Mikor megtudtam az esemény részleteit, majdnem sírtam a meghatottságtól. Mert az volt a feladatom, hogy a brightoni Dome-ban, ahova addig még nem sikerült eljutnom - egy jótékony gyereknap alkalmával súlyos beteg gyerekek haját készítem el egy zenei video felvételére. Az volt a terv, hogy kicsinosítsuk szegénykéimet amennyire lehet - bár a legjobb indulattal is inkább viccesek lettek, mint csinosak - hogy a színpadon előadott zenés koreográfiát megörökítsenek a szeretteik számára.
Furcsa, új távlat volt a színpad körül ólálkodnom fésűvel, és lesni, hogy kinek hogy áll a frizurája. Büszke voltam a kis gyerkőcökre. Sok tolószékben, valamelyik szegénykém már nem is tudta tolni magát, de voltak köztük egészségesek is.. Groteszk, komikus, közben gyönyörű és erős érzések járták át mellkasom ahogy néztem őket.
A nap folyamán nagyon sok rokon lélekre bukkantam. Jó érzés volt beszélni olyanokkal, akik hozzám hasonlóan elvesztettek valakit, és szó nélkül ugrottak a zsepkendő után, ha kellett... Furcsa, hogy mi nem igazán gyászolunk. Helyette ölelgetünk, beszélgetünk, pityergünk és ünnepeljük az életet.
Az eseményt több tévé is sugározta, és a végén mi is a színpadon integettünk mint a "we are the world-ben" :) a nagyok. Állítólag még a BBC-ben is voltam :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése