Portugália - II rész

Nagyon színes város Porto, de az emberek szinte csak sötét ruhákban járkálnak, egyáltalán nincs olyan feltűnési viszketekségük - mint az angoloknak. A tiniket ellenben meg lehet különböztetni egymástól, nem úgy mint itt... (úgy értem, hogy nem öltöznek pont annyira egyformán feltűnőbe, hogy éppen emiatt nem tűnnek fel)

Úgy tűnik - a sok piros ereklye ellenére még sincsenek oda az angol túristákért és elég mogorvának tűnnek. Előttünk is csak akkor nyíltak meg, amikor kiderül, hogy mégsem vagyunk angol túristák. De az is lehet, hogy a magyarokat szeretik nagyon. Ki tudja. Mindenesetre megdöbbentő volt a változás a pincérek viselkedésében, amikor kiderül, hogy honnét jöttünk. Még a tokainkat is megdícsérgették.

A portugál konyha főleg halból, disznóból és marhából áll. Ezenkívül  fehéringes pincérekből, zongoristákból, és finom borokból. Étteremben mindig van előétel, ami olyasmi lehet, mint az alapóradíj. Ha leülsz egy asztalhoz, minimum ennyit illik fogyasztani. Nekem nagyon ízlettek ezek az olivabogyóból és tenger gyümölcseiből összerakott tálak. A portugál édességek is finomak. Elég sokat eljártunk sütizni, aminek nyoma csak azért nem látszik rajtunk, mert annyit sétáltunk, hogy majd belegebedtünk.

Pihenésképpen Portó és Portugália ismereteinket a szállodai szobában lévő kis tv-vel is bővítettük, és megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy az Eurovíziós dalversenyre ők is hasonló színvonal alatti produkciókat versenyeztettek meg. A nyelv nem ragadt rám, és a mai napig hadilábon állok az obrigádó/obrigáda kérdéssel. A portugálban ugyanis a köszönésnek is van hím és nőneme.

Portugália!!

Mondhatni, ez volt az első közös nyaralásunk Zozival. Mert az eddigi közösnek induló kiruccanások vége általában az lett, hogy Magyarországon ki-ki saját családjánál tért nyugovóra  "gyerekszobai" ágyában, gyermekkori plüssállatkáját szorongatva. Még karácsonykor kaptam ajándékba ezt a nyaralást - egy sokat sejtető Portugália című útikönyvbe "csomagolva". Uticélunk Porto volt, Zozi kedvenc városa.

Nagyon vártuk már a nyaralást, a pihenést és az izgalmas helyi borok kóstolgatását. De leginkább talán azt vártuk, hogy végre süssön ránk a nap.

Igazi angol túristákhoz méltóan, lengén öltöztünk, optimistán ledobtunk magunkról minden kabátot, amikor megérkeztünk a Gatwicket simán kenterbe verő portói reptérre. Nem csalódtunk, hiszen majdnem elérte a 17-et :) a hőmérséklet, és napszemüveg is kellett. A helyi lakosok persze nem így látták. Ők még kabátban és csizmában fogadtak bennünket. "Angol túristaként" azonnal örömmel konstatáltuk, hogy Portó különös alázattal fogadta be az angol kultúra elengedhetetlen piros kellékeit. (Amint látjátok fotós tudományom további művészi megoldásokkal gyarapodott).

telefonfülke a Porto Katedrális közelében

"double decker" a főtéren

Ezeken kívül láttunk még piros postaládát, "angolparkot" kacsákkal és Bitlisz relikviákat is.
Portó történelmi városközponttal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy az épületekhez nem nyúlnak, ezért a város gyakorlatilag egy bájos romhalmaz.

túristák a színes és a száradó ruháktól még inkább színes "romhalmaz" előtt

A kedvencem a villamos(ka) volt, amiből összesen 3 járt (plusz egy túristajárat), és ami úgy tekergett a zegzugos városban, mintha vidámparkban lettünk volna.

a villamos(ka) belseje

Portó város egyébként dinamikusan fejlődik, és nem csak villamoskája van, hanem modern kombínó szerű metrója is, ami jól működő infrastruktúrával van ellátva. "Kombínóval érkeztük a belvárosba is, és  csupán félórába tellett az út. E szerkezettel lehet átszelni - vagy gyalogosan - Portó Dom Luis I's nevű hídját is, ami csupán egy a város folyóját átszelő hatalmas (mondhatni félelmetes) hidak közül.

kombino-metro munka közben

Budapesthez hasonlóan a portói építészet is azt az elvet követi, hogy "ha már (végre) építünk valamit, az legyen drága és modern. Portóban ezért remekül megfér a "bájos romhalmaz" mellett a szögletes modern építészet, aminek egyik legjelemzőbb gyöngyszeme a folyóparti kávézó dizájn.

kávézó a folyóparton

Portó abban a szerencsés helyzetben van - vagy méginkább a portóiak - hogy nem csak folyólyuk van:

Douro folyó a  hídról fényképezve

hanem van egy gyönyörű oceánpartjuk is, ami mellett számomra kedves pálmafás piros kerékpár út halad el.

tengerparti sétány "wc kefékkel"

A kis beszámolót hamarosan folytatom. Most mennem kell dolgozni...

"No one you can save that can't be saved"

"Senkit sem menthetsz meg, aki nem megmenthető..." dalolta John Lennon az "All you need is love" című dalban. Akkor ragadt a fejembe ez az idézet, amikor elkezdtem a jótékonykodást. Sokszor eszembe jutott, hogy van-e értelme egyáltalán a "vörösiszap koncertnek"? Vagy a "Gyógyulj meg Anyu" mozgalomnak? Mi van akkor, ha az a sok ember, aki nem röstelli szerény kis fizetését megosztani másokkal- amiért adott esetben órákig gürizett egy általa gyűlölt munkahelyen -  teljesen feleslegesen próbál jót tenni.

Mi van akkor, ha a másik fél hálátlan, figyelmetlen, köszönésre sem méltat bennünket. Mi van, ha az akit meg akarsz gyógyítani, arra sem méltat, hogy meggyógyul?!

Amikor elkezdtük a Hajléktalan Focisok projectjét a dalocskámmal, én magam is majdnem hajléktalanná váltam, hiszen akkora költségek merültek fel, hogy nem tudtam fizetni a lakástörlesztést otthon. Az átlag ember pedig röstelli kifizetni azt a cáhuszonnégy forintot a letöltésre, inkább bonyolult technikával leszedi a az internetrűl. (Megjegyzem a jogtiszta zeneletöltéssel én sem szolgálok jó példával).


De valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy igenis van értelme! Jót tenni sosem felesleges. A jólelkűség egyre fontosabb lelkikapaszkadóm mostanában. Ez a tisztítószer ebben a mocskos egy világban. A jó emberek boldoggá tesznek, és meleg otthonnak érzem a társaságukat.

Londoni szuperkoncert :)

Gitarral, szitarral, Joshhal es az o dobszerkezetevel megpakolva izgatottan indultunk ismet Londonba, hogy elso komoly megmerettetesunkel nezzunk szembe. (Elnezest, de megint nincs ekezet, ebben a franya sulikonyvtarban) Ugyanis utolag kiderult - legalabbis szamomra ugy festett -ogy egyben meghallgatason szerepelunk. A fo zenekar a Fastlane Rogalator, akik egyikuk edespajara,  B Spencer emlekezve alakultak meg (egyebkent mindegyik tag aktivan zenel masutt is) telthazas kozonseggel es koncertszervezokkel ajandekoztak meg bennunket. A szinpadon ugy szoltunk, mint a kisangyalok, kulon meglepetes volt az elektromos dob magikus hangzasa, amikor az indiai dalokat jatszottuk. (kepzeljetek el egy modern akusztikus, utos hangszert, szep mely es magas hangzassal vegyitve). Alig tudtuk hova piruljunk a sok dicserettol. :)

Legkozelebb marcius 24-en lathattok minket Budapesten a Dan`s Bookshopban a Bazilika mellett. A helyszinrol es esemenyrol ide kattintva tudtok bovebben olvasgatni (angolul): Treehugger


A londoni koncert bonusza volt, hogy hazafele vegre valthattam par szot telefonon Eva ferjevel, aki nem mas, mint Dave Thompson színés komikus, akinek legismertebb szerepe Tinky Winky volt a Tellytubbiesból. :)

Jótékonysági Open Mic

Sokat meséltem már Nektek az angol open mic-ról, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy bárki 2-3 szám erejéig birtokolhatja a mikrofont vagy a színpadot az adott helyen. Az open mic-ok látogatása volt egy ideig a legkedvesebb kultúrális elfoglaltságom, és gyakran én is felléptem ezeken. A Brunswick nevű pub az egyik legjobb hely erre Brightonban, és ahogy jeleztem is korábban, ide szerveztem az "Utcazenével a Rákosokért" (Busking Cancer) legújabb gyűjtőakcióját. A terv az volt, hogy Vera barátnémmal - aki már profi színpadfotóssá nőtte ki magát - karöltve fotókat készítünk a fellépőkről, és ezeket nekik fogjuk eladni. Az érdeklődés óriási volt, és jó sokan eljöttek. A műsor elején voltak a "viccesek", mint például egy úr, aki casio szintijén előre betáplált zenéket játszott ami mellé kissé "besenyőpistabácsisan" hozzá adta még azt, hogy "oh yeah"!

(oh yeah!)

 
Majd jöttek a tehetséges lányok s fiúk. Az est valahogy úgy volt megtervezve, hogy egyre jobb és jobb előadók jöttek.

melankólikus melódiák egy singer/songwriter torkából

a színpadon egy  zongora is segíti a művészek kibontakozását

 szép magas hangon éneklő lányka

pszichedelikus blúz gitáros úr Amerikából

Az esemény végén zenekarok is felléptek, köztük az  elsőre nyálasnak tűnő fiúzenekar, akik csodálatos vokálhamóniákat énekeltek a képen látható hangszerelés mellett.

oh yeah! :)

Egy bökkenő volt csupán. Vera szerintem teljesen elfelejtkezett az egészről és nem tudott eljönni. Én persze az utolsó pillanatban pánikszerűen kerestem fotóst, s találtam is egy bácsit. Sajnos, a kényes utómunka ellenére is látható, hogy a képei nem sikerültek túl jól, és ezért nem jött be túl sok adomány. Némely kép annyira gáz lett, hogy már az is megfordult a fejemben, hogy azért kérjünk pénzt, hogy leszedjük az internetről.:)

Node sebaj. Az angoloktól még egy dolgot megtanultam. Olyan nincsen, hogy kudarc. Vagyis a kudarc ott kezdődik és ott végződik, ha egyáltalán nem merünk kibontakozni. Az open mic is éppen erről szól.

Tavasz

Alig vártam ma, hogy a tengerparton piknikezzünk ebéd gyanánt. (Vasárnaponként is dolgozom mostanában, számítástechnikát oktatok Portslade mellett.) Újra vidáman tekertem a drótszamarat hazafelé, a nap sütötte orcámat, éreztem, hogy szépen lassan megint önmagammá válok, ahogy a város is.

A tengerpartra érve a gyerekek már nyári ruhában szaladgáltak félig vizesen, mezitláb a köveken, az angol pub kultúra hímnemű megszállottjai pedig ahogy kell, félmeztelenül itták söreiket. Ma már mindenki mosolygott Brightonban. (Vagy csak hunyorgott a napsütésben. Ezt sosem tudom megkülönböztetni.) Én is nekivetkőztem (de azért nem félmeztelenre), megpakoltam a piknikes pakkot - amit még Zsuzsi szerzett a Hiltonból, s tartalmaz kést villát, műanyag boros poharakat, bornyitót és utólag beletett szendvicseket- és leültünk a langyos kavicsokra. Kb húsz perc elteltével pánikszerűen robogtunk haza, úgy fáztunk. A tavasz csalóka tünemény és már megint bedőltem neki.

Penna és Lant

Február 19-én a Londoni Magyarok és a 6:3 magazin saját szervezésű kulturális estre invitált minket, ahol az előbbi elnöknője Lindop Márta izgatottan/idegesen várt bennünket azzal a hírrel, hogy sajnos nem működik a hangosítás. Mi már ezen nem csodálkoztunk, habár kételkedve fogadtuk azt az elgondolást, hogy nem is kell az, hiszen csöndben figyel majd a közönség. Egy igen nívós műsor végén szerepeltünk, amelyben főleg költők, pszichológusok és pszichológus/költők olvasták fel saját, vagy mások műveit. A közönség is hasonlóan elit volt, találkoztunk lelkészekkel, 56os értelmiségiekkel, és szimpatikus intelligens angliai magyar fiatalokkal, akik létezése pozitív meglepetésként ért.

Erre az útra önként és da.. dobolva velünk jött Josh is, a 17 éves dobos legény. Anyu Neked nagyon tetszett volna ez a katolikus sulit végzett Sheffieldből (tudjátok Full Monty)  érkezett nagy és ártatlan szemű fiúcska, aki (nagy és ártatlan) szeme rebbenése nélkül ülte végig a 3 órás szavalást, amiből csak a "köszönöm" és "szeretlek" szavakat érthette, mert ezeket tanultuk úton odafelé. (Úton London felé egymás mellé szorultunk ugyanis, mert hátul volt egy gyerekülés még, benne Heidike, Éva kislánya, és Heidike fölött a szitár nyaka.  Heidike nagyon aranyosan jön velünk mindig a koncertekre.)

Ezen a bulin csoda történt, és tényleg figyeltek ránk. Úgy, ahogy azt az elnöknő megmondta az elején. Úgy érzem bénán beszéltem, mert az "angolul még nem, magyarul már nem" probléma beleszólt az előadásba, de zeneileg nagyon szépen helyt álltunk mind, és a közönség is boldognak tűnt. Nagyon jól éreztük magunkat, remekül megszervezték ezt az eseményt. Külön jól esett, hogy virágot is kaptunk, és sok dícséretet. Josht egy üveg sörrel ajándékozták meg, amitől megijed, hiszen ő még nem ihat...
Ez a videó ezen az eseményen készült. Az első felében hallható egy indiai gyerekdal, a másikban pedig egy saját szerzemény.






Szóval beindultunk, és izgatottan készülünk a következő és egyben utolsó londoni koncertre csütörtökön a George IV. Pubban. (Címet megtaláljátok a linken)

Sussex and the City

Mint a Sussexi Magyar Kultúrális Egyesület kultúrális vezetője :) úgy döntöttem, hogy visszatérek a rádióhoz, és beindítunk egy könnyed kultúrát is érintő beszélgetős rádióadást "Sussex and the City" néven. Tudjátok, Anyu óta nem voltam képes műsort vezetni - azelőtt sem, de akkor legalább nem fájt - de most már úgy tűnik, hogy mégiscsak meg kell tennem, hiszen ide vezet a sorsom. Megvolt az első próba adás, amit elméletileg ma reggel le is adtak, és jövő hétfőn megismételnek. Többek között beszélgettünk Brightonról, a kreativitásról, és arról, hogy milyen tapasztalataink vannak velünk élő honfitársainkkal.  A könnyed hangulatot az előtte lévő sussexi magyar találkozón elfogyasztott rozé garantálta.. Természetesen a jövőben jóval színvonalasabb témák lesznek, de kezdetnek ez sem rossz, és nagyon várom a bátor interjú alanyok jelentkezését! A fészbukon is van már oldal, lájoljátok szorgalmasan, és hallgassátok az adást.

Brighton by Február

Egy kis helyzetjelentés:

Bármennyire is elfogult vagyok, februárban még Brighton sem szép. A szürke hideg nappalok minden különösebb megszakítás nélkül szürke hideg estékké válnak. Néha lehet találkozni reménynapsugárral, de ez oly csalóka, hogy csak - szó szerint - ráfázik az ember. Néha egész nap hullik ránk a "drizzle", ami a köd és az eső csúf vegyülete. Sokszor esernyőt sem érdemes magunkkal vinni, mert a szél, ami a tengerparton még játékosabb kikapja a kezünkből és kifordítva adja vissza. Ez az idő természetesen álmosít és éhesít. Az ember legszívesebben kávézókban ücsörög ilyenkor, vagy otthon írja a blogját...

Egy dolgot tudok még javasolni. Zolival rászoktunk az éjszakai uszizásra. Hozzánk a Regency uszoda van közel, és vasárnap esténként ide jövünk lazulni és a szaunában melegedni. A belépő is igen baráti - nekem diáknak csak két font valamennyi, de "felnőtteknek" is csak 3.40. Lehet külön venni szaunás belépőt, de ilyenkor már anélkül is beengednek. Az uszi általában 10-ig van nyitva, és ahhoz képest hogy uszoda, szerintem egész meleg a vize.

Lánybuli - avagy a witches party

Brighton tele van szépséges, kreatív, érdekes és kibontakozásra váró rózsaszállal. Ők az én magyar barátnőim. Múlt pénteken meghívtam őket a lakáskánkba, hogy megismerjék egymást, és kicsit önmagukat is. Hajnalig 3-ig tartott a múltaság, aminek fénypontja az volt, amikor Éva elővette a tibeti gyógyító edénykészletét és egy dobverő szerű bottal égi hangokat csiholt ki belőle.

A nyugalom és a boszorkányosság érzete vett erőt rajtunk. Ebben segített még Vera baleys koktélja is és a több üveg bor. Hogy ezután mi történt, arra nem emlékszem. És senki más sem..

Eastborne-i magyar buli

A Sussexi Magyar Kultúrális Szövetség elnöke Vörös Péter - vagy ahogy mi hívjuk őt Miszter Péter - és csapata egy pörgős telt házas bulit hoztak össze múlt vasárnap Eastbourne-ben, tőlünk kb 20 km-re. Anyukák, apukák és gyerekek együtt roptak a táncparketten Kozmix-ra és Beatricsére.

Finom pörököltet és szendvicseket lehetett kapni, amit nekünk zenészeknek igen nagylelkűen ingyen mértek annak ellenére, hogy a közönség - úgy véltem - nem volt túl fogékony a művészetünkre. (leszámítva egy-két ismerőst, akik tapsoltak, amikor szóltam nekik). A hangosítással is voltak gondok, és a hangtechnikus Geri szegény az egész előadás alatt két mikrofont tartott elém, mert nem tudta, hogy még két állványra szükség lesz - nekem és a gitáromnak. Azóta nagyon tisztelem őt, és remélem, hogy tudunk még együtt dolgozni kicsit optimálisabb körülmények között. És Miszter Péternek is nagyon köszönjük a lehetőséget, a jó és segítő szándékot. Még cd-t is vett. (Remélem hogy tetszett neki...) Nagyon sikeres volt a buli egyébként, mi a hangulat tetőfokán mentünk el, hogy le ne késsük az utolsó buszt Brighton felé.

Hazafelé a buszon nagy meghatódással tapasztaltam, hogy az egyik barátnénk, Ági felkarolt egy teljesen ismeretlen hazánkfiát, aki akkor csöppent Angliába, és nem volt hol aludnia aznap este. Vitték szépen haza, és egész úton jó tanácsokkal meg biztató szavakkal látták el. Ilyenkor olyan büszke vagyok ránk.


Gőzerővel beindult a sussexi magyar társaság egyébként, és odaadóan igyekszünk a kultúránkat ápolgatni. Kilátásban van egy hétvégi magyar iskola, és egy kreatív kézműves közösség megalapítása. Hamarosan újra élesztjük a rádióműsort is. "Határ a csillagos ég".

Eladó, kiadó! - közhasznú hirdetmény

150 négyzetméternyi otthonunknak új lakókat keresünk azonnali beköltözéssel Rómaifürdőn. A környék szuper, és nagyon jó a közlekedés is. (A HÉV 20 perc alatt kiér a Batthyány tértől, és vannak buszok is - köztük éjszakai a Nyugatitól). A lakás saját autóbejárattal rendelkezik, és a ház előtt is ingyenes a parkolás.

 
Az erkélyről (ami hatalmas) a Római strandra lehet rálátni, és a kertre, ami tele van fákkal. A kiadó lakás az I. emeleten van, és 4 szoba található benne. Otthonnak és vállalkozásnak is megfelel, a közelben sok bolt és iroda található. A híres Római  part  is csupán fél óra sétával.

Rómaifürdő nyáron :)

A lakást kifestettük, félig bútorozott - kívánság szerint bútorozatlan. A négy szobához tartozik egy konyha, wc,  fürdőszoba, erkély és egy kis sufni. Hamarosan jönnek még képek.

egyik szoba - parkettával

A lakás bérleti ára: 120.000 Ft/hónap+ rezsi.  Az alapdíjban már benne van a víz!!!! 
Cím és elérhetőség: 1031 Budapest, Emőd utca 12.
Kati: 0670-553-21-32

Várjuk a kedves érdeklődőket :)

Még egy temetés

Annyi minden történt, hogy nem is volt időm felfogni. Az ügynökség pár hete küldött egy béna sms-t azzal a szöveggel, hogy "Mrs Cope halott, ezért természtesen nem kell már menni hozzá takarítani". Mrs Cope az édes nénike, akiről annyit írtam.
A temetésen az utolsó sorban ültem, és hangosan bőgtem. Szinte komikus lehettem. A családtagok beszédet mondtak, a jó kiállású pap bácsi a szemét törölgette. Bonitával a fodrásszal - és egyben példaképemmel - ügyetlenül karoltunk egymásba, amint a nénike koporsóját elnyelte a föld.
A család meghívott minket a hatalmas házba a Dyke Roadon, ahol fehér ruhás felszolgálók töltötték tele a poharam borral a "halotti toron". A nénike egyik unokája Nick gugolt előttem és vígasztalt. Egy középkorú francia nővel is megismerkedtem, akivel megbeszéltük hogy ezentúl összejárunk. Micsoda nap volt. Kár, hogy elvesztettem a névjegykártyáját.
De itt van még a rózsa, amit a nénike emlékére kaptunk. Tudjátok mennyire szerette a kis kertjét és a virágait.

Zenélő Múzeum

Az elmúlt két hétben úgy alakult, hogy honfitársainknak zenéltünk, kétszer Londonban egyszer pedig Eastbourne-ben.
Az első fellépésünkre Kiss Marianna hívott el bennünket, és egy nagyon szép "Musical Museum" színpadán játszottunk. A vendégek nagyrészt gyerekek voltak, aki szintén előadtak egy kis darabot. Igen családias, kedves mulatság volt néhány csellengő angol apukával és rengeteg magyar finomsággal. Éva elhozta másfél éves Heidikéjét is, akire Zoli vigyázott, amíg a színpadon voltunk. Melegséggel töltött el, amikor dalolás közben lenéztem rájuk.
Az estén volt még néptánc előadás is, és egy romániai zenekar, akik meglepetésként érkeztek hozzánk, és igen szívderítően tolták a magyar énekesek alá a nótát. Kis időutazás volt ez nekem, gyermekkorom vidéki művházaiba, abba a világba, ahol pont akkora voltam, mint a gyerekek körülöttem.

Esztivel lufizunk (Páter Sándor képe)

Pindúrpandúrok

Sokféleképpen el lehet terelni a szomorú gondolatokat. Egyik nagy segítség ebben a zene természetesen, és minden ami szép és vidámító e földön. Az utazás sem rossz, de a legjobb az, amikor a húgaimmal jóízűeket tudunk nevetni a sorsunkon. Nem is tudom mivel üthetne minket agyon a Jóisten ahhoz, hogy végleg mélabúba essünk. Katus és Zsuzsus olyan lelkierővel és optimizmussal vitte véghez mindazt, ami a világon a legfájdalmasabb, hogy nem találok szavakat, amivel  kifejezhetném tiszteletem irántuk.

Gyógyító varázslással, szeretettel, jókedvvel és rengeteg tréfával kiüldözték a gonosz kaszást a régi házból, és helyére a jelenbe és jövőbe vetett szép remény költözött. Ha velük vagyok, úgy éreztem magam, mint - habár információim nagyon felszínesek erről a meséről, de mégiscsak megkockáztatom a hasonlatot - a pindurpandúrok, akik egyesült erővel próbálják megváltani a világot.

Most egy hosszú és kalandos családi karmát gyógyítunk együtt. És nem csak mi, hanem úgy tűnik egy egész generáció. (ezt is hamarosan kifejtem bővebben.)

Harc az EasyJettel

Egyik kedvenc elfoglaltságom az, hogy próbálom visszaszerezni a 30 fontocskámat, amit az EasyJet bénaságából nyúltak tőlem a minap. Az történt ugyanis, hogy annyira tele lett pakolva az én járatom, hogy mikor  felértem a gépre, már nem volt hely az egyébként teljesen szabályszerűen felvitt kézipoggyászomnak. A légiutaskísérő azt mondta, hogy adjam oda neki, majd elrakják. Mint utólag kiderült, úgy elrakták, hogy lekerült a gépről, és midőn megérkeztünk Lutonra (soha többet nem megyek Lutonra) útlevél és pénztárca nélkül álldogáltam az emigrációs sorban. Egy kedves hölgynek jeleztem a problémát, aki bő húsz perc múlva előhalászta a táskámat - valahonnét - és így át tudtam lépni a határon.

A táskámban a pénztárcám nyitva volt, és eltűnt belőle az összes papírpénzem.
Egyből hívtam mindenkit, és egy francia nőci érkezett segítségemre, akivel gyorsan ki is mentünk bagózni hogy megbeszéljük a részleteket. Majd jött két rendőr, akik feljegyezték az ügyet, majd mondták, hogy nem tehetnek semmit, mert nem tudom igazolni, hogy hol törtét az eset, de jelezzem a biztosítónak, hogy ők felvették a jelentést. Nem volt kellemes órákig várakozni, és idegeskedni. Ráadásul ez volt az utolsó nap, amikor Anyucimat láttam.

A biztosítónak is szóltam, meg az EasyJetnek is, hogy mi történt. Egyelőre semmi sikerélmény, de mint jeleztem volt ez egy harc, amit nem adok fel egykönnyen.

Korai Öröm

Egyik reggel sütött a nap. Kinyitottam - vagyis az itteni szokás szerint feltoltam - az ablakokat, és élveztem, hogy nem fázok. Kikapcsoltam a fűtést (ami gyanánt néha a villanysütőt használjuk), megváltam  a melegvizes palacktól is, ami télen nélkülözhetetlen kelléke a háztartásnak. (Jobb, mint bármelyik "plüssállat", sőt férfipótléknak sem rossz, ha az ember lánya társaságra vágyik az ágyban. Csak fel kell tölteni forró vízzel, és reggelig melegít).

Felvettem lenge tavaszi kabátomat, és idilli boldogsággal szippantottam magamba a levegőt. Szőrös csizmámat elegáns félcipőre cseréltem, és csinosan, szoknyásan sétálgattam Brighton utcáin. Egy óra múlva nyoma sem volt az egésznek. Visszaszürkült a világ, és természetesen jól begfáztam. Újra kellett tölteni a belegvizes palackot is.

a melegvizes palack - minden angol háztartás része

Me and My Sister Ízelítő

Valószínű, hogy ebből a dalból lesz a következő kislemez. Akinek megvan az EP, már tudja, hogy milyen klasszul szól. (egy egész színfónikus zenekart szerződtettünk Bencével:)

Ez az élő változat pedig Évával készült. Még gyerekcipőben jár a produkció, de így is jó fogadtatást kapott az előadás. Felraktam Nektek a jútyúbra, nézzétek meg gyorsan, mert nem lesz ám fent sokáig.

Egy Temetés, Egy Koncert

Kedves Anyuci!

Egész jól sikerült a hétvége. Csütörtökön indultunk a Gatwickről, ahol egy órát kóboroltunk, eszegettünk és nézegettük a boltokat. (Nem kóstoltunk béliszt). A repülőút kellemesen telt, én félig szunyókáltam, félig nézegettem a felhőket. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet a mennyország egy keresztény szemével. (Vajon a keresztény halottak tényleg a paradicsomba mennek, a muzlimok pedig a "kertekbe"?. Mi van, ha véletlenül eltévednek, vagy összekeverednek...? Pl szegény Mohamed Szt. Péterhez kerül..)

Szokás szerint Zoli anyukája várt minket a Ferihegyen, és az autóban a szokásos kis túrórudi. Ez mindig olyan jó!
Majd hazamentünk kaotikus kis otthonunkba, ahol Katus és Zsuzsus (mindkettő gyönyörű) vártak vidáman. Ittunk bort, hogy ne múljon el a jókedvünk. (Nagyon féltünk, hogy mit hoz a másnap).Még aznap este elmentünk Csabélával Dobogókőre kirándulni, ahol érintetlen volt a havas táj, és dombtetőről néztük a csillagokat . Egy nagyon kellemes kis vendéglőbe is betértünk.

Másnap Keresztmama vitt el minket Kistarcsára. Annyi koszorút vettünk Neked, hogy alig fértünk el tőlük a kocsiban. Keresztpapa mondta a gyászmisédet. (Zsuzsi csak Keresztpap-nak hívta :). Nagyon szép idézetet mondott Szent Ágostontól,  és voltak személyes andekdotácskák is. Ott voltak régi barátnőid is, akikkel a gimiben "rosszalkodtatok". Kár, hogy csak most ismertük őket.  Ezután Mari Mami bőséges ebéddel vendégelt meg bennünket a helyi étteremben. Neked is biztos ízlett volna a rántotthús uborkasalátával. (azt mindenki szereti). Eljöttek Jutka néniék is, Gyöngyike, Öcsi, a két Ági, és egy rakás feketébe öltözött néni, akiket nem ismertünk. (Szerintem Te sem).

Szombaton egész nap takarítottunk és rámoltunk. Este pedig koncerteztünk. Olyan jó volt, hogy Katus és Bence is felléptek. Sok jóbarát és rokon eljött és megismertük végre Andika párját is. Nagyon klassz volt a hely is, angolok szervezték nekünk az egészet. Szuper volt a színpad és a hangosítás, csodásan szólt mindenki. Zsuzsussal bőgtünk rendesen, amikor Katus énekelt. Mert olyan szép volt.

Bihari Bence és Henter Katalin szuperduó

Ma jöttünk vissza.

Újabb megmozdulás

Március 7-én a brightoni Brunswick Pubban fogunk gyűjtögetni. Tudom, hogy már magamnak kellene gyűjtögetnem, de nagyon elhanyagoltam nagykövet posztomat, és sajnos a Utcazenével a Rákosokért mozgalom most még aktuálisabb, mint valaha. Anycsákánkra emlékezve, és sok zenésszel körülvéve próbálunk majd pénzt gyűjteni azoknak, akiken még lehet segíteni. Vera lesz az akció fotósa, ő készítette ezt a teszt-képet is hétfőn, amikor a helyszínen zenélgettünk Évával.

A résztvevő előadók 5 fontért tudják majd megvenni a róluk készült képeket.
És minden bevétel a Cancer Research Uk-nek megy majd.