2011. július 4., hétfő

Brightoni Zenészek

Elég sok tapasztalatot sikerült szereznem e téren az elmúlt 2 és fél évben, s úgy vélem, ideje megosztanom Veletek a tényeket. A a brightoni zenészek a következő fajokból állnak:

Lelkes tínédzserek a helyi zenesuliból, teli ambícióval és kedvességgel. Sokszor ezek a vékony pattanásos félresöpört hajú kisfiúk vidékről érkeznek, és úgy érzik, hogy ővék a világ. (nem meri senki sem megmondani nekik, az igazságot, hogy a világ kegyetlen, mert a szüleik nagyon sokat fizettek a suliért)


Jellegtelen session zenészek, akik jó pénzért mindent bevállalnak. Általában mindenhol őket lehet látni, legyen az fanki, jazz, vagy rokk. Ezekből vannak énekesek is. 



Afrikai és egyéb színesbőrű kóborló lelkek, akiknek nem számít semmi, csak a zene meg a Jóisten. Úgy élnek, mintha mindig sütne a nap, és mindemellett kedvelik a marihuánát.

Kiábrándult zsenik, akik valaha a popszakma csúcsán dolgoztak, de rájöttek, hogy az egésznek semmi köze a  zenéhez, és most drogok hatása alatt pazarolják el zsenialitásukat valamilyen gitárboltban vagy az utcán.


A tinizenekaromat most az utolsó két kategória vegyületével bővítettem ki. Meglátjuk mit hoz a nagy nap!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése