Freud bizonyára frappánsan meg tudná magyarázni, miért találom olyan nagyon cukinak és imádnivalónak az idős néniket. Bondolált ősz hajuk, összetöpörödött törékeny kis testük, ráncos kezecskéik, kedves tekintetük, régies szófordulataik olyan melegséggel töltenek el, hogy legszívesebben össze-vissza puszilgatnám őket. Lusty néni sem kivétel, pedig ő már igencsak vén! Minden reggel szép cián-rózsaszínre festett körmökkel és szájjal (habár nincs túl sok foga, de mind az öt a sajátja!) vár engem, finoman összeválogatott „öregnéni cuccban”. Nem egy ölelgetős fajta, és Mrs Lusty-nak kell szólítanom, ami angol földön igencsak régi vágású dolog. Kerettel és szék-lifttel közlekedik, de úgy vág az esze mint a beretva. Talán ő az egyetlen kliensem, aki tökéletesen tudja leírni a nevem. Szereti, ha kicsit szemtelenkedek vele, és jókat szoktunk beszélgetni a hírekről és az utazásról kávészünetben. Na meg a partykról!
Mary néni a másik kedvencem. Szintén bondolált, elegáns angol idős hölgy, aki egy óriási összetartó család szíve s lelke. Én is a családba tartozom. Ha megyek hozzá, mindig narancslével vár, és megkérdezi, hogy hogy van a biciklim. A munkaidő fele azzal telik, hogy a konyhában megbeszéljük a hét eseményeit. Lassan már mindenkit ismerek az ő családjában és ő is vágja, hogy nálunk ki kicsoda. 1 órakor jön el az tíázás ideje, ami mellé finom keksz is jár. Amikor elbúcsúzom sokáig puszikat dobálunk egymásnak.
De nemcsak ezek a finom kis nénik jönnek be nekem! A múltkor betévedt egy nagyon lerobbant bajúszos nénike a mosodába (szombatonként egy mosodában dolgozom), bolond is volt szegény meg büdös is. De annyira aranyos volt a maga kis elesett módján, hogy szeretettől könnybe lábadt szemmel integettem neki mikor (végre) elment.
De az a kedvencem, amikor sok idős nénike együtt nevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése