X Factor - az értékvesztett tehetség?

Úgy veszem észre, hogy főleg ezeknek a vetélkedőknek köszönhetően - mint a BGT, az X Factor vagy a The Voice -egyre kevésbé leszek libabőrös a nagyszerű fekete énekesektől, a csodálatos hangú 12 éves nimfáktól, vagy a mélyérzeésű, molett sanyarú sorsú tehetségektől.
Milyen sokat változott a világ!
Míg a 80-as 90-es években (az én időmben) még a legtehetségtelenbbekből is sztárokat csináltak, ma már annyi tehetséges fiatal van a piacon, hogy mondhatni értékét vesztette? Amíg régen a menő és a tökéletes/érdekes volt az alap sztár qualitás, ma inkább az emberformájú és emberi hibákkal megáldott de valóban tehetséges előadókat kedveljük. (Akik pár hónap után vérszemet kapnak és lám ugyanolyan menők lesznek, mint a többiek).
Ebbe az új sztár elvbe természetesen nem tartoznak bele a tínédszereknek gyártott örökzöld prototípusok mint a One Directon, ami cseppet sem módosult sem zenéjében, sem  megjelenésében a mi jó New Kids On The Block-unktól. (Na jó beismerem a brit One Direction-image inkább Beatles kópia, de zenéjüket és tehetségüket nem hasonlíthatjuk a valaha szintén volt huszonéves géniuszokhoz: Lennonhoz és McCartney-hoz)

Manapság mindenki tehetséges - főleg Brightonban. És már nem elég a tuti sikerhez, hogy 8 éves gyönyörű csodagyerek légy, vagy egy 11 oktávot éneklő formás amerikai szépség. Aki panaszkodik, hogy a világ minősége csak romlik, az hasonlítsa össze a mai énekeseket - főleg Magyarországon - az elmúlt pár évtized sztárjaival. Hiába született anno sok remek dal, szép szöveg és tehetséges zenekar, ha az énekeseink mára már hallgathatatlanná váltak - legalábbis a magamfajta vájtfűlűek számára. Hálistennek az igénytelen frontemberekkel együtt eltűntek a tátogó szépfiúk is, és a mesterien összerakott lányegyüttesek között is legalább a fele kitűnően énekel.

NKOB - emlékeztek még rájuk?

Ennek a csodálatos zenei evolúciónak sajnos vannak negatívumai is. Amíg a popvilágban az énekesek egyre jobbak lesznek - addig - ha minden ebben az irányban halad - a zenészek lassú kipusztulását prognosztizálom. A mai fiatal zenésztanoncok még mindig Guns and Roses szólókat tanulnak, mert az elmúlt pár évben kiűztek minden tisztességes gitár vagy egyéb hangszeres szólót a szigorú rádiók. Való igaz azonban, hogy a koncertek többségét - még a legtriviálisabb pop énekeseknél is - élő zenével kísérik, ezzel kompenzálva azt a tényt, hogy a 21. század szólóistáinak a nevére a kutya sem fog emlékezni.

A modern rock zenekaroknak eladott nyálas hangszeres együttesek (pl Coldplay vagy Kings of Lion) is csak "riffekre" kaptak engedélyt, ha valaha a rádióban akarnak szerepelni. Ebban a kutyaütő világban a producereké és az énekeseké - és esetleg a singer-songwritereké - az érdem, a zenészek meg maradjanak nyugton, legyenek szépek, viccesek, cool-ok, de semmiképpen se virtúózkodjanak - legalábbis a stúdióban ne! Ettől függetlenül sok hihetetlenül jó pop-rock zenekar hallható, látható és fordult meg nálunk is az Ouch bárban. Olyanok, akiket egy pár évtizeddel ezelőtt ki és berobbanó ifjú tehetségekként megismert volna a világ. 15 évesek 30 éves hanggal és hangszertudással, okos szövegekkel, profi zenei fordulatokkal teleszőtt fülbemászó dalokkal, precízen összerakott színpadi mozgásokkal.

A "ház zeneara" Lianne vezetésével

Magam sem értem, hogy vajon miért van az, hogy míg ezek a tehetséges előadóművészek mindent beleadva öntik a közönség elé életük hatalmas történeteit, én csak állok, és hallgatom őket bambán - mint egy kiégett öreg zenész - mindenféle libabőr nélkül.