Végreittanyáár!!!

Már többször említettem, hogy senki nem értékeli úgy a napsütést, mint az angolok. (Hiába panaszkodnak, hogy megsülnek, akkor is az első bátortalan napsugár érkezésekor az ország több részéről  tömegével érkeznek Brightonba, hogy végre egy kis pírt vigyenek fehér testükre a tengerparton.) Mert a nap nagy áldás itt (kéremszépen), hirtelen érkezik, és hirtelen távozik.

Viszont idén nagy meglepetés ért bennünket! Idén lett nyár! Sőt már hetek óta csak nyár van!
Az emberek pedig még mindig nem untak rá. Szépen lassan mindenkinek megjelentek a fürdőbugyogós képei a fészbukon. Vagy a lábukat fényképezik a tengerparti kavicsokon, vagy hatalmas kolbászt és műanyag söröspohárt szorongatva pózólnak rákvörös vigyorral az arcukon.
Visszatért a vidámság ebbe a városba, és mindenkit megferőzött! :)

Házas élet

Sokan kérdezik, kérdezitek tőlem, hogy milyen a házasélet.
Nekem az első szó, ami eszembe jutott, amint a két szív egybekelt, hogy biztonság.
Ez a szó Brighton óta hatalmasat nőtt a szememben, azelőtt nem is nagyon tudtam létezéséről, hiszen az érzelmi és anyagi bizonytalanság addig ismeretlen volt számomra. És amink van azt ugyebár nem becsüljük...

Amikor kijöttem ide, az értékek megváltoztak, és ahogy egyre zavarosabb lett minden a sokszor emlegetett családi tragédiák és egyéb nehézségek miatt, már lassan úgy éreztem magam, mint egy tébolyult hajótörött, aki arcára fagyott vigyorral úszik és úszik mert a nagy semmi mögött is látja a homokos tengert és a pálmafákat.
Egy hajótöröttnek nincs szüksége egóra, gitárra, cizellás holmikra, csak egy biztonságot adó ölelésre. Még a képzeletében is. Így történt, hogy a biztonság és a szeretet visszatért a szükségletpiramisom csúcsára, és a mai napig sem mozdult el onnét.

A házassággal nem csak egy remek férfit kaptam, hanem egy új családot -  meg egy vicces új nevet. Már nem vagyok Henter - csak a  tökéletes, mélabús és megzakkant művésznevem maradt az. Kaptam új szülőket, nagyszülőket és tesókat, és egy csomó képeslapot, ha szülinapom van.

Most már bármilyen bénán, frusztrálón vagy értelmetlenül is sikerül egy nap, a végére mégis csak értelmét nyeri ha az ember annak bújik az ölébe, akit a legjobban szeret. És hiába ülünk most a langyos semmittevés nihiljében mint friss munkanélküliek, mégiscsak van értelme az egésznek. Vagy nem is tudom, mert már régen nem keresem az értelmét semminek... Mert most nincs szükség rá...

Móni miért nem zenész má'?

Habár jó sok vállalkozásba belefogtam már brightoni életem során, a zene mindig is megmaradt. A zene mindig is fontos volt és fontos maradt, és pontosan ezért nem foglalkozok vele hivatásszerűen.
Tudjuk jól, hogy Brighton egy koncentrált zenei város, ahol mindenki zenész - hacsak nem más művész. Amikor elszőször ide jöttem, úgy éreztem, hogy ez lesz a paradicsom, hiszen mindenki gitárt cipel a hátán és épp olyan könnyfakasztó dalokat ír mint én.
Ahogy kijöttem mindenki megértette a lelkem húrját, lett egy managerem, és minden különösebb ok nélkül sztárnak neveztek. És ekkor jött a kiábrándulás. Az a kiábrándulás, ami nélkül talán még mindig a többi őrült-tüzes tekintetű zenészszhez hasonlóan keresném a megváltást. Extázisban  dalolnék alkoholt és marihuánát kóstolgatva egy lepukkant próbateremben, vagy éppen egy puccos sztár stúdióban, ahol a producer elfásultan litániázik a nála megfordult hírességek rettenetes szokásairól.

Hatalmas csodálattal és féltéssel figyelem azokat, akik még mindig követik a hírességgel kecsegtető utat, és minden tiszteletem az övék, mert előbb utóbb biztosan megtalálják számításaikat. Remélem.

Nekem a zene sosem volt rokenroll vagy hírnév orientált. A zene inkább amolyan természetes önkifejezés, ami a bennem felgyülemlő érzelmeknek ad szabad folyást. Ha minél jobban sikerül elkapni az érzés grabancát, annál nagyobb az extázis, ha végre megszületik a dal. És ha mindezt sikerül  szép csomagolásban tálalni, az megérint másokat is, így az extázis még nagyobbat robban.

Nekem minden dal - még a Hétvégi Zsombor is - egy lelki tornádó eredménye - hiába csak vicces-kedves, ő sem lett csak úgy rávetve a papírra. Emlékszem, amikor még eljártunk dizsibe - rettenetesen idegesített, hogy ennyi a magát megjátszó szerencsétlen férfi, és senki nem lát át a szitán, és mondja meg nekik jól! Én pedig annyira de annyira meg akartam mondani, hogy kénytelen voltam dalra fakadni.
Így született meg a Zsombor, akire éppen annyira büszke vagyok, mint a Me and My Sisterre.
És most még büszkébb vagyok arra, hogy az Instant Groove zenekar, akivel annó felvettük a Zsombort az elmúlt években hatalmasat fejlődve megalkotta és megírta ezt a dalt. Különösen büszke vagyok Katus tesvéremre, aki énekel és a dal szövegét megírta. Hallgassátok szeretettel az "Almalét"

Mártír Magyarok

Megosztok Veletek egy újabb szociológiai felfedezést a brightoni magyarokról.

A már születésünktől - de inkább történelműnktől belénk kódolt mártír magatartás igen termékeny talajra lelt itt Brightonban is. A mártír magyarok általában azok a hölgyek (ritkábban urak), akik különböző okonál fogva úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy ez az ország befogadja őket, kétszer annyit kell dolgozniuk, mint egy lónak. (Gyanítom, hogy ők az a réteg, akik miatt nem szívesen alkalmaznak angolokat és más átlagos teherbírású munkaerőt). Ezek a szorgalmas emberek Magyarországon általában a jelenleginél sokkal "okosabb" munkát végeztek, és ebből adódóan a lelkiismeretes és profi hozzáálláson nem változtatnak a wc-k takarítása közben sem. (A világhírű egyetemeinken csiszolt intelligenciát nem zavarja a tény, hogy itt már nincs szükség a szolgálataira...)

A magyar márítok azok, akik sokszor valamit kompenzálnak - általában a tökéletes angoltudás hiányát, vagy a korukat, vagy egyéb mondvacsinált hátrányosságaikat, pl hogy nem születtek angolnak. Hálásak, hogy befogadja őket egy ország, hogy dolgozhatnak.

Sokszor azért lesznek mártírok, mert nagy álmaik vannak, és úgy gondolják, hogy ha kétszeres sebességgel takarítanak, akkor az álmok is kétszeres sebességgel válnak valóra. Sokszor szomorkás sorsukat próbálják elfelejteni ezzel a hozzáállással, és őszinte lelkesedéssel fogadják el a tényt, hogy az otthoni tanári fizetés négyszeresét tehetik zsebre itt wc sikálással. Mindemellett, amíg otthon a kutya sem értékelte őket, itt szárnyakra kapnak a jó fizetéstől és a dícséretektől.

Édesanyák, nagymamák, fiatal lányok hagyják el otthonukat, hogy az angolok piszkát vakarják. Elégedettek, bizakodóan néznek a jövőbe, egy jobb életre gyűjtögetnek.
Egy egy ilyen "sikertörténetet hallgatva gyakran könnybe lábad a szem és bizony elgondolkodik az ember: "Vajon tényleg olyan "szar" otthon?"

OUCH Búcsúbuli

Évi és én már hetek óta izgatottan készültünk a nagy visszatérés koncertre, jó sok barát és ismerős ígérte, hogy eljön. Akkor még nem  tudtuk, hogy ez lesz az utolsó buli az OUCH-ban. :(

Az idő nagyon szép volt, száz ágra sütött a nap, ki tett magáért, akárcsak Sergió a brazil szakács barátunk aki finomságokat főzött és Dj Heavensent, aki félmesztelenül táncikálva nyomta a zenét. Alex és én szépítgettük a helyszínt a partira. Alex jól bírta, de nekem hatalmas gombóc nyomta a torkomat, és szívem szerint lemondtam volna az egészet. Nem tudtam abbahagyni a bőgést, és amikor megérkeztek a barátok, piros béka szemekkel ölelgettem őket azt hazudván, hogy minden oké.
Nem mondhattuk el senkinek.

A koncert jól sikerült, mindenki nagyon feldobódott, és engem is teljesen magával ragadott az izgalom, stressz és varázslat amivel egy ilyen előadás jár. Alex-szal időnként titokban elézékenyült pillantást loptunk egymástól - akárcsak az esküvőnk napján - és örültünk, hogy egy ilyen klassz buli emlékével távoznak majd az emberek. És mi is.

Az utolsó este folyamán volt Brazil-Angol meccs nézés, ujjongás, táncolás, beszélgetés, jókat ettünk ittunk majd hozzánk keveredett egy portré rajzoló spanyol sármőr is, aki a nagy dáridó közepette megörökítette ötünk piruló arcvonásait. Hajnalig táncoltunk, még kettőkör is tele volt a bár. Zsuzsival halálra röhögtük magunkat, ahogy vidéki asszonyok módjára roptuk a semmiből előkeveredett fiatalokkal, akik minden idiótaságunk ellenére kitartóan udvaroltak nekünk.

Az est folyamán összesen 6 panasz érkezett hangzavarra a szomszédoktól.. Aztán Alex mindenkit szépen hazatessékelt, s egy sóhajjal bezártuk az ajtót.