2011. szeptember 28., szerda

Párizsi kaland

Sokat utaztam régen, és vállalkoztam spontán kirándulásokra, amit némiképp felelőtlen kalandvágyból tettem. Ez a párizsi kiruccanás is hasonlónak ígérkezett, és nagy lelkesedéssel ücsörögtem a Londonba tartó buszon, hogy onnét Franciaország ígéretes földjére érkezzek.

Azért nem mentem telesen készületlenül, hiszen az eastbourne-i magyaroktól kaptam egy méretes zászlót, hogy majd azt lengessem a bajnokságon. Szívem tele volt izgalommal, (olyannyira, hogy Brighton és London között összehoztam egy dalt is.) Alig vártam, hogy találkozzak végre Kennyvel a jótevőmmel, és Roopával, a szállásadómmal, akit a Couchsurfingen találtam megérzéseimre támaszkodva. (A couchsurfing olyan weboldal, ahol vállalkozó szellemű szállásadókkal lehet találkozni, akik ingyen megosztják a kanapéjukat teljesen ismeretlen személyekkel. Mindig is ki akartam próbálni, s mivel egy fityingem sem volt szállásra, így ez a megoldás tűnt az egyetlennek).



London és Párizs között összebarátkoztam egy Párizsban élő iráni lánykával, aki próbálta a fejembe tömni a francia társalgás alapszavait, de már attól elfáradtam, hogy az erős akcentusát hallgattam. Nagyon bájos lány volt egyébként és a kompon együtt festettük ki magunkat, hogy méltóképpen érkezzünk ebbe a pompázatos városba.



Ebben a szép sminkben érkeztem meg a buszpályaudvarra, ahol Kenny az általa megígért nagy öleléssel fogadott. (Isten áldja az angolok /és skótok/ jó szokását, mert az ölelés a legjobb gyógyír minden bajra). Kenny kísért el Roopához, a kedves indiai/amerikai hölgyhöz, aki bár egy ötössel idősebb nálam, de pont ennyivel néz ki fiatalabbnak is egyben. Így hármasban beültünk egy tipikus kis párizsi kávézóba, hogy első ízben koccintsunk a világbajnokságra és az új barátságra.



Párizsban mindig otthonosan mozgok, talán azért, mert többször bejártam már a várost és mert sokmindenben Budapestre emlékeztet. A világbajnokság az Eiffel torony lábánál volt, és jó volt újra találkozni a magyar csapattal és Jon Reglerrel, a HWC egyik legendájával, akiről már meséltem Nektek. Beckyvel, Jon menyasszonyával szépen elücsörögtünk a padon , aki boldogan villantotta meg a gyűrűjét, amit az Eiffel Torony tetején kapott Jontól. Megismerkedtem több ország játékosaival is, és különösen szívembe fogadtam Cindy-t Ausztráliából, akiről kiderült hogy nagy rajongóm, mert mikor meglátott hatalmasat sikoltott :) A levegő tele volt izgalommal, örömmel és nem kevésbé szerelemmel. Párizs mindig megdobogtatja a szívemet.




Amikor éppen nem a fiúknak és lányoknak szurkoltam magyar zászlóba csavarodva, akkor Roopával beszélgettünk, sétálgattunk vagy ettünk. Ő egy kórusban énekel, Párizsban pedig nagyon sok zenész próbál szerencsét. Habár az emberek többségét idegesítik ezek a "zenélő koldusok", én élveztem a let it be együtt éneklését a metrón - Roopa lelkes társaságában.

Egyik este dalszövegeket írtunk, pizsamában, szépen bevackolva az ágyunkba. Mint a tinik. És némi önteltséggel segítettem új barátnőmnek, hogy miként írja ki magából mindazt, ami nyomasztja lelkét. Élményekkel, érzésekkel és bagettel jól megtömve búcsúztam Párizstól néhány nap után. Éreztem, hogy mérföldkő volt ez a kirándulás az életemben, de arra nem gondoltam, hogy ennyi minden megváltozik, mire hazaérek.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése