Újra hazaugrottunk Budapestre nyaralni. Nagy mázlink volt az időjárással, mert itt éppen beborult, amikor Magyarországon végre kiderült, és a Ferihegyen azonnal izzadni kezdtünk. Ezek az utazások mindig nagyon örömteliek és tanulságosak. Az első pár órában, ufóként csodálkozunk rá egy olyan városra, ami régen normálisnak tűnt, most meg inkább egy háború után ébredező nosztalgikus romhalmazra emlékeztet. Ez az érzés addig tart, amíg haza nem érünk. Nekem személy szerint egyre szebbnek és érdekesebbnek tűnik Rómaifürdő, ahol a nagy családi házunk áll, és amelynek ablakából Anyácskám szokott integetni.
Az első pár órában mindenki furcsán érzi magát…
Aztán szépen visszaszokunk. A régi konyha, a gyerekszobám, az erkély - ahol mindig rágyújtunk egy jó cigarettára, hiába is szoktam le róla - lassan megint otthonossá válnak. Megszokom, hogy ott van Katus tesó, és bármikor megölelhetem, és a konyhából hallom Anyácskám hangját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése