2010. december 22., szerda

Hamburgi kis "szünet"

Mivel a karácsonyi repjegyárak a csillagos eget súrolták, ezért úgy döntöttünk, hogy nem haza, hanem először Hamburgba repülünk, ahol Zoli unokatesója Attila várt bennünket sok szeretettel és csokival :) Úgy terveztük, hogy majd onnét autóval megyünk tovább, haza, hiszen Attila is éppen Magyarországra készült lengyel feleségével. Nagy izgalommal figyeltük a hójelentést, és hatalmas szerencsével megérkeztünk a kissé kaotikus Gatwickből a csúcsszuper hamburgi reptérre.

Szokásomhoz híven röpke kis nyaralásunk történetét képekkel mondom el.

A hamburgi tél igen hideg volt, a szállásunk közelében találha-tó :) is befagyott, akárcsak mi.

Zoli és Attila bóklásznak az Alster tó mellett
 Ezért a probléma enyhítése végett mindig tartottunk magunknál alkoholt. (Ja ja jagermaister!)
vidáman egy építkezést bevont poszter előtt
Hamburg szép és nagy (Németország második legnagyobb városa), kb 1.8 millió lakossal. Attila kitűnő idegenvezetőnk volt mindvégig, nagyon élveztük a tásaságát, és hogy mindenre tudta a választ - kivéve, hogy miért van 2 piros lámpa minden gyalogos/bicikli-átkelésnél.


Attila itt egy metro aluljáróban mutatja be a várost
A lakosság igen színes és sokrétű vallás és nyelv tekintetben egyaránt, köszönhetően az időnként meghökkentően toleráns politikának. Mi is érezhettük a kozmopolita város előnyeit finom ír kávét ittunk egy párizsi kávézóban, ahol török volt a személyzet java.
Kávézó a Mönckeberg Strassén
Lenyűgözött bennünket a hangulat és az illatos wurst (szerintem a kolbász és virsli keverékéből születhetett e meleg finomság) és a karácsonyi vásár a főtéren.
Karácsonyi csodák a Rathaus Platz-on
Hamburg dinamikusan fejlődik hiszen Európa 3. legforgalmasabb kikötője  itt található. Az új városnegyed a Hafencity önmagában is izgalmas élmény ízlésesen modern lakó és irodaházaival, amelyeket hangulatos kis sétány vesz körbe.
turisták a kikötőváros partján
 Az új hangversenyterem-óriás az   Elbe Philharmonic Hall már majdnem kész van.
 Kics tölcsérekben lehet hallgatni a friss klasszikus koncerteket. Néha nézni is.
 Hamburgban található Európa legnagyobb modell múzeuma is, ami több város és világrész bemutatására készült. Két óra is kevés volt ahhoz, hogy megcsodáljuk. Nappal

  És éjszaka


Ez a kép már a valódi Hamburgban készült. Mielőtt bevetettük magunkat a piroslámpás negyedbe, elcsíptünk egy giccsesen szép naplementét is. 
Ez a kép pedig egy Beatles emlékszoborcsoportról készült, amit a négy srác hamburgi kalandozásainak emélékére állítottak.





A hazafelé út is zökkenőmentes volt. Amíg vendéglátóink felváltva vezettek 15 órán keresztül, mi hátul békésen ettünk és szundikáltunk.
Kedves Attila és Kaska, nagyon köszönünk mindent!!! És gyertek hozzánk hama hama!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése