Nem egyszerű dolog az angolokkal mély és tartós barátságot összehozni. Mert vagy mély lesz, vagy tartós.
Alapvetően monogám vagyok, kevés de igazi barátnős-típus, szívet-lelket odaadós, a barátságért meghalós. Talán egy kicsit túlzásba is viszem az érzelmeket, főleg a húgaim irányába, akik a legjobb barátnőim. A családon kívül az igazi barátok hiányoznak a legjobban, az abbahagyhatatlan paplan alatti beszélgetések, a gyertyafényes borozgatások, a sírós-nevetős lelkizések, a spontán táncikálások, a megpukkádásig nevetgélések. Nehéz elfogadni, hogy ezek az idők elmúltak. Felnőttünk, szétnőttünk. De ha van időnk egymásra, újra összenövünk. Az igazi barátság nem múlik el.
Az angolok barátsága az ital függvényében változik. Az angolok nők a világ legjobb tánc- és karaoke-partnerei, a világ legmélyebb érzésű barátnői, ha berúgnak. Nincs még egy olyan nagylelkű, és hatalmas szívű nép, mint a részeg angol. De ha a tűz reggelre kihuny, csak egy kis másnapos szikra kókadozik a hamu-halom tetején. Maradunk haverok, vagy üzlettársak, egészen a következő mulatságig.
Sokszor érzem úgy, amikor magyar lánnyal találkozom, hogy neki is hiányzik a mélyebb barátkozás. Romantikusan fogalmazva ; ugyanazt a vágyat látom a szemeiben. Ezért gyorsan összejövünk, barátkozunk, beleugrunk egymás lelkébe, megpróbáljuk pótolni az otthoniakat. De nehéz egy pillanat alatt gyerekkori jó barátokká válni, bármennyire is szeretnénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése