2010. április 29., csütörtök

Brightoni Divathét

Egy pár hete bevállaltam még egy önkéntes munkát, mégpedig a Brighton Fashion Week lebonyolításában. Én lettem az egyik személyi asszisztense az igazgató asszonynak, és a MEGOSZ-ban szerzett roppant sokoldalú adminisztrációs és pénzügyi tapasztalataimat hasznosítom éppen . Egyrészt azért jött az ötlet, hátha sikerül bekerülnöm így a divatkörökbe, mint leendő fodrász-stylist, másrészt pedig jó ha megtudok egyet s mást ezekről a szervezkedésekről, ha már az életem egy óriási szervezkedés halmazzá vált.

Igen sokat tanulok a bagófüstbe burkolt, dizájnos emberektől, akik hatalmas lelkesedéssel, és minimális szaktudással képesek belevágni a bizniszbe. Legnagyobb tanulság talán az egyelőre, hogy megint csak saját kishitűségemmel néztem szembe, mikor láttam, hogy agyilag zokni, szétszívott fejű művészlelkek sikeres vállalkozásokat hoznak létre csupán azért, mert lelkesek és elhivatottak az ügyért.



Roppant sokat dolgoznak, hajnaltól hajnalig pörögnek, és minden „agyzokniságuk” ellenére nagyon tisztelem őket. Kíváncsian várom, hogy hogy sikeredik majd az esemény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése