A szálláshelyünk vicces bed and breakfast volt egy félig már összedölt házban, gyanúsan kedves iráni vendéglátóval és olyan fürdőszobával, ami szó szerint fürdő - szoba volt.
Nagyon jó kis éttermeket találtunk a kirándulás során, és a főtér hangulata hasonlított egy európai nagyvároséhoz kávéházzal és nagyon szépen éneklő buskingoló bácsikával.
A várost még szebbé tette a park, amelyben egy életveszélyes – azaz nem health and safety barát – kilátóra is fel lehetett menni, amin nem volt korlát. Ideális tinédzser andalgó és öngyiző helynek tűnt.
Canterbury várából megmaradt egy kocka forma, amit többször körbejártunk, és boldogan kószáltunk a városi labirintusban vagy a folyó mentén.
Megnéztünk jó pár múzeumot, az egyik, a városi múzeum volt talán a legjobb, amely 5 éves gyerekek szintjén magyarázta el a város történelmét, sok interaktív játék volt benne, pl le tudtuk betűzni a nevünket eredeti "Runic" írással, vagy beöltözhettünk korabeli cuccokba, vagy csempéből kirakhattuk a várost. Ezt nagyon élveztem, és örültem, hogy végre ééértem!
A múzeum része volt a Rupert mackó kiállítás, és külön meghatódtam hogy egy kis fotelból meg lehetett nézni a békakórust Sir Paul előadásában.
A Canterbury mesékből is készült kiállítás, amihez jó angol tudomány kellett, mert „telefonban” hallgattuk a pajzán történeteket miközben egyik sötét teremből a másikba vándoroltunk. A sötét termekben a történet szereplői néztek bennünket viaszból.
Igazán jól szórakoztunk Zoli meg én. Mielőtt hazamentünk, még beültünk egy jó kis helyi kocsmába, ami pont olyan volt mint egy magyar vidéki kocsma, csak éppen igényes angol zene szólt a csúnya világítós zenegépből. És senki sem szívott munkást.
További infokat Canterburyről ITT olvashattok
hangulatos összefoglaló
VálaszTörlés