Furcsa dolog, hogy azok akik sokat beszélnek a szabadságról általában a szabadságot keresik, nem pedig megélik. Sokszor az a gondolat foglalkoztat minket, ami hiányzik az életünkből: szabadság, szerelem, pénz, siker, szex... és erre keressük a megoldást mindenféle perverz álmokat szőve. Nekem a zene volt sokáig a vesszőparipám. Vajon miért olyan nehéz harc ez az egész zenebiznisz? Miért nem vesznek észre az emberek, miért kell bohócnak öltözni ahhoz, hogy figyelmet kapjon a nagyszerű mondanivaló. Miért kell kiabálni ahhoz, hogy meghalljanak, és olyanokkal megküzdeni, akik nem hisznek bennünk.
Amikor Angliába érkeztem, felkészültem a harcra, de ehelyett nyitott ajtók vártak. Mintha belecsöppentem volna egy megvalósult álomba, és minden addigi küzdelem és heves párbeszéd elvesztette jelentőségét. Élveztem a lehetőséget és figyelmet ami körül vett, és boldoggá tett, hogy otthon is felfigyeltek rám.
Lassan levedlettem harci vértemet, és újra el kezdtem élvezni a zenét. Az én zenémet. És nem is vágyok többre ennél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése