2010. december 30., csütörtök

2010

Szerénytelenül állíthatom, hogy 2010 igazi előrelépés volt és sikeresnek mondható életem több területén is. Ezért nagyon hálás vagyok Nektek Barátaim és Támogatóim. És azoknak is hálás vagyok, akiknek segíthettem, hiszen ezáltal még inkább jól sikerült ez az év, és nagyon sok örömet okozott nekünk is a segítés :)

Már párszor elkantáltam, hogy mennyire örülök annak, hogy megismerhettem sok jólelkű ember, és annak is, hogy meglévő barátaimat és rokonjaimat még jobban megszerethettem. Roppant nehéz és küzdelmes volt ez az év, de végre úgy érzem érdemes volt a küzdés, nem szélmalomharc, mint ahogy azt sokszor gondoltam.


Bevallom, félek szembenézni a jövővel, mert ez az év is nehéz lesz és nagyon sok kívánságot írtam a szívembe. Nagyon remélem, hogy most is mellettem, mellettünk álltok majd.

Boldog Új Évet Drágáim!!!
Jusztis!


"mérges fuxlika pezsgővel és csákóval"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése