kattintva leltek meg.

Az est legjobb része természtesen a meglepetés sztripptíz volt -  miközben wc papírból készítettem magamnak menyasszonyi ruhát a két huncut testvérem is átöltözött ám! (Ezt a videot mindenképpen érdemes megtekinteni)




A lánybúcsú három éjjel s három napig tartott, rengeteg mókával és kacagással.  Mindig rá kell hogy döbbenjek arra, hogy az én hugaim és barátnőim a legjobb fejek a világon.

Lánybúcsú I rész - avagy a Lila Party

Úgy gondoltam, hogy a budapesti lánybúcsú előtt tartok egy brightoni lánybúcsút is, mert rá kellett döbbennem, hogy az elmúlt négy évben sokkal több barátnőm lett Itthon, mint Otthon. A terv az volt, hogy összehozunk egy szerény kedves kis lányos vacsorát, amiből aztán roppant jól sikerült hatalmas táncos mulatság kerekedett. Mindenki lila ruhát öltött magára, hogy kiemeljük az egységet, és csak lányok voltunk egészen este 10 óráig. Alex készített nekünk finom vacsorát, amit drága anyósommal tálaltunk. A vacsorát élőzenés és táncos buli tetézett, ami a remek társaság miatt sokkal jobban sikerült mint terveztem.

Ezen a linken megtalálható képek szerintem tökéletesen átadják az est hangulatát -ezért nem is fecsérlem a szót tovább...

A lila lányok

Nemsokára Esküvő VÁÁÁÁ! :)

Túlságosan nagy a téma, ezért inkább csak pontokba szedem. 

• Akinek már volt ilyen, az biztosan tudja, hogy az esküvői készületek teljes munkaidőt igényelnek. Szerencsére nekem vannak a világon a legjobb barátnőm, és tesóim ezért én csak félállásban nyomom. 
• Készülődés az esküvőnkre a egyik legjobb meló a világon. (Nekem, aki mindig szervez valamit, nagyon jól jött most :) )
• Az elején úgy gondoltam jó lesz bármi lesz, de most hogy így belebonyolódtunk,  már a tökéletes esküvőre készülünk. 
• Még mindig nehezen fogom fel, hogy lesz, de azért dolgozok rajta keményen :) (Habár még azt sem fogtam fel, hogy Alex csak megszeretett a mindenségit!)
• Most éppen a lánybúcsú miatt izgulok, ami 3 nap és 3 éjjel tart majd.
• Új nevem lesz basszus! (Még mindig nem gyakoroltam ki hogy fogom leírni hogy miszisz weddell, de azt már pontosan tudom, hogy hogy fogják csúfolni a gyerekeinket ha esetleg adjisten magyar iskolába járnak majd)
• Időnként találkozom anyóssal "wedding napkra' ilyenkor elmegyünk vásárolni és az Alfrescoba ebédelni, hogy szokjuk az esküvő színhelyét. 
• Jelentem, már szerencsésen túl vagyok egy pár esküvői rémálmon. (Amelyek kísértetiesen hasonlítanak a maraton előtti  rémálmokra, no meg persze az érettségire is)
• Egyszer túl öregnek érzem magam ehhez az egész flinc flanc lagzihoz, máskor meg éppen hogy  túl fiatalnak és éretlennek a házassághoz. De sosincs kételyem a személyt illetően!

(Alex és az unokahuga, Scarlett )

Nyelvtanulós Bulik

- azaz Ingyen Angolórák továbbfejlesztve


Már több, mint 3 éve vállalok magántanítványokat és tavaly óta ingyen angol órákat is adok Brightonban.
Először csak "magyaroknak magyarul", de egy pár hete, a téli szünet után "tovább fejlesztettük", és most már mindenki számára nyitva áll a lehetőség. Az ingyenes angol órák csütörtökönként 7 és 8 óra között vannak az OUCH!-ban, az órák angolul folynak, a témakör pedig a diákok kérdései és igényei szerint alakulnak spontán módon.

Ezek a "továbbfejlesztett" órák azért is izgalmasabbak, mint az eddigiek, mert ezeket követi a Language Social nevű többnyelvű ismerkedős este, amire sokan eljönnek, így a beszélgetés nem marad abba 8 órakkor, hanem akár hajnalig is lehet gyakorolni mindenféle nyelveket.

Language Social látogatók

Ezeken az estéken sokszor van ÉLŐ ZENE és finomságok, és mindig nagyon jó a hangulat. Szóval aki szeretné gyakorolni az angolt, vagy más nyelveket, vagy barátkozni a helyi magyarokkal és egyéb népekkel, vagy csak megunta az otthon ücsörgést és bulizna annak itt a lehetőség!

Az Ouch Bár címe: 69 Preston Street Brighton, BN1 2HG

Jótett helyébe...és az ördög

Mostanság azon gondolkodtam, hogy milyen érdekes is ez a jó-tett helyébe jót várj körforgás. Sokszor nem is azoktól kapja vissza a jót az ember, akinek segített, hanem teljesen meglepetésszerűen olyan valakitől, akiért a kisujjunkat sem mozdítottuk. (Nem azért, mert nem érdemelte meg, hanem egyszerűen nem igényelte). Egy kedves ismerős vagy ismeretlen, egyik napról a másikra feltétel nélkül és kitárt szívvel ad nekünk és szeret bennünket. Milyen csodálatos is ez!

Az is érdekes, hogy sokszor épp azok az emberek, akik útálatos érzéseket kovácsoltak bennünk, vagy képtelenek saját életüket irányítani - terelnek éppen minket a céljaink felé. 

Sőt sokszor saját negatív érzéseink, mint pl az irigység, féltékenység segítenek megmutatni az utat. Ezek az érzések mindig őszinték, és bizony tanulságosak. Ne szégyeljük őket, mert az a dolguk, hogy megfelelő kezeléssel elmúljanak. Mi pedig megkönnyebbüljünk. 

Ne csüggedjünk hát, ha időnként utunkba kerül az ördög, mert könnyen előfordulhat, hogy mi magunk vagyunk az ördög, akit le kell küzdeni... 

Karácsony

Idén is nagyon sok karácsonyunk volt. Az első Budapesten, ahova velünk tartottak Alex szülei is. Első Magyarország- élmény Alexnak is, szülőknek is, és első nagy családi találkozás mindannyiunk számára. Úgy éreztem, hogy össze fog dőlni a világ, ha ez megtörténik. És tényleg összedőlt!
Az ideges-izgatott, szorongós, majd Apu halála után csak szorongós és szomorú, majd Anyu után csupán szomorú karácsony után - íme itt egy teljesen egészséges, Csodálatos Karácsony!
Nagynéném és Nagymamám kibéreltek egy éttermet, ahol libamájjal, paprikáscsirkével kínáltak bennünket, és saját készítésű oroszkrém és  matyóhimzéssel díszített eljegyzési tortával nyűgöztek le minket- és apóst és anyóst.  (Katus barátja) Laci apukája Laci-senior mikulásnak öltözve bort és macskanyelvet osztogatott szét köztünk.
Csak ámultunk és bámultunk, hogy mi a csuda (csoda!) történt a családunkkal. Unokatestvérek, testvérek, barátok, szülők, nagyanyó, rokonok és minden nagyon jóóóó!

5 napot voltunk Budapesten, és minden pillanatát élveztem. Keresztmamánál laktunk, és nála volt a második karácsony, ahol megajándékoztuk egymást a tesókákkal meg a barátkákkal.

A karácsonyi hadjárat folytatódott Newbury-ben, Brightonban és Porthsmuthban.

Ezen a linken meg tudjátok nézni a képeket: Karácsonyi Képek