A baj óta

gyakorlatilag együtt élünk A-val. Miuátán megbeszéltük, hogy egyikünk sem áll készen egy kapcsolatra, felajánlotta, hogy lakjak vele. Így beköltöztem hozzá és 3 barátjához (köztük a "jóképű merev táncoshoz") Hove egyik leglepukkantabb negyedének leglepukkantabb lakásába. A boldogságunkat nem lehet szavakba ölteni! (És ezen mi csodálkozunk a legjobban).

Lánybulik

És így is lett. Legújabb barátnőmtől kaptam az üzit, hogy menjünk el a jazzklubba, de végül egy kis pubban kötöttünk ki. De hogy ne legyen nagyon kínos a dolog, elhívtam még egy ex osztálytársamat a lengyel Mártát, aki hozott magával még egy pár barátot, így 5-en vígadtunk és énekeltünk együtt a fiúval, aki az összes brit kocsmadalt és popslágert el tudta játszani egy szál gitáron. (Néha becsatlakozott mellé egy zavarba ejtően jól éneklő fekete lány, ezért én nem is erőltettem az éneklés dolgot, csak tapsoltam és ügyesen kerültem az A témát.

Ebből a buliból és társaságból fejlődött ki aztán egy rendszeres lánybuli keddenként. Együtt szívtuk a cigiket sutyiban, ittuk a cidereket és beszélgettünk a lelkünkről meg a férfiakról. Amíg meg nem történt baj...

A kép csak illusztráció, a szereplők nem hitelesek - ezen pl vannak fiúk is ami nem jellemző a lánybulikra. :)
(Brunswick Jazzklub)

Brazil party

Az ölelős történet után rájöttem, hogy az életem egy nagy vicc. Főleg miután kiderült, hogy A széptekintetű kocsmárosnak - ezentúl nevezzük őt A-nak - van barátnője, aki nem más, mint Brighton egyik legdögösebb, legnagyobb mellű és legformásabb fenekű ausztrál gyöngyszeme. Egy brazil partiban mutatott be minket egymásnak, ahova természetesen egyedül érkeztem annyira kiöltözve, hogy magam is szégyelltem. Persze ez a gyöngyszem nem csak szép volt, de roppant jófej és okos is, (és okos előrelátással kitalálta, hogy barátkozzunk, járjunk el együtt a jazz klubba és elkérte a telefonszámomat). A brazil buliban így hát mindenkivel táncoltam aki csak igényelte, sőt magam próbáltam becsatlakozni a csoportban táncolók közé szambát mímelve. Végül egy jóképű de merev angol fiúnál kötöttem ki, aki A lakótársa volt egyben.

(Annyi baj legyen, végülis szereztem néhány jóbarátot!!)

Big Hug

Már írogattam szerintem a nagy ölelésről, ami az angol és egyéb amerika-inspirált népek kedvenc örömszerző tevékenysége. Itt nincs nagyon puszilgatás (max egy félig levegőben hagyott puszi jár ha már nagyon jóban vagytok), hanem egy kedves, jól megtermett öleléssel üdvözlik egymást az angol népek. Nekem ez nagyon bejön, és viccesnek találom, ahogy az elméletileg hűvös angol népek zavarba hozzák így a mifélénket.

Ezzel a módszerrel sikerült túltennem magam az Anyuska dolgon, és ezzel a módszerrel kerültem közelebb a lejjebb említett széptekintetű és ügyesen ölelgető kocsmároshoz, aki valójában az ouch bár tulajdonosa.

Az történt ugyanis, hogy egyik este kosaramban borocskával útban egy kedves barátnőmhöz - visszafoghatatlan késztetést éreztem arra, hogy beugorjak a bárba hozzá egy ölelésért. Persze nem fontoltam meg eléggé a döntésemet, és elég ciki volt arra a kérdésre, hogy What can I get you? azt válaszolni, hogy hmm hhmm egy hug please!! (Perzse annyira suttogtam, hogy többször meg kellett ismételnem mire megértette). Majd készségesen kiugrott a pult mögül, és mindenki szeme láttára megölelt. Én szépen megköszöntem és távoztam. (A barátnőmmel jókat kacarászva koccintottunk a történetemre, miután beszédültem hozzá borocskás kosarammal)

A Homeless és a Barátok

Sokszor gondolkoztam azon, hogy ha nem lennének barátaim, én is könnyen hajléktalanná válhatnék. Ez sokkal egyszerűbb, mint azt az ember gondolná. Főleg itt Brightonban, ahol nincs munka, mégis sokan jönnek ide szerencsét próbálni.

Nekem nagy mázlim volt, és Veráék befogadtak mikor megkezdtem brightoni kalandjaimat. Befogadtak akkor is, amikor elváltunk Zozival, és tudom, hogy bármikor befogadnak, ha úgy alakul az életem.
Sokan vagyunk szerencsések, van hova mennünk amikor beüt a krah! Valahonnét csak elő tudunk kotorni egy kis pénzt, hogy mégse haljunk éhen. Van egy B terv, egy jóbarát, egy nagynéni, vagy egy kis titkos tartalék, ami megmenekít bennünket az utcától. 

De mi van azokkal, akiknek nincsen ilyen szerencséjük? Keresgélhetnek a rosszabbnál rosszabb munkák között, és ha "szerencséjük" van találnak egy remek állást a kentaki frájcsikenben. De ha nincs akkor mehetnek az utcára. Sok megdöbbentő és szívbe markoló történetet hallottam az "utca embereitől", és sok megdöbbentő és szívbe markoló történetet, amely azt igazolja, hogy ki lehet törni ebből a kilátástalan helyzetből, ha segítünk egymásnak.

Az egy dolog, ha a kalandra éhes magyar pár évig kihúzza a világ legborzalmasabb munkahelyein egy szebb jövőről álmodva - mert egy szebb jövőkép csodákra képes! De a legtöbb hajléktalannak már álmai sincsenek.

Látogató

Sokan látogattak már meg minket itt Brightonban, és ez mindig nagyon izgalmas! Egyrészt, mert ilyenkor magunk is turistákká válunk, és újra rácsodálkozunk a tengerre, a jópofa helyekre, az időjárásra és egymásra. Másrészt mert ilyenkor hirtelen ráérünk és megengedhetjük magunknak, hogy együtt legyünk szép helyeken, dumálgassunk/sörözgessünk és sok kis közös kalandot éljünk át.

Nagyon örültünk hát, mikor kaptunk az sms-t Edutól, az egyik imádott unokatesónktól, hogy meglep bennünket. Nemsokkal az üzenet után már itt is volt velünk  és együtt buszoztunk el a Seven Sisterhez, keringtünk a nemrég épült Brighton Wheelen (ami a London Eye kis rokona) és élveztük a tengeri herkentyűket.

Olyan jó, hogy felnőttünk. Furi, hogy amikor gyerekek vagyunk akkor megy a harc, a rivalizálás, a sok butaság a tesók és unokatesók között. De amint "megérünk" rájövünk, hogy mennyire szeretjük egymást.

Anya Apa

Az ouch! nevű bárban ücsörögtem egy este, amikor elkapott valami erős szentimentális érzés. Talán a bortól, talán a zenétől, az is lehet, hogy a "kocsmáros szép tekintetétől", de úgy éreztem, muszáj beszélnem anyuékkal. Normális esetben az ember ilyenkor felhívja a szüleit, de persze én csak sms-t tudtam küldeni nekik. Naná, hogy hülyén éreztem magam, de mégis megtettem, és könnyek között írtam mindkettőjüknek.

Jogos a feltevés, hogy miért írok sms-t halottaknak...
Olyan volt ez, mint amikor az ember először imádkozik. Kicsit furcsa, nem igazán hisz abban, hogy meghallgatásra talál, de azért egy próbát megér. Az imádkozó embert sem nézik hülyének, ha egy fal előtt bólogat vagy egy "semmihez" beszél (sokszor hangosan), vagy egy kereszten lógó majdnem meztelen halott férfi faszobrához panaszkodik. Az én szent szüleim (akik valljuk be nem voltak szentek, de jézusnak is voltak botlásai) legalább valós emlékeket és érzéseket hagytak bennem, amivel kapcsolódni tudok a csodálatos istenhez.

Hát így vagyunk mi most Anyával és Apával.

November

November általában az év legkevésbé izgalmas és leginkább utálatos hónapjaként él az emlékezetemben. Brightonban ilyenkor vízszintesen esik az eső, a nap sosem süt, hideg van,  mindenki álmos és sokat eszek. Ez a november azonban másképp alakult.

Az idei november egy kihívásokkal és szeretettel teli hónap lett. Talán ez volt a legkedvesebb életem novemberjei közül. Voltak olyan napok amikor a tengerparton sütkéreztünk és hunyorogtunk a napsütésben, vagy kabát nélkül szürcsöltük a kávénkat az utcákra kipakolt székeken. Novemberben minden bánatomat elfeledtem. Azt hiszem bezsongtam egy cseppet :)

Szabadság

Furcsa dolog, hogy azok akik sokat beszélnek a szabadságról általában a szabadságot keresik, nem pedig megélik. Sokszor az a gondolat foglalkoztat minket, ami hiányzik az életünkből: szabadság, szerelem, pénz, siker, szex... és erre keressük a megoldást mindenféle perverz álmokat szőve.  Nekem a zene volt sokáig a vesszőparipám. Vajon miért olyan nehéz harc ez az egész zenebiznisz? Miért nem vesznek észre az emberek, miért kell bohócnak öltözni ahhoz, hogy figyelmet kapjon a nagyszerű mondanivaló. Miért kell kiabálni ahhoz, hogy meghalljanak, és olyanokkal megküzdeni, akik nem hisznek bennünk.

Amikor Angliába érkeztem, felkészültem a harcra, de ehelyett nyitott ajtók vártak. Mintha belecsöppentem volna egy megvalósult álomba, és minden addigi küzdelem és heves párbeszéd elvesztette jelentőségét. Élveztem a lehetőséget és figyelmet ami körül vett, és boldoggá tett, hogy otthon is felfigyeltek rám.

Lassan levedlettem harci vértemet, és újra el kezdtem élvezni a zenét. Az én zenémet. És nem is vágyok többre ennél.