Az elmúlt időben - főleg télen - sokszor volt olyan érzésem, mintha láthatatlan lennék. Borzalmas nagykabátba bújva, szélfútta frizurával, vagy még azt is sapkába burkolva váltam egy izgalmas város unalmas színtelen foltjává. Még a buszvezető is becsukta előttem az ajtót, amikor leszálltam volna - nem rossz indulatból, csak nem vett észre.
De aztán eljött a nyár, és a napsugár újra emberré, vagyis nővé! varázsolt. A buszvezető rámkacsint, a biciklim után fütyülnek a kamionsofőrők, és összemosolygunk a babakocsit toló fiatal anyukával. Nem mondom, hogy olyan fantasztikus ez a nyár, de mégis érezni valamit a levegőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése