Ha a művészileg érzékeny ember mégis normálisabb, mint illenék - vagyis nincsenek abberációi, perverziói, vagy különleges tehetsége (ami szintén nem normális), vagy legalább valami tragédia vagy nyomorúság a családjában, akkor kénytelen az illető vagy kitalálni egyet - vagy nem normálisan kinézni.
De ahogy múlnak az évek, vágyunk visszakeveredni abba az egészséges gyermek lélekbe, akinek születtünk. Megbecsüljük azt, ami "normális": a feltétel nélküli szeretetet, a testvéreinket, a szüleinket, az egészséget, a könyveket és a sarki kisközértet.
Milyen kellemesen normális lenne a világ, ha az emberiség - köztük az örök tinédzserek - azt az energiát, amit a lázadásba fektetik, inkább arra fordítanák, hogy megszeressék és elfogadják önmagukat. Miért ilyen nehéz belátni azt, hogy a világon senkit nem érdekel a nyavagás.
Azért mondom ezt, mert én is ilyen voltam. :)
 |
| Régi Karácsony |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése