Először akkor figyeltem fel rá, amikor au-pair voltam Londonban. Míg dalolva súroltam a követ és a zsivány kölykökre vigyáztam arról ábrándoztam, hogy no de majd este megmutatom nekik jól a pubban, hogy micsoda egy királynő veszett el bennem. (Naná, hogy megmutattam. Másnap fájt is a fejem rendesen). Aztán jött az irodai munka, amikor a kompjútert sem láttam az előző esti fellépés fáradalmai miatt, sokszor a még a fellépő ruhát sem volt időm átvenni. A nappalaim az éjszakákról szóló álmodozásról szóltak, így éldegéltem kettős életemet.
Aztán jött Brighton. Akik olvastátok előző blogomat tudjátok jól, hogy milyen mélységes szintre süllyesztettem magam, hogy annál csodálatosabb kontrasztot találjak mellé. És valóban sikerült a kentaki frájcsiken és takarítás mellett egy igen nívós társaságba bekerülnöm ahol kedvemre királynősködhettem. Azonban lassan elvégzem a sulit, és eljön az ideje, hogy búcsút mondjak a takizásnak. És persze kétségbe vagyok esve. Mi lesz velem a rongyaim nélkül? Mi lesz velem a nappal nélküli éjszakával? Mi lesz velem a szegény árva magyar lány énem, a csodálatos angol középosztály szolgálója nélkül?
(No és ahogy ezekhez a gondolatokhoz érek pont megmegszólal az "I'm doing fine now without you babe" c klasszikus a rádióban).
Valószínű, pont ilyen lehet egy rossz párkapcsolattól is megszabadulni. Az ember azt hiszi, hogy csak ezzel a szörnyszülöttel együtt teljes és van biztonságban. Pedig jaj de rosszul gondolja. Úgyhogy ígérem, én is búcsút intek hamupipőkének, hogy megkezdjem komplett királynői életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése