Nehéz napok

Vannak olyan napok, amelyek véleményem szerint azért vannak, hogy ne csináljunk semmit, vagyis csak heverésszünk, olvasgassunk, együnk, és mozgás gyanánt csak rövideket sétáljunk (lehetőleg házon belül ágytól hűtőig és vissza). Ilyenek azok a bizonyos pirosbetűs napok, de azok is, amikor a világon semmi sem sikerül túl jól. Éppen úgy, mint az én elmúlt pár napomon történt: szerveztem egy bulit, de elhagytam a telefonomat, ezért hiába kerestek, nem találtak meg, így nem jött el senki. Másnap a kulcsaimat hagytam el (otthon bezárva) ezért Verát kértem meg, hogy fogadjon be. (Ezt nagyon élveztem, mert Veráéknál van tévé, és megnéztem egy Poirot felügyelő részt.) No és aztán a hitelkártyámat is elhagytam, így se kápém, se kártyám nem volt. (Szerencsére már megszoktam, hogy nincs pénzem). Továbbra is elkések mindenhonnan, közben jönnek sorba a feladatok, amikről elfeledkezek. (például holnap lesz egy hatalmas Hair show a suliban, és semmi ötletem nincsen milyen frizurát alkossak. Csak itt ülök, mint egy tök és hajsó helyett sóhajtozok.)

Sajnos a gazdasági társadalom nem fogadja el ezeknek a napoknak a létezését, és helyt kell állnunk ilyenkor is. Ez szörnyű!! Mert hiába minden, csak egyet tehetünk, hősiesen végigbukdácsolunk rajtuk, és reméljük hogy hamarosan újra egy produktív napra ébredünk.