Jótékonysági Open Mic

Sokat meséltem már Nektek az angol open mic-ról, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy bárki 2-3 szám erejéig birtokolhatja a mikrofont vagy a színpadot az adott helyen. Az open mic-ok látogatása volt egy ideig a legkedvesebb kultúrális elfoglaltságom, és gyakran én is felléptem ezeken. A Brunswick nevű pub az egyik legjobb hely erre Brightonban, és ahogy jeleztem is korábban, ide szerveztem az "Utcazenével a Rákosokért" (Busking Cancer) legújabb gyűjtőakcióját. A terv az volt, hogy Vera barátnémmal - aki már profi színpadfotóssá nőtte ki magát - karöltve fotókat készítünk a fellépőkről, és ezeket nekik fogjuk eladni. Az érdeklődés óriási volt, és jó sokan eljöttek. A műsor elején voltak a "viccesek", mint például egy úr, aki casio szintijén előre betáplált zenéket játszott ami mellé kissé "besenyőpistabácsisan" hozzá adta még azt, hogy "oh yeah"!

(oh yeah!)

 
Majd jöttek a tehetséges lányok s fiúk. Az est valahogy úgy volt megtervezve, hogy egyre jobb és jobb előadók jöttek.

melankólikus melódiák egy singer/songwriter torkából

a színpadon egy  zongora is segíti a művészek kibontakozását

 szép magas hangon éneklő lányka

pszichedelikus blúz gitáros úr Amerikából

Az esemény végén zenekarok is felléptek, köztük az  elsőre nyálasnak tűnő fiúzenekar, akik csodálatos vokálhamóniákat énekeltek a képen látható hangszerelés mellett.

oh yeah! :)

Egy bökkenő volt csupán. Vera szerintem teljesen elfelejtkezett az egészről és nem tudott eljönni. Én persze az utolsó pillanatban pánikszerűen kerestem fotóst, s találtam is egy bácsit. Sajnos, a kényes utómunka ellenére is látható, hogy a képei nem sikerültek túl jól, és ezért nem jött be túl sok adomány. Némely kép annyira gáz lett, hogy már az is megfordult a fejemben, hogy azért kérjünk pénzt, hogy leszedjük az internetről.:)

Node sebaj. Az angoloktól még egy dolgot megtanultam. Olyan nincsen, hogy kudarc. Vagyis a kudarc ott kezdődik és ott végződik, ha egyáltalán nem merünk kibontakozni. Az open mic is éppen erről szól.