2010. április 17., szombat

Brighton lakosai és látogatói

Brighton - köszönhetően vonzó külsejének, bohémságának, kellemes földrajzi (tenger!) és gazdasági (kb egy óra alatt be lehet jutni London belvárosába vonattal) elhelyezkedésének - igen színes populációval rendelkezik.

Először is itt élnek brightoni születésű patrióták. Ők nincsenek sokan, és épp olyanok, mint a franciák; csak itt szeretnek lenni, és büszkék arra, hogy nem járnak el máshova. Én kedvelem őket, mert mindenkit kedvelek, aki boldog – és boldog ott ahol él.
Vannak a másik városból vagy faluból ide költözött angolok, akik szintén imádnak itt lakni, és hozzám hasonlóan hosszú percekig képesek Brightont magasztalni.
Még nem találkoztam olyan brightoni angollal, aki ne szeretné Brightont.

Társadalmilag is színes a lakosság. Brighton – az egyszerűség kedvéért - „Brighton Hove City” egyik town-ja. („Brighton-Hove City” egyébként több townból és village-ből áll).

A lényeg az, hogy az elmélet szerint Brightonban laknak a szegényebb, munkás, tanuló vagy műfészfélék, a Hove részen pedig az árisztokrácia. Kicsit olyan mint otthon Pest és Buda; csak itt nincs folyó a közepén.
Sok „celebrity” is lakik errefelé, akiket nem ismerek fel, mert nem nézek tévét, vagy mert pont úgy néznek ki mint a többi napszemüveg mögé bújt napozó túrista: Peter André meg a fura ex-neje Katie Price, Heather Mills (szintén fura ex nej), Gary Moore, Fat Boy Slim úr, Nick Cave és egy rakás nyugdíjas rocksztár lakik itt akkel már biztos együtt borozgattunk.
Brightonban (Angliában) egyébként minden második ember személyesen ismer vagy ismert valamilyen nagy zenekart, mint pl a Beatlest, vagy ismer valakit, akinek ismerte őket. A főbérlőnknek például a nagybátyja volt az egyik hangosító a Beatles koncerteken, egy másik ismerős pedig az a biztonsági ember volt, aki feldobálta őket a színpadra. (állítólag nem volt mindig lépcső) A főbérlőnk is zenész volt, és híres ember, de még nem sikerült megtalálnom a google-val. A múltkor meg orosz barátnőnk, Sznyeska egy németül beszélő lepukkant túristáról tudta meg, hogy ő volt a Skorpions dobosa. Sok ismert zenész jön ide élni, zenélni, és vagy tanítani a helyi zenesuliban.

De nem csak zenészek, hanem sok egyéb művészember és színész lakik itt. Sőt maga az angol miniszter elnök is ellátogatott hozzánk a minap. Természetesen a Hiltonban szállt meg. Zsuzsi előttünk is rejtegette ezt az államtitkot egy darabig, olyan szigorúan kezelték a politikusok érkezését.

No de soroljuk tovább:
Itt laknak a messziről idevándorolt olyan külföldiek is, mint indiaiak, pakisztánok, szudániak, arabok, törökök akik csak a munkának élnek. Ők is kedvelik Brightont, de nem igazán tudják élvezni, mert napi 21 órát dolgoznak: nappal a „newsagent store”ban, (ami olyan butik ahol lehet szendvicset kapni, bélyeget, újságokat, tampont is és néha csencselt lengyel cigarettát is). Este pedig természetesen a saját nemzeti ételeiket kínáló étteremben nyomják.

Velünk élnek a spanyol, olasz és egyéb nyugat-európai diákok, meg azok az európán kívüli diákok – pl sok dél-amerikai - akik szintén jól érzik itt magukat, csak fáznak.

És végül, de nem utolsó sorban itt vagyunk mi is, a kelet-közép európai munkásosztály: a folyton dolgozó és panaszkodó magyar, lengyel, szlovák, cseh, urkán litván népek. Ezek a népek unalmas kis falujuk után siránkoznak sokat, nem barátkoznak a helyiekkel, és bánatukban menő cuccokat vásárolnak.



Én nagyon igyekszek angol lenni. De nehéz, mert manapság - az EU csatlakozás óta - már egyből vágják, hogy külföldi vagyok. 10 éve még órákig képes voltam úgy társalogni az angolokkal, hogy valami ismeretlen brit vidékről érkezőnek hittek, vagy ausztrálnak. Most már elég egy „hi!”, és lebuktam.


De, ha már így alakul, büszkén vállalom magyarságomat, és minden lehetőségnél igyekszem bővíteni a tudásukat a következőképpen:
- Köszönöm! Egészségedre!
- Nem, mi a magyarok nem értjük a lengyeleket. A magyar nagyon különleges nyelv, mi sem tudjuk pontosan az eredetét, mert a Finneket sem értjük! (na jó, a kurvát értjük)
- Nem puszkasz, Puskás!
- 2004 óta Eu tagállam vagyunk és vannak nálunk is utak!
- Budapest nagyon szép város, feltétlenül látogassátok meg!
- Sajnos nem ismerem őt. Nem ismerek minden magyart a világon!
- Nálunk bibi, már volt választás!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése