OUCH Búcsúbuli

Évi és én már hetek óta izgatottan készültünk a nagy visszatérés koncertre, jó sok barát és ismerős ígérte, hogy eljön. Akkor még nem  tudtuk, hogy ez lesz az utolsó buli az OUCH-ban. :(

Az idő nagyon szép volt, száz ágra sütött a nap, ki tett magáért, akárcsak Sergió a brazil szakács barátunk aki finomságokat főzött és Dj Heavensent, aki félmesztelenül táncikálva nyomta a zenét. Alex és én szépítgettük a helyszínt a partira. Alex jól bírta, de nekem hatalmas gombóc nyomta a torkomat, és szívem szerint lemondtam volna az egészet. Nem tudtam abbahagyni a bőgést, és amikor megérkeztek a barátok, piros béka szemekkel ölelgettem őket azt hazudván, hogy minden oké.
Nem mondhattuk el senkinek.

A koncert jól sikerült, mindenki nagyon feldobódott, és engem is teljesen magával ragadott az izgalom, stressz és varázslat amivel egy ilyen előadás jár. Alex-szal időnként titokban elézékenyült pillantást loptunk egymástól - akárcsak az esküvőnk napján - és örültünk, hogy egy ilyen klassz buli emlékével távoznak majd az emberek. És mi is.

Az utolsó este folyamán volt Brazil-Angol meccs nézés, ujjongás, táncolás, beszélgetés, jókat ettünk ittunk majd hozzánk keveredett egy portré rajzoló spanyol sármőr is, aki a nagy dáridó közepette megörökítette ötünk piruló arcvonásait. Hajnalig táncoltunk, még kettőkör is tele volt a bár. Zsuzsival halálra röhögtük magunkat, ahogy vidéki asszonyok módjára roptuk a semmiből előkeveredett fiatalokkal, akik minden idiótaságunk ellenére kitartóan udvaroltak nekünk.

Az est folyamán összesen 6 panasz érkezett hangzavarra a szomszédoktól.. Aztán Alex mindenkit szépen hazatessékelt, s egy sóhajjal bezártuk az ajtót.