Norvégmintapár

Takizásom során ismertem meg Elizabettet és férjét Mike-ot, egy idősebb párt. A hölgy Norvégiában született, de már 25 éve Angliában lakik, nem venni észre az akcentusát, csak miután elmondta, hogy honnét jött lehet rájönni, hogy tényleg egy kicsit katonásan beszél. A lakást teljesen átnorvégosították fával, norvég képekkel és porfogókkal, és minden piros vagy kék. Még ők maguk is.

Gyönyörűek mindketten. Hetven körüli magas, szőke, napbarnított, egyenes tartású, szép fogú és szép szeműek. Kicsit olyanok, mint az eneszká túristák voltak régen, akiket irigykedve néztem, amikor jöttek a mi kis zimmer frei-ünkbe.

Elizabette minden találkozás előtt valami aprósággal vár. Először egy matyóhimzéses terítővel, csak hogy megkérdezze, ez valóban magyar-e. Aztán elmesélte, hogy ötvenhatban ők is szőttek ezt azt nekünk, hogy ezzel bátorítsák a felkelőket...

Aztán volt olyan, hogy egy ütött kopott utazótáskával várt, gondolván, hogy talán jó lesz, ha meglátogatom anyukámat. (Arra nem volt jó, de költözéshez jó lesz majd. Januárban költözünk ugyanis. Erről később írok bővebben)
Majd egy régi térképpel várt, és kérte, hogy mutassam meg, hogy pontosan honnét jöttem. Kicsit csalódottnak tűnt, amikor ráböktem Budapestre. (biztos valami izgalmas falut nézett ki belőlem)

Nincs sok dolgom náluk, csak ronggyal és szappannal kitörölgetni a fürdőszobát. Szó szerint szappannal és szó szerint törölgetni. Meg van egy kényes szőnyegük, amit ki kell porszívóznom, és ügyelni arra, hogy ne szálljon rá semmi mielőtt elmegyek.
Munka után kicsit dumálunk még hármasban. Bírom, ahogy jóízűen nevetgélnek együtt a szép fogaikkal.
Zsuzsi is volt náluk egyszer. Ő is szerelmes lett beléjük.