2010. június 22., kedd

When I'm 64

Emlékszem Paul 50-dik szülinapján nagy bulit csaptunk az Anikó utcában. Minden gyereknek fel kellett vésnie a szalonnasütő botjára az 50-est, akár szerették a bitliszt, akár nem. Én még dalt is írtam a tiszteletére – egész jól sikerült, habár már égek, ha rágondolok.
Sokáig ünnepnapnak számítottak nálunk a június 18-adikák. Szerencsére ma már el is felejtkezünk róla, észre sem vettük, hogy Paul rég elmúlt 64 éves ahogy azt annó előre megénekelte.


Ez a bácsika, aki még nála is öregebb, a minap eljátszotta nekünk ezt a dalt az ő vicces módján. Én pedig szeretettel küldöm minden Beatles rajongónak, és azoknak, akik szívesen kinevetnek egy idős embert :)





Ez a felvétel a HOPE nevű pubban készült egyébként, ahol szokás szerint én is előadtam pár dalt. Nagy meglepetésemre legnagyobb rajongóim egy ázsiai és egy fekete - Michael Jackson hangon éneklő óriási nike cipős - fiúk voltak, akik az előadás végén tollal és papírral jöttek hozzám információkat gyűjteni. Már nagyon várom a koncertezést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése