Talán az az egyik kedvencem Brightonban, az, hogy bárkivel összefuthat az ember. De nem csak Paul McCartney-val, Fat Boy Slimmel, Nick Cave-vel (vagy Sam Kellyvel), hanem a világ minden tájáról jönnek ide "kalandorok" színes egyéniségek akik hozzák az izgalmas történeteiket. Nehéz lenne Budapesten elképzelni, hogy egy szlovákkal beszélgessünk arról, hogy igazából nincs harag, vagy egy ugandaival, hogy pontosan hogyan is volt az a "Last King of Scottland". (Igaz, hogy otthon is vannak nemzetiségek, de a mi kis fajgyűlölő hazánkban még a romákkal sem állunk szóba - csak úgy.)
A brightoni magyarok is sokszor érkeznek (kevésbé izgalmas) történettel, mint pl lakáshitel, válás, munkanélküliség. Ezek az emberek bármennyire is egyszerűek, sokszor igazi hősök a szememben. Sokan ötven éves kor után érkeznek szinte semmivel, hogy újra kezdjék az életüket. A nyelvet nem beszélik, ezért gyakran kihasználják őket, de nem bánják, mert még mindig jobb, mint otthon. Nem kell félteni senkit, mert Angliában elég jó a szociális háló, és ezt még a kevés angollal is ügyesen kihasználjuk.
Brightonban (szinte) mindenkinek van egy álma. Talán ezért bírjuk olyan jól a gyűrődést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése