2012. január 15., vasárnap

Három Karácsony!

Tavaly volt az utolsó Karácsonyunk Anyucival. Idén volt az első az új családjainkkal. Ráadásul három is!

Az elsőt Rickynél és Zsuzsusnál tartottuk. Mindketten nagyon kitettek magukért, remekül sikerült az ünnepi vacsora és a hangulat. Ráadásul Katus tesó, és Ági fogadott tesó is velünk ünnepelt.

Ez volt a 24-i (magyar) Karácsony, amikor kibontottuk az ajándékokat, koccintgattunk, de nem énekeltünk Bármilyen jó is együtt, azért még nehéz mosolyogni, és elhessegetni a fájó emlékeket. Azt hiszem a Karácsony már mindig ilyen "bittersweet" marad.

Itt volt velünk A és Ricky anyukája is. Ricky Anyukája, akit Silvianak hívnak, de jobban kedveli, ha Sophiának szólítják rermek tánctudásának és humorának köszönhetően a későbbi lánybulik oszlopos tagjává vált.

Karácsonyi lányok
A második karácsony A bárjában volt, amit a szegény árváknak és család nélkülieknek tartottunk. (Persze főleg az én barátaim jöttek el, akiknek nagyon ízlett a hagyományos angol karácsonyi étek - a pulyka - és a hozzá csempészett magyaros uborka- és franciasaláta. Utána tánciztunk is még egyet.



A harmadik karácsony Newburyben volt.
A elvitt a szüleihez.
Nagy meglepetés ért, amikor kiderült, hogy az én lovagom igazából egy herceg. (Nem ritka eset Angliában egyébként, hogy az ember olyan hercegekbe botlik akik titokban tartják kilétüket, és álruhában próbálnak szerencsét diszkrét távolságban a családi kastélytól )

Newburyben  ügyesen helyettesítettem Eloise-t, A testvérét, aki Mexikóban él. 3 napig ettünk-ittunk, (mintha csak otthon lettem volna), tréfás játékokat játszottunk, A büszke volt rám hogy megnyertem a "pass the bomb" szójátékot,  elmentünk moziba, és nagyon sok ajándékot kaptam!!! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése