2013. február 18., hétfő

Lánybúcsú II rész - Budapest

Igazán pompásan sikerült a Budapesti Lánybúcsúm is. A lila parti másnapján és másnaposságán indultunk haza Zsuzsival nagy lelkesen.

Először is Zsuzsi szépen felszerelt mindenféle kiegészítőkkel: paróka, szivecskés hajráf a hajunkba, rózsaszín itatós pohár a nyakba, és a biztonság kedvéért a vonaton még jól ki is festettük magunkat. Az ember életében csak egyszer (vagyis csak kevésszer) adatik meg, hogy búcsúztassa lányságát, és ha már így van, akkor érdemes mindent beleadni, főleg ha Angliából repül haza az ember. (Errefelé ugyanis hatalmas kultusza van a "Hen Nightoknak", és fillérekért lehet beszerezni a nagyszerű kellékekkel)

Hülyülgetés a reptéren


Természetesen már a hazaút is jó hangulatban telt, és még jobb volt, mikor megérkeztünk. A lányok már vártak minket izgatottan, felkészülve sütikkel, finomságokkal, és szivatós feladatokkal.



Miután megettünk és megittunk mindent, vicces kérdésekre kellett válaszolnom Alex-szal kapcsolatban, és ha nem sikeredett jól a válasz, akkor kaptam egy egy megalázó feladatot. Est végére több mint 10 kellemetlen kihívás várt rám. (Többek között koton húzás banánra csukott szemmel, ugyanennek a banánnak az elfogyasztása tejszínhabbal és kéz nélkül, wc papírból menyasszonyi ruha készítése, idegenek interjúvolása az utcán, és még sok egyéb. Szívesen megosztom veletek a lánybúcsún készül képeket, amiket ide kattintva leltek meg.

Az est legjobb része természtesen a meglepetés sztripptíz volt -  miközben wc papírból készítettem magamnak menyasszonyi ruhát a két huncut testvérem is átöltözött ám! (Ezt a videot mindenképpen érdemes megtekinteni)




A lánybúcsú három éjjel s három napig tartott, rengeteg mókával és kacagással.  Mindig rá kell hogy döbbenjek arra, hogy az én hugaim és barátnőim a legjobb fejek a világon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése