Annyi minden történt, hogy nem is volt időm felfogni. Az ügynökség pár hete küldött egy béna sms-t azzal a szöveggel, hogy "Mrs Cope halott, ezért természtesen nem kell már menni hozzá takarítani". Mrs Cope az édes nénike, akiről annyit írtam.
A temetésen az utolsó sorban ültem, és hangosan bőgtem. Szinte komikus lehettem. A családtagok beszédet mondtak, a jó kiállású pap bácsi a szemét törölgette. Bonitával a fodrásszal - és egyben példaképemmel - ügyetlenül karoltunk egymásba, amint a nénike koporsóját elnyelte a föld.
A család meghívott minket a hatalmas házba a Dyke Roadon, ahol fehér ruhás felszolgálók töltötték tele a poharam borral a "halotti toron". A nénike egyik unokája Nick gugolt előttem és vígasztalt. Egy középkorú francia nővel is megismerkedtem, akivel megbeszéltük hogy ezentúl összejárunk. Micsoda nap volt. Kár, hogy elvesztettem a névjegykártyáját.
De itt van még a rózsa, amit a nénike emlékére kaptunk. Tudjátok mennyire szerette a kis kertjét és a virágait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése