Házas élet

Sokan kérdezik, kérdezitek tőlem, hogy milyen a házasélet.
Nekem az első szó, ami eszembe jutott, amint a két szív egybekelt, hogy biztonság.
Ez a szó Brighton óta hatalmasat nőtt a szememben, azelőtt nem is nagyon tudtam létezéséről, hiszen az érzelmi és anyagi bizonytalanság addig ismeretlen volt számomra. És amink van azt ugyebár nem becsüljük...

Amikor kijöttem ide, az értékek megváltoztak, és ahogy egyre zavarosabb lett minden a sokszor emlegetett családi tragédiák és egyéb nehézségek miatt, már lassan úgy éreztem magam, mint egy tébolyult hajótörött, aki arcára fagyott vigyorral úszik és úszik mert a nagy semmi mögött is látja a homokos tengert és a pálmafákat.
Egy hajótöröttnek nincs szüksége egóra, gitárra, cizellás holmikra, csak egy biztonságot adó ölelésre. Még a képzeletében is. Így történt, hogy a biztonság és a szeretet visszatért a szükségletpiramisom csúcsára, és a mai napig sem mozdult el onnét.

A házassággal nem csak egy remek férfit kaptam, hanem egy új családot -  meg egy vicces új nevet. Már nem vagyok Henter - csak a  tökéletes, mélabús és megzakkant művésznevem maradt az. Kaptam új szülőket, nagyszülőket és tesókat, és egy csomó képeslapot, ha szülinapom van.

Most már bármilyen bénán, frusztrálón vagy értelmetlenül is sikerül egy nap, a végére mégis csak értelmét nyeri ha az ember annak bújik az ölébe, akit a legjobban szeret. És hiába ülünk most a langyos semmittevés nihiljében mint friss munkanélküliek, mégiscsak van értelme az egésznek. Vagy nem is tudom, mert már régen nem keresem az értelmét semminek... Mert most nincs szükség rá...