Majd elegáns 10 perc késéssel megérkeztem a suliba. Azt reméltem, hogy előbb leléphetek, de kaptam egy hölgyet hajfestéssel és hajvágással. Jókat beszélgettünk és nevetgéltünk, de azért ideges voltam, mert 9kor már reméltem, hogy a színpadon állok. De kilenckor még otthon álldogáltam a fürdőszobában, s próbáltam brightoni diáklányból minél gyorsabban hangérien szupersztárrá változni. (Szerencsére már van gyakorlatom az instant személyiségcserében). Mikor megérkeztem a koncert helyszínére, a szervező hölgy pánikszerűen elkapott az ajtóban - akkor találkoztunk először - és mondta, hogy a beszéd után azonnal kezdünk. Éva - elválaszthatatlan társam - már türelmesen várt rám szép szitárjával.
A koncert a "Love Music Hate Racism" nevezetű kampány része volt, elsősorban a szélsőséges nézeteket valló pártok (mint pl. a BNP, azaz angol jobbik) másodsorban pedig a homofóbia ellen szólalt fel a Holocaust megemlékezésének napján. A beszédet lelkes helyi melegek, aktivisták és tinédzserek üdvözölték. Kicsit megijedtünk a tömegtől, de örömmel láttunk munkához. Mindig tartok egy cseppet a nagyszínpados akusztikus felállástól. Talán, mert én magam nem kedvelem az ilyen koncerteket, vagy legalábbis egy idő után unalmasnak tartom. Szerencsére nagyon jól fogadták a melegek, aktivisták és tinik a mi kis produkciónkat, és lelkesen mondták utánunk, hogy egészégetekre és azt, hogy köszönöm. Azt hiszem sikerült jó promóciót csinálni kishazánknak és anyanyelvünknek (bár kétlem, hogy bármelyikük is emlékszik még az egészségetekre vagy a köszönömre). Jó fogadtatása volt a vidám dalnak is.
Remekül éreztük magunkat, és már nagyon várjuk a következő bulikat. Úgy néz ki, hogy egy kis turné áll előttünk februárban és márciusban köszönhetően az angliai magyaroknak és - milyen érdekes - a magyarországi angoloknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése