2010. március 25., csütörtök

Hajcirkusz

Megtörtént életem első hajsója! A hajmodellem Márti (utolsó pillanatban cserélte ki Zsuzsi hugom magát vele mert mégsem engedték el a Hiltonból ) egy végtelenül kedves és nyugodt lány. Nem izgatta fel magát akkor sem, amikor ma reggel bevallottam neki, hogy fogalmam sincs, hogy mit kezdek vele. A Brighton City Collegeben megrendezett neves esemény főcíme „Circus of Glamour” volt, az osztálytársaim és sulitársaim már hetek óta készültek rá. Én nemhogy nem vettem sem tüllöket, sem pávatollakat, még arcfestéket sem – nem hogy drága jelmezt - de még arra sem voltam képes, hogy kitaláljam, mit csináljak. (Tudjátok, a nehéz napok miatt.) Nem is gyakoroltam, és csak tegnap este kezdtem el idegeskedni, hogy mi lesz. De akkor eléggé!
Szerencsére volt otthon egy kalap még tavaly szilveszterről, meg egy egér, ami messziről akár nyúl is lehet, és ebből kikövetkeztettem, hogy bűvész lesz ebből a kislányból! Inkább hasonlított egy boszorkányra, de én így is nagyon büszke voltam rá. A hajsó tök profi volt, hamarosan rakok ide képeket róla. Egyelőre nézzétek Mártikát félkészen :)


2 megjegyzés: