Goodbye Portland Road!

Már alig vártam ezt a napot. Pedig bizony kemény nap volt ez! Több, mint négy évi mocskot sikáltam ki - a három fiú után - a Portland roadi lakásból, hogy szépen hagyjuk ott a "landlordnak". Több, mint hat órát töltöttem ott térdepelve, nyújtózkódva, sóhajtozva, átkozódva, majd elégedetten néztem szét a makulátlan ex otthonban. Segítettek a többiek is persze, de mégiscsak magamra vállaltam a feladat oroszlán részét, hogy ezzel is megháláljam az akkori befogadást, és hogy elviselték és női szeszélyeimet kényelmes és rendetlen kis életükben.

A portland roadi "rendetlenek" - és a barátnők

 Mindehhez erőt adott még a szebb élet reménye, a Cricket pálya mellett ránk váró új otthon! Mióta beköltöztünk ide, én nem is megyek sehova, csak tologatom a székeket, és cserélgetem a képeket a falon. (Sőt a képkeretekben is cserélgetem a képeket.)  Megint csak bazi nagy szerencsénk volt nem csak a lakással de a bútorokkal is. Alex egyik kedvenc nagynénje (a gazdag londoni gyermektelen Sandra, aki mellesleg annó Paul McCartney egyik filmjének - a Give My Regards to Broad Street-nek volt a promóciós managere) éppen eladta a vidéki házát és az összes bútort ami benne volt nagylelkűen nekünk adományozta. Ezáltal a mi brightoni lakáskánk most tele van fenséges "vidéki ház bútorokkal" és egy két lepukkant portland roadi hagyatékkal. Imádom!

 De mégis milyen érdekes - a fürdőszoba lett a kedvencem. Nem akarok nagyképű lenni, de két fürdőszobánk is van! Egy fiú és egy lány. A lány fürdőszoba immáron a sok szeretetnek köszönhetően vetekszik egy kínai bordélyház hangulatával, míg a fiúk fürdőszobája sivár és praktikus. (Nem csoda hogy Alex mindig át akar jönni az én! fürdőszobámba, mert az sokkal szebb) Sandrának és az esküvői ajándékoknak köszönhetően egy pár növényen és díszpárna huzaton kívül semmit nem kellett vennünk (a pár növényből is egy párat a drága barátnőimtől kaptam a lakásavatóra)
Már az első naptól teljesen otthonomnak éreztem.

A csodálatos fürdőszoba. Az ott egy kád balra!